„Reptér, lobog a szélben a szélzsák!” Vagyis csak lobogott…Barangolás az elhagyatott permetezőnél (BARANGOLÓ) Károly Zsolt2025. 07. 27., v – 09:25 Ipolyszécsényke/Kelenye/Ipolynyék |
Szeretem az elhagyatott épületeket, mindig sokat tudnak mesélni az ilyen helyek egy-egy avatatlan túrázónak. Magam is így voltam jelen a legutóbbi barangolásomkor, amikor az Ipolyszécsényke–Kelenye–Ipolynyék háromszög „közepén”, a reptéren jártam. Itt már nem lobog a szélzsák, viszont madár bőven jár errefelé.
Korábban már jártam itt egy rendezvény során, s akkor döntöttem el, hogy még egyszer ide visszanézek. A helyiek azért hívják reptérnek a bekötőutat és a hozzá tartozó épületegységet, mert korábban kis méretű permetezőrepülők szálltak fel az úton, s az épületben keverték a mezőgazdasági permetet. Ha az ember a környéken jár, akkor nem biztos, hogy csak ezért egy kitérőt tesz a kirándulása alatt, azonban most igyekeztem egy olyan szemszögből bemutatni ezt az „egészet”, amit csak azok a szerencsések láthattak a múltban, akik a repülőgépben ültek.
A „permetkeverő”
Az épületet felemésztette az idő vasfoga. A falak még állnak, azonban ajtók és ablakok már nincsenek. Sajnálatoson módon – mint ahogy minden romos épület – ez az épület is az emberi felelőtlen hozzáállás áldozata, látszik, hogy többen kommunálishulladék-lerakónak használták „nehéz” időkben.
„Ami nem kell, vagy épp nem tudjuk hova tenni, akkor azt kivisszük ilyen helyekre, s majd lesz vele valami”
– gondolják oly sokan, viszont ez nem így van. A hulladékkezelés globális probléma, s hát az ilyen esetek is ide tartoznak. Ami viszont számomra nagyon kedves, hogy a madarak uralmuk alá vették a kis telepet. Ez köszönhető annak, hogy a környező termőföldeken rengeteg a táplálék, illetve a tartályok tövében víz van, ami egy óriási itatóként is funkcionál a számukra. Ottjártunkkor épp megzavartunk egy sereg seregélyt, akik a gyümölcsökből lakmároztak a délelőtti órákban.
Az üzem valamikor valószínűleg egy-két raktárhelyiségből, egy keverőhelyiségből és egy öltöző/mosdó részből állhatott. Sajnos ezt csak tippelni tudom, minden bizonnyal a rendszerváltást követően folyamatosan leépítették a működését. Azonban az tény, hogy nem kis területet fedhetett le itt egy permetezőrepülő. Manapság már az ilyen tevékenységet drónokkal csinálják, ami nemcsak a permetszer szórásában hatékonyabb, hanem a költségekben is.
(Bár a felszerelés nem olcsó, s még kis hazánkban annyira nem elterjedt a mezőgazdasági drónpermetező, külföldön elég kelendő szakmának kezd bizonyulni. Nálunk néhány éve a szúnyogirtásban, a rovarpermetezésben kezdték el rendszeresen alkalmazni a drónokat.)
Lehet nyomozni és fantáziálni
Az ilyen elhagyatott helyeken mindig van egy-két érdekes „maradvány”, amiből újat tanulhatunk (főleg az én generációm). Nekem egy ilyen maradvány volt a Vítkovice felirat, amit első körben nem tudtam hova tenni. Természetesen az ember „egyik” jó barátja, a Google hamar meg is válaszolta kíváncsiskodó kérdésemet. Minden bizonnyal a tartályokat Ostrava városrészében, Vítkovicén csinálhatták az acélgyárban. A gyárat a 19. században indították. Már az olvasztó indítása is rengeteg érdekességet hordoz magában. Csak egy érdekesség a sokból:
„1843 és 1873 között, amikor a vasmű a Rothschildok tulajdonában volt, a munkások száma az eredeti 370 fős számról tízszeresére nőtt. A vasmű házakat és kollégiumokat épített a munkások számára, és egy kezdetleges kórházat is létrehoztak, amelyet 1853-ban egy gyári kórház váltott fel.”
Irány a légtér
Ha csak ennyi lenne a reptér, akkor azt mondhatnánk, hogy 20 perc alatt teljesítettük kirándulásunkat és mehetünk ebédelni, uzsonnázni, vagy épp mit szeretnénk. Azonban a mai technika lehetőséget ad arra, hogy a pilóták nyomába eredjünk, s megpróbáljuk „átélni” azt a látványt, amit nekik sikerült a magasban. Így egy rövid szemlézés helyett maradandó élményekkel gazdagodhatunk. Rövid felszállás után máris láthattuk a magasból Ipolyszécsénykét, Ipolynagyfalut, Kelenyét, Ipolynyéket, az Őrhegyet, s a határ túloldalán a Börzsönyt.
Szerencsés napunk volt, ugyanis a szél csak minimálisan játszott közre, illetve a magasban sem fogadott minket a homály. Az aratást követően már szemügyre vehettük, hogy egy-egy területet tárcsáznak, s gyönyörködhettünk abban a panorámában, amit egy pilóta is láthatott permetezésnél. Ilyen magasságban már másként mesél a táj az embernek.
Elképzelhetjük, hogy 30-40 évvel ezelőtt miként zajlottak a munkálatok itt, s mennyivel hosszabb ideig tarthatott egy-egy aratás a nyári időszakban. Ebben az a jó, hogy a generációs szakadékot áthidalhatják szüleink és nagyszüleink, akik régi történeteikkel színesíthetik fantáziánkat, táplálkozhatunk az ő emlékeikből, s ilyen alkalmakkor sokkal könnyebben adjuk át magunkat a múlt töredékének. Ma már csak kuriózum, ha repülőgéppel permeteznek, valamikor ez egy teljesen hétköznapi jelenség volt.
Érdekes
Szlovákiában a drónozást több szinten korlátozzák. Alapvetően létezik egy egységes európai szabályozás, ami alapján megszerezhető a jogosítvány. Ezt követően a MámDrón applikációban meg tudjuk nézni, hogy hol lehet repülni, s azon keresztel be is tudjuk jelenteni, hogy épp repülünk az adott vidéken. Ha egy korlátozottabb területen szeretnénk, akkor a közlekedési hivatalhoz kell fordulni. A drónok biztosítása továbbra is problémás, de ez nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is. (Elméletileg, ha nincs biztosítva a drón, akkor nem is repülhetünk, tehát szinte lehetetlen normális körülmények között repülni.) Próbáljunk meg részben szabálykövetőek lenni, ha ezt a hobbit választjuk, s szeretnénk egy kicsit madártávlatból kémlelni otthonunkat. Nem egyszerű a drónpilóták élete itthon.
Drónra fel?
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
