Erdőtűz fenyegette a házakat és ipari területeket vasárnap a délnyugat-törökországi Izmir tartományban – számolt be róla a TASR az AFP hírügynökségre és helyi médiumokra hivatkozva.
A tűz vasárnap helyi idő szerint 13:00 órakor (közép-európai nyári idő szerint 12:00 órakor) ütött ki Seferihisar és Menderes járások között. Süleyman Elban, Izmir kormányzója szerint a lángok a 117 km/órás széllökések miatt rendkívül gyorsan terjedtek. A nagy szél miatt az oltásba nem tudtak bekapcsolódni a tűzoltó helikopterek, de két tűzoltó repülőgép és sok tűzoltó a földön küzdött a lángokkal.
A tűz lakott területek közelébe ért, ezért Elban szerint Seferihisar járás öt településrészét evakuálták. Egy helyi lakos az AFP-nek telefonon elmondta, hogy a Mersinalani faluban az emberek fákat vágnak ki, hogy tűzvédelmi sávokat hozzanak létre, így próbálják megvédeni házaikat.
A tartományi központ, Izmir közelében egy másik tűz is kitört: a Gaziemir városában található hulladéklerakón csaptak fel a lángok, amelyek átterjedtek egy közeli erdőre, és veszélyeztetik az Otokent ipari övezetet is, ahol több autókereskedés működik. A török NTV televízió felvételeket is sugárzott egy lángokban álló autószalonról.
Több helyi médium arról is beszámolt, hogy Izmir repülőterén ideiglenesen törölték a járatokat.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: AA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


