Fókuszban a klasszikus gitár – nem is akárhogy Juhász Katalin2025. 06. 27., p – 14:56
A pozsonyi J. K. Mertz gitárfesztivál igazi bája, hogy ez tulajdonképpen egy ötnapos szakmai továbbképzés, amelyre a nagyközönséget is beengedik ámuldozni. Legalább is azokat, akik kíváncsi rá, mit lehet produkálni hat húron.
A szervezők szerint az idén 49. alkalommal megvalósult, tegnap véget ért fesztivál a világ legrégibb ilyen jellegű rendezvénye – egyben a hazai klasszikus zenei élet egyik legfontosabb eseménye.
A névadó, a pozsonyi születésű Mertz János Gáspár, németül Johann Kaspar Mertz (1806–1856) magyar–osztrák romantikus zeneszerző, gitárművész volt, akinek szerzeményei – kortársaival ellentétben – már Chopin, Mendelssohn és Schubert zenei modelljeit követték, nem pedig a kitaposott útnak számító Mozart- és Haydn-féle vonalat. Mertz ismert operaáriák gitárátirataival is nagy sikert aratott Bécsben, amely város a gitárzene fellegvárának számított az Osztrák–Magyar Monarchián belül.
A szakma mellett a közönség is bemehet
A pozsonyi feszivál alapos, informatív programfüzete olyan, mint egy minitankönyv, én legalább is évek óta elrakosgatom. A zenei kínálat minden évben rendkívül színes: reneszánsz és barokk átiratoktól a spanyol mestereken át a köztünk élő zeneszerzők friss darabjaiig van itt minden. A koncertek mellett mesterkurzusok és szakmai előadások is zajlanak, utóbbiakat általában a meghívott külföldi fellépők tartják az ifjú muzsikusoknak, akik aztán este meghallgathatják a mesterek koncertjét. Az ország legeldugottabb pontjain oktató gitártanárok is meghívást kapnak ilyenkor egy továbbképzésre.
Szóval olyan az egész, mint egy szakmai találkozó, ahová nagy kegyesen a nagyközönséget is beengedik, de nélkülük is nagyjából telt házasak lennének a koncertek. A fő helyszínül szolgáló Klarisszák templom ráadásul a turistaútvonalon van, úgyhogy véletlenül arra sétálók is becsöppennek a plakátot meglátva. A zárókoncerten például egy osztrák pár mellett ültem, akik aznap vették észre, mi készül a templomban.
A szakmabeliek persze teljesen mást figyelnek, mint mi, egyszerű halandók, akiknek az is elég, hogy egy tökéletes akusztikájú térben hallgathatunk zenét. A klasszikus gitárművészek élete csendesebb, mint a rocksztároké, pedig sokkal többet tudnak náluk.
A két műfajt persze felesleges összehasonlítani, mert más-más tulajdonságokat kívánnak az előadótól. Utóbbi sok showmanséget, amellyel a gyengébb képességek is eladhatóak, előbbi pedig a technikai tudás mellett ízlést és kreativitást – hiszen ezek az előadók általában mások kompozícióit játsszák, amelyeket „birtokba kell venniük”. Ha például önök azt hitték, mindent tudnak már Mozart 12-es F dur szonátájáról, vagy J.S. Bach olasz concertóiról, a magyarországi Csáki András és a hazai Karol Samuelčík alkalmi duójának előadásában ezen művek új színeit fedezhették fel. Az én abszolút kevcencem viszont egy fiatal hazai zeneszerző, Peter Javorka két gitárra írt darabjának „világpremierje” volt.
Két jubiláló zenei kommandó
És nyilván azt sem tudják elképzelni önök (velem együtt), hogyan játszhat együtt egy gitárkvartett és egy vonósnégyes. Ezt én is nehezen hittem el a programfüzetet böngészve – de most már ez is napnál világosabb, sőt, szinte magától érthetődő kollaboráció…
A Pozsonyi Gitárkvartettnek (Bratislavské gitarové kvarteto) 30 év alatt mindössze kilenc tagja volt, vagyis a legtöbben nagyon sokáig kitartottak benne, mielőtt elcsábította volna őket a szólópálya, a tanítás, vagy egyéb kollaborációk. A négyes jelenlegi vezetője, Martin Krajčo egyben a pozsonyi gitárfesztivál igazgatója is, aki nemrég együtt kávézott az idén 50 éves jubileumát ünneplő Moyzes-vonósnégyes egyik tagjával, és felvetődött a jubileumok közös megünneplése. Pár hét múlva már együtt próbáltak, akkor derült ki, hogy a gitárkvartett görög tagja, Yorgos Noussis, aki zeneszerző is, már gondolkodott egy közös művön, melyet most meghangszerelhetett, úgyhogy egy világpremierre is sor kerülhetett ezen az estén.
A J.K. Mertz fesztivál nyitókoncertjén ráadául nemcsak ez a két formáció találkozott, hanem hozzájuk csapódott a gitárfesztivál egyik visszajáró vendége, Silfredo Pérez, aki egy cuatro nevű, gitárszerű, ám attól sokban különböző venezuelai hangszeren játszik, illetve Eva Šušková szopránénekesnő is, aki olasz és spanyol dalokat prezentált.
