Letartóztattak egy dán állampolgárt a német hatóságok, aki a gyanú szerint Iránnak kémkedett

Letartóztattak egy dán állampolgárt a német hatóságok, aki a gyanú szerint Iránnak kémkedett Kulcsár Péter2025. 07. 01., k – 13:57

A német hatóságok letartóztattak egy dán állampolgárt, aki a gyanú szerint Iránnak kémkedett – jelentette be a német ügyészség kedden.

A tájékoztatás szerint a német adatvédelmi jogszabályokkal összhangban csak Ali S.-ként azonosított férfit azzal gyanúsítják, hogy az iráni hírszerzés szolgálatában három zsidó intézményről gyűjtött információkat a többi között egy esetleges, zsidó célpontok elleni terrortámadás előkészítéséhez.

Hírdetés

A letartóztatást a német rendőrség a dániai Aarhus városának hatóságaival közösen hajtotta végre a múlt héten. A tervek szerint Ali S.-t Dániából Németországba szállítják, ahol ügyét a német szövetségi bíróság tárgyalja majd.

A Der Spiegel című német hetilap úgy tudja, a gyanúsított fotókat készített több házról, köztük a Német-Izraeli Társaság épületéről, az ezzel kapcsolatos utasításokat pedig az iráni Forradalmi Gárda külföldi akciókért felelős egységétől, a Kudsz Hadtesttől kaphatta.

Friedrich Merz német kancellár nem sokkal az iráni-izraeli konfliktus június 12-i kirobbanása után arról tájékoztatott, hogy országszerte megerősítik a németországi izraeli, illetve zsidó intézmények védelmét.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »