Lefaragásokról döntött a kormány

Lefaragásokról döntött a kormány

A háborús infláció és a környező országokban dúló fegyveres konfliktusok miatt saját magán is spórol az állam.

A háborús infláció és a környező országokban dúló fegyveres konfliktusok miatt a tulajdonosi joggyakorlók megfontolása szükséges, hogy mely társaságok esetében van lehetőségük a költségek megtakarítására. Az észszerű gazdálkodásnak e közösségi szintű megvalósulása hozzájárul a hosszútávú eredményes működéshez – olvasható egy, a Magyar Közlönyben megjelent megtakarítási intézkedés indoklásában.

Hírdetés

A kedden már hatályba is lépő rendelet szerint az ennél korábban alapított, közvetlenül vagy közvetetten 100 százalékos állami tulajdonú gazdasági társaságoknak megtakarítást kell elérni a 2025. év során, melynek mértéke legalább a 2024. évi számviteli beszámolója szerinti személyi jellegű ráfordítások 5 százalékának 6 hónapra eső időarányos részével megegyező összeg. A konkrét összeget a rendelet hatálybalépését követő 15 napon belül határozza meg majd a kormány az egyes intézmények tekintetében.

Az intézkedés alól vannak kivételek, vagyis az nem minden állami társaságra vonatkozik, illetve a szöveg nem részletezi, hogy a megtakarítást a bérek vagy a létszám csökkentésével kell-e megvalósítani.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »