Útravaló – 2026. november 8., évközi 32. vasárnap

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Sánta János, a Váci Egyházmegye papja ad útravalót.

A tíz szűz példázatát olvasva valószínűleg mindegyikünkben megfogalmazódott már egyfajta felháborodás. Miként lehet az, hogy az öt okos szűz nem ad az olajból a másik ötnek, aki szorult helyzetbe került? Ilyen szívtelen volt a világ már akkor is? Hol itt a keresztényi szeretet? Egy ilyen szerencsétlen malőr miatt maradnak le a balga szüzek az örök lakomáról?

Tudjuk, hogy a Szentírás mondatait nem szabad kiemelni a szövegösszefüggésből, mert akkor súlyos félreértésbe kerülünk. A Szentírás alapüzenetét, sőt az egész isteni kinyilatkoztatás alapüzenetét szokás ezzel a mondattal összegezni: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

Nem különös, hogy ugyanaz a mondat más értelmet nyer a Biblián kívül, mint azon belül? Csak azzal magyarázhatjuk ezt, hogy a Szentírásban olvasottak nem pusztán emberi észjárás szerinti, emberi mondatok. Valami többről van itt szó. A Szentírás szavaival nem lehet szórakozni, ötletszerűen, hangulattól függően így meg úgy érteni őket. És ha ez így van, akkor nem lehet megkerülni az ellentmondásosnak tűnő kijelentéseket sem, mint amilyen ez a mai részlet is. A felfedezésre váró isteni titok közeledése zavaró, nyugtalanító mondatokat is eredményez, amelyek felkavarják a megszokások állóvizét.

Ha tehát úgy érzékeljük, hogy meglévő szeretetfogalmunkhoz mérten szeretetlen és hűvös az öt okos szűz viselkedése az öt balga iránt, akkor elkerülhetetlen, hogy a szeretet mélyebb értelmét keressük. Véletlenül sem azért, hogy megmagyarázzuk az érzéketlenséget, hanem azért, hogy ráébredjünk a történet igazi mondanivalójára.

Vannak élethelyzetek, amikor a felebaráti szeretet nem abban áll, hogy adok, hanem éppen abban, hogy nem adok. Nem tartok vissza semmit, nem vagyok kemény szívű, de ha egy bizonyos helyzetben adnék, az szeretetlenség volna, egyfajta éretlen, kényelmes állapot fenntartása.

Hírdetés

A bölcs szüzek nem tehetik meg, hogy adnak az olajukból. Nem azért, mert az olaj megoszthatatlan, hanem mert a balgák ott és akkor, abban a végső helyzetben már nem tudnák fogadni azt. Rajtuk az olaj már nem segít. A példázat szerint ki lettek zárva a menyegzőről, úgy tűnik, életük végső kudarcba fulladt.

A tíz szűz nem szociológiai értelemben vett egyedeket jelent. S ha a kétszer ötös felosztást nézzük, akkor még gyanúsabb a dolog. Inkább lelki habitusról, hangoltságról beszélhetünk. A fele-fele arány azt sugallja, hogy élete olaját bármelyikünk tudja okosan használni, de pazarló módon is – így van ez eredendő „szüzességünktől” függetlenül, amelyet a szent keresztségben kaptunk. És ha valaki élete alkonyán rájön, hogy a tartalék olajat elherdálta, már nem olaj kell neki. Ezért nem tud segíteni neki az olajat tartalékoló személy. Mert neki már nem olaj kell, hanem megtérés, amit viszont ember nem adhat, hanem egyedül csak Isten. Megtérni senki sem tud a másik helyett.

Az említett szüzesség sem orvosi kategória itt, hanem lelki, természetfeletti, a családos életet véletlenül sem lebecsülő életforma. Szűz az, aki Istennek kötelezi el magát. S aki így tesz, az még akkor is szűz marad, ha – mint ahogy ez nemritkán előfordul – katonák prédája lesz. A délszláv háborút követően nem egy rendházban nevelték a szüzességet vállalt nővérek azokat az általuk világra hozott gyerekeket, akik erőszakot elkövető katonáktól származtak.

Nem emberi érvek szólnak amellett, hogy nagy számban vállaljuk a szüzességet mint keresztény életformát, és kisebb számban mint Isten országát már most kinyilvánító fogadalmat. Nem véletlen, hogy amióta Krisztus meghívott erre, talán nincs még egy eszmény, amit olyan sokszor tennének nevetségessé vagy lejáratottá, mint éppen ez. Persze, így tesz a világ a türelemmel, a szelídséggel, a béketeremtéssel és még sok minden mással kapcsolatban is, amiről Jézus a nyolc boldogság üzenetében beszél.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »