18. alkalommal volt elsőszombati TÉRdeplő rózsafüzér a Szent István-bazilika előtti téren

18. alkalommal volt elsőszombati TÉRdeplő rózsafüzér a Szent István-bazilika előtti téren

Augusztus 2-án tizennyolcadik alkalommal tartották meg a férfiak térden állva mondott elsőszombati rózsafüzér imádságát a békéért, a kiengesztelődésért, a megfogant életekért, a férfiak szerepének helyreállításáért a családokban. Ez alkalommal is több helyszínen.

Párhuzamosan több helyen – a budapesti Szent István-bazilika előtti téren, a budai Várban a Kapisztrán téren, Kaposváron, Szentendrén, Nyíregyházán, Mohácson és Kecskeméten, illetve a felvidéki Nagytárkányon, Diósdon, Pécsett, Csíksomlyón, Salgótarjánban, valamint új helyszínként Márianosztrán is – imádkoztak magyar férfi testvérek térdelve.

Más egyházmegyében is tervezik az imádság indulását. Imádkozzunk, hogy minél több helyen csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

A térden állva végzett szentolvasó, vagyis a TÉRima kegyelemmel szőtt, mennyei háló, mely kiterjed minden TÉRre, szívre, családra, nemzetre. A 2025-ös szentév legyen ennek a kiteljesedése.

A szervezők kérik, hogy ahol imádkoznak bátor férfiak, jelezzék a Mária Fiai, TÉRden Álló Férfiak Szentolvasó–Rózsafüzér Ima Szövetsége és Missziója e-mail-címén ([email protected]), valamint küldjenek képet, összefoglalást, tanúságtételt és imaszándékokat is.

A rózsafüzért imádkozó férfiak részére lelkigyakorlatos zarándoklatot szerveznek Međjugorjéba szeptember 25. és 29. között. Jelentkezni augusztus 20-áig lehet a [email protected] e-mail-címen, valamint a www.mariafiai.hu oldalon.

Hírdetés

A TÉRdeplő rózsafüzért imádkozó férfiak következő elsőszombati imaalkalma szeptember 6-án, a budapesti Szent István-bazilika előtti Szent István téren lesz.

Az aktuális havi imádság hirdetése már elérhető a www.mariafiai.hu oldalon.

A szervezők kérik a plébánosokat, hogy az elsőszombati imaalkalmat megelőző héten hirdessék az imádságos programot, valamint hogy a plébániaközösséghez tartozó férfiakkal jöjjenek el a közös imádságra, ami így a plébániai férfiak zarándoklata lehet – a jubileumi szentévben különösen – Mária lábaihoz, az igazi férfiként példát adó Szent István király nyomában járva.

Forrás: Mária Fiai, Szívek Szövetsége és Missziója, TÉRden Álló Férfiak Rózsafüzér-Szentolvasó Ima Szövetsége és Missziója

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »