Pusztítás a zólyomi várban: edukatív jellegű kortárs alkotást tettek tönkre az igazgató utasítására Havran Kati2025. 06. 27., p – 17:05 Zólyom |
Az elismert cseh alkotópáros 250 négyzetméteres falfestményét az alkotók és a kurátor tudomása nélkül szedték szét és törték darabokra.
A hazai kulturális élet egy ideje döbbenten figyeli a jelenlegi kulturális tárca kortárs művészetek ellen irányuló totális rombolásának szándékát. A héten történt eset talán minden eddiginél szomorúbb következménnyel járt: a Szlovák Nemzeti Galéria (SNG) vezetése alá tartozó zólyomi kastélyban megsemmisítettek egy nagyméretű, 250 négyzetméteres falfestményt, Jiří Franta és David Böhm kortárs cseh művészek munkáját.
A cseh alkotók
Jiří Franta és David Böhm a prágai Képzőművészeti Akadémián végeztek, 2006 óta dolgoznak együtt. Jelenleg éppen a Prágai Városi Galériában állítanak ki, de alkotásaik rendszeres időközönként láthatóak nemzetközi színtereken is. Franta és Böhm munkája, ahogy az a kortárs képzőművészetekben megszokott, átível a műfaji határokon – illusztrátorok is, performance-okat is láthat tőlük a közönség, videómunkákat készítenek, a szélesebb nyilvánosság leginkább azonban térinstallációik és falfestményeik révén ismerheti őket. Ezek gyakran helyspecifikus, azaz kifejezetten a kiválasztott tér vagy épület számára készülnek, és az alkotópáros egyedi kézlenyomatát hordozzák.
Franta és Böhm munkái gyakran a művészet működésével kapcsolatos és társadalmi kérdésekre koncentrálnak. Stílusukra a könnyedség, egyedi humor és az irónia használata jellemző, miközben egyértelmű a szándék: szeretnék megszólítani a közönségüket.
2019-es falfestményük a zólyomi vár számára készült. A zólyomi várról érdemes tudni, hogy nem csak vármúzeumként működik, hanem a SNG gyűjteménye egy részének is otthont ad.
Párbeszéd a művek és a látogatók között
Franta és Böhm Látni, látni és látni! (Vidieť, vidieť a vidieť!) című falfestménye éppen ezzel a gyűjteménnyel foglalkozik, miközben a beltér – a zólyomi vár oszlopcsarnoka – sajátos adottságaira reflektál. Az oszlopcsarnokot a hetvenes években restaurálták, mai szemmel nem a legszerencsésebb módon: a restaurálás elrejtette a nüanszokat, helyette egy erősen egyenkinézetű teret hagyott maga után. Az alkotópáros ennek a teremnek az egyik hosszanti falát töltötte ki, megtörve annak egyhangúságát. A festmény alapját egy gipszkarton fal alkotta, amely az oszlopcsarnok teljes hosszában helyezkedett el. Az erre kerülő festmény egy kollázsszerű alkotás volt, amelyen a nemzeti galéria gyűjteményét képező művek jelentek meg. A falfestmény vizualitása elsősorban a fiatalabb közönséget célozta meg – ezzel egyébként jócskán kilógott a vár kiállításai közül, amelyek hagyományosabb hangnemet szoktak megütni.
A falfestményen ábrázolt művek látszólag véletlenszerűen helyezkedtek el – és mégsem. „A kollázs kompozíciója jól átgondolt narratív struktúrákat követ“ – olvashatjuk a művet bemutató katalógusban. Az alkotók úgy tervezték meg a falfestményt, hogy a galéria gyűjteményének egyes alkotásai összecsengjenek, miközben ebben „a párbeszédben új, gyakran humoros, szarkasztikus vagy kritikus jelentéseket hordoznak.”
Egy edukatív jellegű alkotásról volt tehát szó, melyet nézegetve a vár látogatói ráismerhettek az egyes művekre, illetve megismerhették azokat, és ráébredhettek az egyes művek közötti párhuzamokra is. A falfestmény eközben a művészet és a közönség közötti láncszem, a közvetítők – a galéria, a kurátor, a galériapedagógia – szerepköreiről is elgondolkodtatta a látogatót. Mindez pedig egy olyan helyszínen történt, amely iskolák, osztálykirándulások gyakori célpontja.
Az alkotást barbár módon semmisítették meg
Arról, hogy a művet a vár jelenlegi igazgatójának utasítására leszedték és darabokra szedték, azok a fotók és videók tanúskodnak, amelyet a kiállítás kurátora, Eva Kotláriková tett közzé a közösségi médiában. A fotókon látni, hogy a gipsz alapú falat darabokra törve helyezték el – a mű eltávolításáról sem az alkotókat, sem a kurátort nem tájékoztatták.
Az én tudtom nélkül, a művészek tudta nélkül, anélkül, hogy bárki szakmailag hozzáértővel konzultáltak volna, ezt az egyedülálló kiállítási falat lebontották és egy kukába dobták
– írja Facebook-bejegyzésében Kotláriková. A műalkotás megsemmisítését karbantartók végezték a vezetőségének utasítására, derül ki továbbá a bejegyzéséből, Kotláriková szerint pedig „nem készült archiválási jegyzőkönyv, egyetlen töredék sem maradt meg.”
Mindez annak ellenére, hogy a kiállítás szeptemberig szerepelt a galéria kiállítási programjában. A hasonló kaliberű műveket a galériákban szigorúan a kurátor, a művészek és a szakmai személyzet jelenlétében szerelik le.
A tömeges felmondások egyike a volt igazgatóé
A zólyomi kastélyt jelenleg Peter Gnida vezeti. Gnida nemrég váltotta Erika Trnková igazgatót, aki március végén távozott a galériából. Trnková, a nemzeti galéria számos alkalmazottjával egyetemben mondott fel az év elején, tiltakozásul az intézmény rombolása ellen. Gnida nem csak a zólyomi kastély élére került, hanem a nemzeti galéria egy másik intézményének, a Rózsahegyen található Ľudovít Fulla Galériának az igazgatói posztját is betölti áprilistól, melynek addigi vezetője, Zuzana Gažíková szintén hasonló megfontolásból mondott fel, mint Trnková.
Ahogy arra a Sme napilap áprilisban figyelmeztetett, a kettős igazgatói posztot megelőzően Peter Gnida gyakorlatilag semmiféle tevékenységet nem végzett kulturális közegben. A kulturális tárca vezetőjéhez, Martina Šimkovičovához hasonlóan az SNS jelöltje: a Zólyomhoz közeli Sielnica községből származik, ahol a legutóbbi önkormányzati választásokon a párt színeiben indult a polgármesteri posztért. Három évvel ezelőtt a Besztercebánya megye képviselői posztjáért is indult, jelenleg önkormányzati képviselőként tevékenykedik.
Hogy mi volt az oka annak, hogy a művet leszedték és tönkretették, azt Peter Gnida máig nem magyarázta meg. Azt viszont érezzük, milyen típusú művek azok, amelyek szúrják a Šimkovičová vezetése alatt álló kulturális tárca szemét.
Jiří Franta és David Böhm hozzáállása a művészethez kötetlen és pátosztól mentes. A falfestményt leginkább a játékosság elve határozta meg. Ahogy a festményen az alkotók megjeleníti a gyűjtemény műveit, „átvitt értelemben azt mondhatnánk, hogy építőkockaként kezelik őket“
– emeli ki a kurátori szöveg. „De ezt az elvet nem tudás és tisztelet nélkül alkalmazzák; a szándékuk az, hogy informális légkört teremtsenek, egy ideális teret az erőltetés nélküli tanuláshoz, amelyben a közönség ellazul és bekapcsolódik a »játékba«.“
Vajon milyen gondolatmenet vezérelheti azt, aki elrendeli az ilyen mű ripityára törését? A pusztítás a zólyomi várban arról tanúskodik, hogy olyan emberek jutottak magas kultúrvezetői posztokra, akiknek halvány fogalmuk nincs arról, hogy mi történt a művészetekben a huszadik században.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