Az est során elhangzott kedvenc gitárkvartett-művem is, mintha valami kívánságműsorra érkeztem volna. Az idén 86 éves kubai Leo Brouwel írt egy darabot arról, hogy elkezd cseperegni, majd szitálni az eső, aztán erőre kap, már az ereszt szaggatja, amikor szerencsére alábbhagy, és a végén már csak szemerkél. Ez a Kubai táj esőben.
Pont annyira formabontó, hogy még befogadható legyen azok számára is, akik félve közelítenek a kortárs zenéhez.
A helyszín egyébként a remek akusztikájú, impozáns Moyzes-terem volt, amely a Comenius Egyetem Gondova utcai épületében található, és amelyet a mostaninál sokkal jobban is ki lehetne használni hangversenyekre.
Lám, még csak a nyitókoncertnél tartok, de máris kimerítettem az optimális napilapos terjedelmet – úgyhogy a gitárfesztivál többi nyolc koncertje közül csupán párat említek a továbbiakban.
Régi nagy mesterek útmutatásai
A gitár eléggé mostohán kezelt hangszer, mivel nem tudta beküzdeni magát a szimfonikus zenekarokba – de ez egy hosszabb történet. Szólóhangszerként és kamara-formációkban viszont hatalmas népszerűséget szerzett.
A világhírű spanyol lant- és gitárművész, Xavier Díaz-Latorre azt mutatta be ezen a fesztiválon, milyenek voltak a táncmulatságok a 16-17. században. Az akkori szerzők, mint például Luys de Narváez, Luis de Milán, Francisco Guerau vagy Santiago de Murcia gyakran csupán az alapdallamot és a fő akkordokat vetették papírra, azzal az instrukcióval, hogy tessenek improvizálni ezekre.
Szerzeményeiket táncos összejövetelekre, elegáns bálokra szánták, úgyhogy a mai szólisták zöme érthetően ódzkodik tőlük – pedig akinek van fantáziája, és nem csak kotta alapján szeret játszani, az alaposan kiélheti magát a színpadon ezekkel a tarantellákkal, szarábándokkal és más táncokkal.
Xavier Díaz-Latorre izgalmas variációkat prezentált, amelyekhez a szintén spanyol David Mayoral biztosította a ritmust különböző minimalista ütőhangszereken.
Két-három autó ára a színpadon
Mit gondolnak, mennyibe kerül egy 1908-ban Enrique Garcia műhelyében készült gitár? És egy 1923-as Santos Hernández-modell? Nos, nagyon sokba. Az andalúziai Marco Socías valószínűleg nem cserélné el őket két-három komolyabb autóra. Ezeket a hangszereket láthattuk-hallhattuk a pozsonyi gitárfesztivál fő helyszínén, a Klarisszák templomban, ahol olyan az akusztika, hogy egy vizesflakon véletlen felborulása is földrengés zaját imitálja.
A hangélmény leírhatatlan, ráadásul a maestro újabban „korabeli” húrokat használ, amelyek nem nylonból készültek – hol volt még akkoriban ez a modern vívmány! – hanem báránybélből. Úgy bizony, manapság is gyártanak ilyen húrszetteket a fanatikus gitárművészek kedvébe járva, akik vállalják az ezzel járó tömérdek macerát.
A bélből készült húrok ugyanis rendkívül érzékenyek, sérülékenyek. Elég egy rossz mozdulat, erősebb pendítés, és máris cserélni kell őket. A pozsonyi koncerten is előforult ez, és amíg a maestro húrt cserélt, Martin Krajčo egy történettel szórakoztatta a nagyérdeműt. Mertz János Gáspárt, a fesztivál névadóját egyszer feltartóztatták a határon a nála talált ipari mennyiségű gitárhúr miatt. A határőrök azt hitték, illegálisan üzletelni akar velük, mire Mertz ismertette velük a bélből készült húrok negatív tulajdonságait, illetve, hogy ez a minimális mennyiség, amit egy koncertturnéra magával kell vinnie.
A múlt vasárnap kezdődött, tegnap véget ért fesztivál keretében a nagyközönségnek szóló rész mellett workshopok, mesterkurzusok, szakmai előadások is gazdagították a programot. Sokan érkeztek gitártokkal a hátukon az esti koncertekre, ahol még a jegyeket is egy napközben kurzusokat tartó gitártanárnő árusította.
Jövőre jön az 50. fesztivál, ezt azonban senki sem merte tényként közölni, inkább vágyként fogalmazódott meg. Tudjuk, hogyan működik a kulturális minisztérium. Sejtjük, hogy a rétegfesztiválok háttérbe kerül(het)nek. Szóval szurkolunk ezerrel a Pozsonyi Gitárfesztiválnak, mert nemes missziót valósítanak meg. Olyannyira, hogy több koncerten is összefutottam osztrák zenerajongókkal, akik kifejezetten emiatt utaztak Pozsonyba…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
