Raši szerint a parlament nem lehet a konfrontáció terepe

Richard Raši, a szlovák parlament elnöke (Hlas-SD) nem pusztán adminisztratív vezetőként kíván működni, hanem egyértelmű vízióval rendelkezik, amelyet már hivatalba lépése óta következetesen képvisel. A parlamenti munka kultúrájának megújítását és a parlamenti diplomácia megerősítését tűzte ki célul – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek.

„Valamennyien érezzük, mennyire megosztott a társadalmunk, és meg vagyok győződve arról, hogy a változásnak itt, a Nemzeti Tanácsban kell elkezdődnie. Legfőbb prioritásom, hogy visszahozzam az ülésterembe a tisztességet, a tárgyszerű párbeszédet és a kölcsönös tiszteletet. Nulla tolerancia illeti meg a személyeskedést, a gyűlöletkeltést és a szélsőségek bármilyen formáját. A parlament legyen a viták terepe, ne a konfrontációé” – hangsúlyozta Raši.

Hozzátette,

örvendetesnek tartja, hogy az első, már az ő elnöksége alatt tartott parlamenti ülés komolyabb konfliktusok nélkül zajlott le.

A házelnök azt is kiemelte, hogy nagy hangsúlyt kíván fektetni a jogalkotás minőségére. Mint mondta, minden erejével azon lesz, hogy ne szülessenek elsietett, előkészítetlen törvényjavaslatok, hanem minden új szabályozást alapos szakmai vita és társadalmi hatáselemzés előzzön meg.

Hírdetés

Ambíciója, hogy

a parlament olyan hellyé váljon, amely elősegíti a felelős, szakmailag megalapozott törvényhozást – például a parlamenti intézet gyakori bevonásával.

Víziójának másik alappillérét a Szlovákia jövőjéről és az állampolgárok életminőségéről szóló törekvések jelentik. Raši szerint a törvényalkotásnak nem csupán táblázatok számairól kell szólnia, hanem a mindennapokban is érzékelhető javulást kell hoznia. Ugyanakkor a parlamenti diplomáciában is aktívabb szerepet vállalna, partnerségeket erősítene és tapasztalatcserére törekedne. Szlovákiát modern, megbízható, de saját érdekeit határozottan képviselő partnerként kívánja bemutatni.

„Az Európai Unió és az Észak-atlanti Szövetség (NATO) a mi életterünk, civilizációs és biztonsági horgonyunk – ez nem változik. De ez nem jelenti azt, hogy ne képviseljük határozottan és büszkén a nemzeti érdekeinket”

– tette hozzá Richard Raši.

BN/Felvidék.ma/TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »