Ma kezdődött a II. Pósfa Népzenei Tábor Kürthy Judit2025. 06. 30., h – 15:13 Egyházgelle |
Kezdő és haladó népzenekedvelő érdeklődőket vártak az e heti népzenei táborba, az egyházgellei alapiskolába.
Iván Péter hegedűn, Iván András, brácsán, csellón és nagybőgőn, Iván Zoltán furulyán, klarinéton, tárogatón, szaxofonon és harmonikán tanítja a jelentkezőket, Gelencsér János pedig cimbalmon.
Idén a vonós hangszeres oktatók a nemrégiben elhunyt Horváth Elek, vajdaszentiványi prímás emlékére vajdaszentiványi népzenével foglalkoznak majd, a fúvósok pedig bukovinai, illetve moldvai népzenével. A tábor idei különlegessége a cimbalomoktatás lehetősége és Hanusz Zoltán népzenész szakmai előadása a vajdaszentiványi zenészekről
– osztotta meg Iván András, a tábor egyik főszervezője.
A jelentkezés feltétele saját hangszer és az ahhoz szükséges alapismeretek voltak. A tábor támogatója a Kisebbségi Kulturális Alap (Kultminor), az alapiskola és Egyházgelle község önkormányzata, valamint a Pósfa Polgári Társulás.
A tábor egy nyilvános, ingyenes táncházzal zárul a Turul Vendéglőben 2025. július 4-én. Délután 5 órakor fellépnek a Csallóközi Gyermek- és Ifjúsági Néptánctábor résztvevői az újonnan tanultakkal, a gyerektáncház vezetői Petro Krisztina, Fecske Renáta, Oláh Attila és Bitter Péter lesznek. A felnőtt táncház este 7 órakor kezdődik majd Rigó Marsal Edittel és Botló Ákossal, akik kalotaszegi román és magyar táncokkal várják a táncos kedvűeket. A táncház a Kisebbségi Kulturális Alap és a Csoóri Sándor Alap, a gellei önkormányzat és Pósfa Polgári Társulás támogatásával valósul meg.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


