Pápua Új-Guinea sokszínű kultúrája több mint 800 nyelvet ölel fel, és évszázadok óta aktív része a csendes-óceáni tengeri kereskedelemnek. Bár a történelem főként a férfi tengerészek hőstetteit emelte ki, egyre több bizonyíték mutat arra, hogy a nők is kulcsszerepet játszottak e kapcsolatok fenntartásában – nem hajóval, hanem tudásuk révén.
Gazdag kulturális hálózat
Ausztrália legközelebbi szomszédja, Pápua Új-Guinea lenyűgöző nyelvi és kulturális sokszínűséggel rendelkezik. A több mint 800 nyelvet beszélő közösségek évszázadok óta kapcsolódnak egymáshoz tengeri kereskedelmi útvonalakon keresztül.
Sokáig azt feltételezték, hogy ezek a kapcsolatok főként férfiak közreműködésével jöttek létre, mivel a tengeri kereskedelmet szinte kizárólag férfiak bonyolították. Azonban új kutatások azt mutatják, hogy a nők is aktív szerepet játszottak a kulturális tudás és gyakorlatok továbbadásában.
A férfiak tengeri kalandjai a fókuszban
Pápua Új-Guineát 1883-ban Nagy-Britannia gyarmatosította. Ezt követően számos neves antropológus – köztük Thomas Huxley, Charles Seligman és Bronisław Malinowski – érkezett a térségbe.
A tengerjáró kereskedelmi hálózatok – nagy vitorlás kenukkal, veszélyes útvonalakkal és összetett csererendszerekkel – lenyűgözték őket. Beszámolóikban főként férfiak szerepeltek, mivel többnyire velük beszélgettek. E narratívák gyakran hősi kalandként mutatták be a tengeri utakat.
Malinowski Argonauták a nyugati Csendes-óceánon (1922) című művében például a helyi kereskedőket a görög mitológia kalandoraihoz hasonlította. A nők azonban ritkán kerültek említésre – pedig fazekasként nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be.
A fazekasság, mint kereskedelmi lenyomat
Mivel a korai antropológiai feljegyzések elsősorban a férfiak tapasztalataira épültek, a régészek anyagi nyomok alapján kezdték rekonstruálni a kereskedelmi hálózatok működését. A legfontosabb ilyen lenyomat: a fazekasság.
A motu nép – Port Moresby térségében – híres volt arról, hogy nagy mennyiségű agyagedényt készített, majd hajókon nyugat felé szállította őket. A 19. században évente akár 20 000 fazekat is cseréltek élelemre a Pápua-öböl mentén élőkkel.
Az 1970-es évektől kezdve végzett ásatások során a Motupore-szigeten mintegy négy tonna kerámiatöredéket találtak. Az 1960-as években felfedezett, hasonló mintázatú cserépdarabok alapján a kutatók úgy vélték, hogy ezek központilag készültek, majd tengeren szállították őket.
Új bizonyíték: a nők öröksége
2022-ben új ásatásokat végeztek Hood Bayben, mintegy 100 km-re keletre Motupore-tól. A helyi keapara közösséggel együttműködve végzett munka során a régészek olyan díszítésű kerámiákat találtak, amelyek megegyeztek a Motupore-szigeten feltártakéval. Ám semmi nem utalt arra, hogy ezeket a tárgyakat máshonnan hozták volna – vagyis valószínűleg helyben készültek.
Pásztázó elektronmikroszkóppal elemezték a kerámiák ásványi összetételét, és kiderült: a hood bay-i edényeket nem szállították, hanem helyi anyagokból készítették. Ez az első bizonyíték arra, hogy a térségben egykor aktív fazekasközpont működött, amely idővel eltűnt.
Tudáscsere a nők között
Ha a kerámiákat nem szállították, mi magyarázza a hasonlóságokat a Motu és Keapara fazekasok munkái között? A válasz: tudásmegosztás.
Nemcsak az edények díszítése, hanem a nők tetoválási mintái is megegyeztek. Ezek a minták jelentős életeseményeket, például házasságot jeleztek. A 19. századi leírások szerint a két térség női tetoválásai gyakorlatilag azonosak voltak – noha a jelentésük már akkor sem volt mindenki számára ismert.
Ez arra utal, hogy a nők szoros kapcsolatban álltak egymással, és sajátos kulturális tudást – fazekasságot, díszítőmotívumokat, tetoválásokat – adtak tovább generációkon keresztül.
Hálózat, amit a nők tartottak össze
A fazekasság elsajátítása hosszú tanulási folyamat volt. A motu asszonyok a női családtagoktól tanulták meg a szakmát. A díszítési technikák és motívumok továbbadása kizárólag a nők közötti kapcsolatok révén történt.
A férfiak nem vettek részt a fazekasságban, így ezek a tudáselemek nem kerülhettek be a tengeri kereskedelem férfiközpontú csatornáiba. Ehelyett a nők közötti kapcsolatok – valószínűleg házasságok révén – biztosították a kulturális örökség átadását.
Ez a kutatás megmutatja, hogy nemcsak a férfi tengerészek, hanem a női fazekasok is döntő szerepet játszottak a dél-pápua-új-guineai közösségek összekapcsolásában. A kulturális kapcsolatok hálózatát valójában a nők szőtték.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
