Szent Kamill-ünnepre gyűltek össze immár hatodik alkalommal az ajaki római katolikus templomban július 19-én, ám a mostani egy különleges esemény volt. Amellett ugyanis, hogy a világegyházban jubileumi évnek örvendünk, a kamilliánusok egy másik jubileumi évet nyitottak Szent Kamill megtérésének 450. évfordulója alkalmából. Tőzsér Laura kamilliánus nővér személyes beszámolóját szerkesztve közöljük.
Az ünnepi szentmisét az olasz származású Pietro Trevisan, a debreceni Szent Anna Főplébánia, illetve a Neokatekumenális Közösség (Missio ad Gentes) lelkésze mutatta be; koncelebrált Gáspár Mátyás plébános és Zuró József főesperes, görögkatolikus parókus.
Joggal tehetjük fel a kérdést: „Vajon miért kell egy megtérésnek egy egész jubileumi évet szentelni?” Azért olyan jelentős esemény ez, mert Szent Kamill megtérése egy igazi pálfordulat volt, ami százszoros termést hozott világszerte a szenvedő emberek, betegek javára.
Szent Kamill megtérése 1575. február 2-án történt Olaszországban a „pokol völgyében”. Miután Kamill, a fiatal sikeres katona, szenvedélyes szerencsejátéka során elkártyázta mindenét, szegény koldusként pályafutása keserves kudarcát élte át. Ám lelkének sötétségét tündöklő fényesség ragyogta be: a Jézussal való találkozása megváltoztatta egész életét. Szívét ugyanis megnyitotta Megváltója felé, aki végtelen szeretettel lehajolt hozzá s így új emberré lett. Kamill megtérése amellett, hogy forradalmi újításokat vezetett az egészségügybe, több ezer szerzetes testvérnek és nővérnek adott ihletet, hogy Jézus nyomdokait követve egész életüket Istennek szenteljék a betegek, szenvedők szolgálatára. Ma már világszerte öt kontinensen és több mint 30 országban végzik szolgálatukat számtalan beteg embertársuk javára, akár életük kockáztatása árán is. Mindezt az egész kamilliánus lelkiség nagy családjában, más laikus önkéntesekkel együttműködve teszik.
S hogy nekünk mit mond mindez? Valószínűleg mi nem fogunk szerzetesrendet alapítani vagy hasonló nagy dolgokat végbevinni. Mégis hihetetlen dolgokra leszünk képesek, ha Szent Kamill példájára megnyitjuk a szívünket az igaz Megváltónk, Jézus felé, aki kimondottan kedveli és egyedülállóan tiszteli a saját szabadságunkat. Ha hagyjuk, hogy Ő legyen életünk Királya, Vele együtt mi is magasztos, sőt csodálatos lelki gyümölcsöket tudunk teremni, melyek talán nem mindig látványosak, de mindenképp valósak és értékesek.
Épp ez az, ami reménységre ad okot életünk minden nehézsége ellenére; így vagyunk mi a „remény zarándokai”. Jézussal a szívünkben nem kell többé félnünk sem emberektől, sem a világ megrettentő híreitől. Ő a mi Reménységünk, Bizodalmunk, Megmentőnk, aki mindent a kezében tart, s akire mindig számíthatunk: a legjobb Barát!
Mindezt az ünnepi szentmisét megelőzően, élő előadásban láthattuk az ajaki fiatalok megjelenítésében. Műsoruk második részében a 2025-ös jubileumi logót keltették életre: négy különböző színbe öltözve a négy égtájról érkező embereket jelenítették meg. Az első, piros ruhás épp a keresztet öleli át a hitet kifejezve megváltó Urunkban, Jézusban, aki lehajol hozzánk és biztonságot ad. A többi egymásba kapaszkodik, mellyel mutatják: mindannyian összetartozunk. Bármilyen háborgó tenger zavarhatja életünk nyugalmát, a Reményünkre, Jézusra tekintünk, vele nem félünk, megyünk tovább.
„Csak Te vagy az, akiből élet árad” – hallhattuk a befejező részben. Minden egyes nap menjünk Jézushoz, életünk Forrásához! Ő a mi Erőnk, békénk. Vele nem lankadunk el, Vele mindig csak nyertesek vagyunk!
Az utolsó tánc Dolhai Petra egyetemi hallgató műve, melyet nagyon nagy lelkesedéssel és odaadással tanított meg a gyerekeknek.
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Kamilliánus Nővérek
Fotó: Hasulyóné Rutkai Éva
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


