A sikkasztó "műasztalos" 54 millió forintot csalt ki az átvert ügyfelektől

A sikkasztó "műasztalos" 54 millió forintot csalt ki az átvert ügyfelektől

A műbútorasztalos egy szép szakma, ellentétben a „műasztalossal”, akinek nincs szakképesítése, nem is akar dolgozni, de a pénzt eredményesen begyűjti a hiszékeny megbízóktól. Valójában a feleség „dolgozott” a szerencsejáték-függő férj helyett, az asszony telefonálgatta össze az 54 milliót az átvert ügyfelektől.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy házaspárral szemben, akik 54 millió forintot csaltak ki megbízóiktól.

A vádirati tényállás szerint a 31 éves férj 2019-ben indított asztalos vállalkozást, úgy, hogy asztalos képesítést soha nem szerzett. Felesége a vállalkozás adminisztratív részét intézte, ő tartotta a kapcsolatot a vevőkkel. A vállalkozás eleinte jól működött, azonban a férfi szerencsejáték-függősége és rossz pénzügyi döntések miatt 2020-tól tartozást kezdtek felhalmozni – olvasható az ügyészség honlapján.

Az eladósodásuk miatt a pár 2021-ben úgy döntött, hogy bűncselekmények elkövetésével fognak javítani anyagi helyzetükön. Ezért egy vállalkozást is alapítottak, ahol asztalosmunkák elvégzését vállalták. A megrendelőkkel továbbra is a feleség tartotta a kapcsolatot, ő adott árajánlatot, ő kötött szerződést, miközben a férj volt az, aki a tényleges asztalosmunka elvégzését vállalta.

Hírdetés

Valójában a párnak soha nem állt szándékában az elvállat munkákat elvégezni, és kevés kivételtől eltekintve a férfi semmilyen munkát nem végzett, az átvett összegeket nem fordították anyagvásárlásra, azt saját céljaikra használták fel.

Később a feleség hitegette a megrendelőket, különböző kifogásokat hozott fel, majd egy idő után elérhetetlenné vált a megrendelők számára.

Ezzel a módszerrel a vádlottak 2020-tól harmincegy sértettől csaltak ki több mint 54 millió forintot.

Az ügyészség a házaspár mindkét tagját több rendbeli minősített sikkasztás és minősített csalás bűntettével vádolta meg, a büntetési tétel a halmazati szabályokra tekintettel hét és fél év.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »