Törő András majd egy éve látja el a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektori teendőit. Emellett számos más, színes és sokrétű terület felügyeletéért is felel. Római tapasztalatai mellett arról kérdeztük, hogyan emlékszik vissza Ferenc pápára, miként élte meg XIV. Leó pápa megválasztását, és milyen az Örök Város a szentév különleges időszakában.
– Lassan már egy éve a PMI rektora. Milyen benyomásokat szerzett ez idő alatt?
– Néhány évvel ezelőtt összetettebbé vált a PMI rektorának tevékenységi köre: több, Rómához kötődő magyar egyházi feladat és képviselet is egybefonódott. A PMI rektorához tartozik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ágensi feladatköre, ezen kívül a Szentszéki Magyar Nagykövetség tanácsosa, valamint a Szent István Alapítvány elnöke is vagyok, az említett megbízatások mellett pedig olaszországi magyar főlelkészként is szolgálok. E sokrétű feladatkör révén egy igen érdekes és színes világ nyílt meg előttem.
Egyfelől magyar közegben tevékenykedem, hiszen a munkám meghatározó része a PMI-ben tanuló atyákkal kapcsolatos, az itt-tartózkodásuk időszakát kísérem figyelemmel. Jelenleg hat egyházmegyés pap él nálunk, akik római tanulmányaikat végzik. Igyekszem segíteni az itt tanuló atyákat, építeni, szervezni a közösségüket. E szolgálat révén lelkileg magam is sokat gazdagodom. A PMI-ben végzett tevékenységek mellett szorosan együttműködöm a Római Magyar Akadémiával (Collegium Hungaricum Roma), amely szintén gyümölcsöző találkozásoknak ad otthont.
De mivel kapcsolatban állok az olaszországi magyar hívekkel, további lehetőségek nyílnak meg a számomra, hogy olyan, Rómán kívüli közösségekkel is találkozhassak, ahol magyarok élnek. Az említett területeken eltérőek a feladataim, és így a hétköznapjaim is.
Másfelől fontosnak tartom kiemelni, hogy itt, Rómában a munkám során bepillantást nyerhetek a Világegyház működésébe is. Gyakran kerül sor más intézetekkel, szektorokkal való együttműködésre, találkozom a Vatikánban dolgozó atyákkal, ezek pedig mind olyan alkalmak, amikor megtapasztalhatom, hogy az Egyház él. Mindenki, aki Rómában tevékenykedik, magával hozza a saját meglátásait, talentumait, amelyek által egymást is tanítjuk, építjük ismeretekben és emberszeretetben.
– Egy leendő katolikus lelkipásztornak nagyon sokat jelent, hogy Rómában, az Egyház szívében tanulhat…
– Mint említettem, nagyon érdekes megtapasztalni, hogy mi egy Világegyháznak vagyunk a tagjai. Magyarként, európaiként jó látni, hogy az Egyház mennyire gazdag: a világ legtöbb országának katolikusai valamilyen formában képviseltetik itt magukat, illetve számtalan szerzetesközösség és mozgalom is jelen van Rómában. Ami pedig a legnagyobb ajándék, hogy
Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa mondta egykor, hogy az Istennek annyi útja van, ahány ember követi az Ő akaratát. Jó látni, hogy nemcsak a mi gyakorlatunk létezik, hanem számos más megközelítésmód is segítheti az embereket abban, hogy az evangélium útját követhessék.
Isten üzenetének megvalósítása, hirdetése szorosan kapcsolódik ahhoz a kultúrához, ahonnan jövünk. Fontos, hogy értékeljük a saját hagyományainkat, rácsodálkozzunk a gyökereinkre, ugyanakkor itt, Rómában csodálkozhatunk rá arra, mennyire színes az Egyház közössége. Láthatjuk, hogy más országoknak milyen örömei és kihívásai vannak, felfedezhetjük mások jó gyakorlatait, valamint azt, hogy a világ különböző régióiban milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. Ezzel szembesülve újra és újra át tudjuk gondolni a saját tradíciónkat, személyes hitéletünket, miközben mi is gazdagítani tudjuk embertársainkat a tapasztalataink átadása révén.
– Miben más az Örök Város most, a jubileumi szentévben?
– Ferenc pápa 2024. december 24-én nyitotta meg a jubileumi szentév első szent kapuját. Ez a szent időszak 2026. január 6-ig tart. Átlagos években körülbelül tízmillió turista érkezik Rómába, idén azonban harmincmillió látogatót, zarándokot várnak. Nagyon sok felújítást végeztek el erre az alkalomra. A biztonsági intézkedéseket részben megszigorították, máshol viszont leegyszerűsítették. A Szent Péter-bazilikát egy előre kijelölt zarándokúton lehet megközelíteni, amely az Angyalvár vonalától indul és a Confessio-oltárnál ér véget. A szentévre egyébként ezt a baldachinos oltárt is felújították. A zarándokcsoportok kapnak egy keresztet, ezzel vonulva léphetik át a szent kaput. A Szent Péter-bazilika alatti sírrendszer, valamint a lateráni Szent János-bazilika előtti tér is megújult. Mindezek hozzájárulnak a jubileumi szentév gazdagításához.
– Több magyar utazik most az Örök Városba?
– Pontos számot nem tudok mondani, de az jól érzékelhető, hogy a Szent Péter-bazilika alatt található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában keddenként bemutatott szentmiséken jelentősen nőtt a hívek száma. A Szent István Házban, valamint a Villa Mater Redemptorisban is sok magyar száll meg. Idén nem lesz olyan központilag szervezett út, mint tavaly volt a nemzeti zarándoklat, amelyen Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásáért adtak hálát a hívek. Ebben az évben főleg kisebb közösségek, plébániai csoportok érkeznek Rómába.
– Találkozik-e velük? Mi a tapasztalata, milyen lelkülettel mennek Rómába a magyar katolikusok?
– Természetesen sok magyar zarándokkal találkozom, az említett szálláshelyeken éppúgy, mint a keddi szentmiséken. Amikor valaki eljön ez utóbbira, akkor alkalmat találhat arra, hogy valamiképp lelkileg is megérkezzen Rómába, az Egyház szívébe. Fontos, hogy a kisebb közösségek tagjai is tudjanak egymással minőségi időt tölteni. Mi lenne erre alkalmasabb, mint egy római, szentévi zarándoklat? Az ide érkezőkben van egyfajta kíváncsiság, érdeklődés. De azt is látom, hogy mindenki hoz magával valamit, valakit a szívében, amiért hálát ad, vagy akiért imádkozik. Fontos, hogy hálát adjunk azért a sok kegyelemért, amit kapunk, erre pedig Róma különösen megfelelő helyszín lehet.
Ugyanakkor másfajta megpróbáltatás érheti az idelátogatót, hiszen nagy a tömeg, meleg van, szükség van tehát a türelemre és az odafigyelésre is.
– Van esetleg megszívelendő, hasznos tanácsa a számukra?
– Fontosnak tartom, hogy mélyítsük el a zarándoklétünket. Ezen azt értem, hogy az igazi zarándok ne elsősorban turistaként jöjjön Rómába. Legyen hangsúlyos számunkra a befelé és felfelé irányuló figyelem, igyekezzünk rátalálni azokra az üzenetekre és csodákra, amelyekkel a Gondviselő szeretne megajándékozni bennünket!
A lelkiek mellett természetesen vannak praktikus tanácsok is, amelyekre hasznos figyelembe vennünk. Érdemes például reggel útra kelnünk, hogy valamelyik zarándokhelyre még a kánikula előtt megérkezzünk, amikor egyébként még a bejutás is könnyebb. Napközben mindenképpen húzódjunk árnyékba, és inkább olyan helyet keressünk fel, amely kevésbé kitett a hőségnek, és persze a rendszeres folyadékpótlásról se feledkezzünk el! Az is lényeges, hogy ügyeljünk az értékeinkre, hiszen az iratok, a pénz elvesztése nagyon megkeserítheti az utazásunkat.
Meggyőződésem, hogy amennyiben sikerül egy szeretetben elmélyült zarándoktudattal, imádságos lelkülettel és Istenre nyitott szívvel Rómába érkezni, úgy a felmerülő nehézségekre is képesek leszünk máshogyan tekinteni: az akadályokat nem teherként éljük meg, hanem zarándoklatunk részeként tudjuk felajánlani Istennek.
– Ön akkor került a PMI élére, amikor még Ferenc pápa volt az egyházfő. Milyen emlékeket őriz róla?
– Nem sokkal Ferenc pápa megválasztása után szenteltek pappá, így az eddigi lelkipásztori szolgálatom számos szempontból kapcsolódik az ő személyéhez. Az ifjúságpasztoráció területén különösen sokat foglalkoztam a Christus vivit (Krisztus él) kezdetű apostoli buzdításával, melynek örömteli üzenetét számos alkalommal feldolgoztuk lelki beszélgetések, hittanos foglalkozások, szentségimádások alkalmával.
Szívesen emlékszem vissza Ferenc pápa magyarországi látogatásaira, és természetesen az azt megelőző római szolgálatom közel egy évére is. Amikor 2024 augusztusában elfoglaltam hivatalom, már érzékelhettük, hogy Ferenc pápa mindennapjait mennyire befolyásolja a fizikai állapota. Felemelő volt azonban megtapasztalni, hogy ennek ellenére mekkora kitartással végezte a szolgálatát. Az utolsó pillanatig jelen volt, szívvel-lélekkel látta el azt a feladatot, amit az Egyház közössége rábízott.
Idén nagyszombaton éppen a Szent Péter-bazilikába mentünk egy családdal, amikor
Szép búcsúzkodásként marad meg az emlékezetemben.
– Hogyan élte meg a pápaválasztást?
– Egy nagyon eleven időszakként. Erdő Péter bíboros urat kísértem Rómában, neki segítettem a hétköznapi teendőkben. Jelen lehettem valamennyi szertartáson, melyen a bíboros úr részt vett. Nagyon emlékezetes, megható és imádságos volt az az alkalom, amikor kedden délután Ferenc pápa ravatalához járultunk. Megrendítő volt megtapasztalni az ott lévő emberek gyászát. Emberileg nehéz az elválás, de hitünk szerint ő most ott van a mennyei Atyánál, ez pedig reménnyel tölt el bennünket. Minden mozzanat – a koporsó kísérése a Szent Péter-bazilikába, a virrasztás, a temetési szertartás – szép, felemelő és megható érzéseket keltett a lelkünkben. Úgy éreztem, mintha egy rövid időre megállt volna az idő, valamiképp mindenkit megérintett az ő távozása. Hiszem, hogy a ma emberének szüksége volt erre a csendre, a megrendültség őszinte tisztaságára. Úgy tűnt, a világ megnyílt arra az üzenetre, amelyet Ferenc pápa szeretett volna átadni. Ez mindannyiunk hivatását, Egyházhoz való tartozását megerősítette.
– XIV. Leó pápa az eltelt két hónapban rendkívül aktív tevékenységet folytatott. Ön hogyan látja őt? Mit gondol arról, hogy míg Ferenc pápa soha nem nyaralt a pápák nyári rezidenciáján, Leó pápa elvonult Castel Gandolfóba?
– Ferenc pápa még érsekként is szívesebben tartózkodott otthon, még akár a szabadidejében is. XIV. Leó pápának más a stílusa, az emberi karaktere és a habitusa. Ő például sportol, és szívesen követi a sporteseményeket is. Szent II. János Pál szintén igen aktív volt ezen a téren, Ferenc pápa viszont már csak egészségi okokból sem lehetett az. Ferenc pápa is tartott szünetet, csak éppen itt, Rómában. XIV. Leó pápa más, mint közvetlen elődje, ugyanakkor számos területen felfedezhetjük nála a korábbi pápák szokásait. A legfontosabb azonban, hogy mindig tisztában legyünk vele,
Egy konkrét élményt is szeretnék megosztani vele kapcsolatban. Ignazio Ceffaliát Ferenc pápa még márciusban nevezte ki Belarusz apostoli nunciusává, aki a püspökszentelés idején itt lakott nálunk a PMI-ben. Az ő kíséretében magam is találkozhattam a jelenlegi Szentatyával, és volt alkalmam néhány rövid gondolat erejéig bemutatni neki a Pápai Magyar Intézetet. Azt tapasztaltam, hogy XIV. Leó pápa számára ezek az események nem csupán protokolláris formaságok, ő valóban érdeklődve figyel arra, akivel beszél. Úgy érzékelem, hogy a Szentatya számára nagyon fontosak a találkozások. Jézus Szíve ünnepén harminc papot szentelt a világ minden tájáról. Előtte papokkal és püspökökkel találkozott. Szent Péter és Szent Pál ünnepén közel ötven érsek nyakába akasztotta a palliumot. Leó pápa e gesztusokkal azt üzeni, hogy szeretne részese lenni ezeknek a közösségeknek, nem beszélve arról, hogy akikkel találkozik, azok hazaviszik ezt a tapasztalatot és továbbadják majd másoknak. Ebben a hónapban különösen jó volt látni, ahogyan a papság, a püspökök, vagy a szentelendők felé fordult, megerősítve őket az elköteleződésükben, hivatásukban. Ez egyfajta csapatépítés, amely azt közvetíti felénk, hogy mi az ő munkatársai vagyunk, együtt járunk az úton, s bár különbözőek a feladataink, ugyanabban a szőlőben dolgozunk.
Fotó: Törő András archívuma; Vatican Media
Videó: Kardinális csatorna (Törő András, a PMI rektora vitte el Erdő Péter bíborost a Vatikánba, a konklávéra. A videóben kulisszatitkokat oszt meg velünk.)
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. július 20-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
