Mutti Merkel nem bánt meg semmit, ma is ugyanazt tenné

Mutti Merkel nem bánt meg semmit, ma is ugyanazt tenné

Mára a lakosság harminc százaléka migrációs hátterű lett. Ezzel párhuzamosan elképesztően leromlott a közbiztonság, fokozódtak a társadalmi feszültségek, nőtt a káosz.

 

Angela Merkel korábbi kancellár minap egy menekültügyi konferencián keményen bírálta a német kormány határvédelmi intézkedéseit, mondván, minden határra érkező menedékkérőt megillet a „jogos eljárás”. Saját pártja, a Kereszténydemokrata Unió vezetőjét, Friedrich Merzet bírálta, akinek eltökélt célja a közbiztonság megerősítése, hiszen az elmúlt években rengeteg, a migránsokhoz köthető terrortámadás történt az országban. Merkel szerint Merz lépései a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt malmára hajtják a vizet.

Az országot négy cikluson át irányító Merkel nevéhez fűződik a 2015-ös migrációs válság idején hozott történelmi döntés, amelynek nyomán több mint egymillió közel-keleti és afrikai bevándorló érkezett Németországba. Úgy gondolta, Németország erős ország, képes megfelelni egy ilyen kihívásnak: „Wir schaffen das!” – „Megcsináljuk!” Szó se róla, a tárt karokkal fogadott, a német adófizetők pénzéből kapott segélyekből remekül élő bevándorlók nem panaszkodhatnak. Belakták Németországot. (Ha kedvük szottyan, még haza is járnak olykor – vakációzni. Vissza abba az országba, ahol állítólag üldözik őket…)

Wir schaffen das! Jól megcsinálták.

Hírdetés

Mára a lakosság harminc százaléka migrációs hátterű lett. Ezzel párhuzamosan elképesztően leromlott a közbiztonság, fokozódtak a társadalmi feszültségek, nőtt a káosz. Merkel viszont többször kijelentette: nem bánt meg semmit, ma is ugyanazt tenné.

Mindeközben a boszorkányüldözés és a parlamenti elszigetelés dacára az AfD a húszszázalékos eredményével beérte a kormányzó CDU–CSU-pártszövetséget.

Mutti Merkel nem szerepel a népszerűségi listán.

Pilhál György – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »