A megszállt Luhanszk orosz kormányzója szerint erőik teljesen elfoglalták a térséget, azon négy régió egyikét, amelyeket Oroszország 2022 szeptemberében illegálisan annektált Ukrajnától. A hírt egyelőre sem az orosz védelmi minisztérium sem Kijev nem erősítette meg.
A hír érdekessége, hogy egyelőre a moszkvai védelmi minisztérium sem jelentette még a luhanszki terület teljes elfoglalását. A múltban a hivatalos megerősítés Moszkvából általában röviddel azután érkezett, hogy a helyi megszálló hatóságok sikerről számoltak be.
Luhanszk régió már 2014-ben részben a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrzése alá került. A háború kitörésekor az oroszoknak néhány hónap alatt sikerült elfoglalniuk a térség nagy részét. A 2022 őszén indított ellentámadásuk során az ukránoknak sikerült visszafoglalniuk néhány területet Luhanszk északi részén. Végül azonban csak néhány négyzetkilométernyi területet tudtak megtartani.
A tűzszünetet továbbra is elutasító Putyin orosz elnök a 2014-ben elcsatolt Krím mellett a szintén illegálisan annektált ukrajnai Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon területét is orosz területnek vallja.
Euronews
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


