A máriakéméndi kegyhelyre folyamatosan érkeznek zarándokok és táborozók

A máriakéméndi kegyhelyre folyamatosan érkeznek zarándokok és táborozók

A máriakéméndi kegyhelyen immár hat éve tábor- és szálláshely is működik. Idén újabb jelentős fejlesztéseket sikerült végrehajtani a Petri György-zarándokszálláson, így az ide érkező vendégek minőségi szálláshelyet vehetnek igénybe.

A kegyhely a nyári időszakban kiemelten nagy forgalmat bonyolít, hiszen itt nem csak búcsúk és búcsújárások vannak, hanem folyamatosan érkeznek napi csoportok vagy szállóvendégek. A nyár két nagyobb ünnepel indult, elsőként Úrnapja volt az, amire a plébániához tartozó települések hívei érkeztek és amelyen zarándokok is részt vettek.

Ezen a napon csak a kegytemplomban volt szentmise, amikor is a hívek virágokból négy oltárt emeltek. A körmenet a templom parkjában került megrendezésre, ahol Bukovics István atya az oltáriszentséget hordozva járta körül a templomot.

A következő nagyobb esemény a Sarlós Boldogasszony napi búcsú volt. A búcsúk sorában ez a legkisebb, ám a helyieken kívül távolabbi helyszínekről is érkeztek zarándokok, például Csomáról és Budapestről is. A búcsúi szentmise után a híveket a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör ebéddel látta vendégül.

A közös találkozás és beszélgetés is erősíti a hívekben az Istennel való kapcsolatot és az egymással való törődést. Vannak, akik már elköltöztek a településről, és évente ezeken az alkalmakon találkoznak az egykori szomszédaikkal, barátaikkal.

Hírdetés

A zarándokszállás tavasszal ismét megnyitotta kapuit, és júniustól már szinte folyamatosan érkeznek a csoportok. A magánszemélyek mellett idáig az alábbi szervezetek táboroztak Máriakéménden: Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör zarándoktáborának csoportja, a pécsi Ciszterci Szent Margit Általános Iskola tanulói, a Házas Közösségek csoportja Pécsről, a Bólyi Platánliget Otthon lakói, a Bólyi Plébánia hittantábora és az országos zarándoktábor csoportjai.

Ezen felül rendszeresen érkeznek a Pécsi Egyházmegye területéről napi programra zarándokcsoportok és hittanos gyerekek a hitoktatók és a plébánosok vezetésével. Emellett az egyéni látogatók is gyakorta betérnek a kegyhelyre. Bukovics István atya a zarándokok részére rendszeresen külön misét is tart a kegytemplomban.

A nyár második felében még több csoport részvétele is várható, így lesz még lelkigyakorlat, hittantábor, cserkészcsoportok táborozása, valamint művészcsoportok alkotótábora. A kegyhelyre érkező vendégek 75%-át a gyermekek alkotják. Külföldről is jönnek vendégek, idén zarándokcsoport érkezett Amerikából és Lengyelországból, de jelentős a németajkú hívek részvétele is.

A máriakéméndi kegyhely és a szálláshely a továbbiakban is szeretettel várja az zarándokokat. Érdeklődni a (+36) 30 452 45 79-es telefonszámon lehet.

Forrás és fotó: Biki Endre Gábor, a kegyhely és a zarándokszállás gondnoka

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »