Öt lábon áll a nemzetközi birkózás vezérkara Elek Zoltán2025. 06. 20., p – 18:06
Ali Csilla a Nemzetközi Birkózószövetség európai bizottságának főtitkára. 2021 után idén a somorja-csölösztői Európa-bajnokságon újraválasztották tisztségébe, így a magyarországi sportvezetőnek további négy évvel meghosszabbodott a megbízatási időszaka. A sportága vezérkarában, a szövetség irányításában betöltött szerepéről, főtitkári meglátásairól kérdeztem.
Tizenegy jelölt közül holtversenyben a második legtöbb szavazatot kapta a tisztújító közgyűlésen. Felmerült-e valamilyen kérdőjel akörül, hogy újra Ali Csillát válasszák meg a főtitkárnak?
Bíztunk benne, hogy meglesz. Van egy nagyon erős támaszom, Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség alelnöke, aki nemzetközi szinten nagyon elismert, és aktív tagja a szövetség elnökségének. Jelezte, rendben lesz az újabb megbízatásom. Előtte megkérdezték tőlem, hogy szeretném-e folytatni, van-e kedvem még dolgozni. Mert társadalmi munkáról van szó. Mivel igent mondtam, várni lehetett, hogy támogatottsági alapon melyik ország szavazatát kaphatom meg. Ráadásul a magyar szövetség nemzetközi és protokolligazgatója is vagyok, így számos tagállammal tartom a kapcsolatot.
Magas rangnak tűnik a főtitkári szerepkör. Milyen irányítási teendőket foglal magában?
Inkább csak egy címről van szó. Még adminisztrációval sem jár, mert az európai szekció elnökének van egy jobbkeze, aki ezt elvégzi. Nekünk, az európai bizottságban annyi a dolgunk, hogy összejövünk a felnőtt és az U23-as Eb-n, megbeszéljük, amit kell, de döntési jogkörünk nincsen. Az a nemzetközi szövetség hatáskörébe tartozik. Mi segítünk földrészünk országainak. Mostanában a női birkózás erősítése van napirenden, ezért anyagilag is hozzájárulunk edzőtáborok szervezéséhez, sportdiplomáciai tevékenységet folytatunk.
Ezek szerint az európai szövetségnek nagyon kicsi a mozgástere…
Létezünk, de nincs olyan hatáskörünk, mint a szövetség elnökségének, melyben Bacsa Péter tevékenykedik. De ez vonatkozik az ázsiai, amerikai, afrikai és ausztráliai bizottságra is. Öt lábon áll a birkózás világméretű irányítása. Nagyon sokan nem is tudják, hogy mit csinálunk, hogyan épülünk be a sportág nemzetközi birkózóéletébe, hogy a földrészeknek nincs önálló szövetsége.
Most már van olyan szabály, hogy egy nőnek kell lennie az európai bizottságban. Több is elkelne, de ez mégis férfiak uralta sportág.
Ide tartozik, hogy egyben tagja lettem a nemzetközi szövetség újonnan létrehozott esélyegyenlőségi bizottságának is. Meglátjuk, mit hoz ez magával.
Nem ennek előszeleként láttuk a női bíráskodás erőteljes megjelenését az idei kontinensviadalon?
Már a párizsi olimpián arra törekedtünk, hogy minél több női bíró legyen, ami igazán be is vált.
Újraválasztását sportdiplomáciai sikerként könyvelték el. Milyen hasznot húzhat ebből a magyar birkózás?
Láttatja magát a honi szövetség, észreveszik, hogy foglalkozunk a sportdiplomáciával. Együtt támogathatjuk egymást Bacsa Péterrel, akinek erős pozíciója van az elnökségben. Kapcsolatokat ápolok, beszélgetek a többi vezetővel. S ez jó a sportágra, az országra nézve, jó a sportolóknak, a bíróknak. Erős képviseletet ad Magyarországnak ebben a sportágban.
Mennyire gyakori az a jelenség, ami idén történt, hogy a nemzetközi szövetség helyszínt váltott, történetesen Pozsonyból ténylegesen Somorja-Csölösztőre vitte az Eb-t?
Nagyon ritkán fordul elő. Nem tudom, miért történt, csak hallottam, hogy nem volt hol megrendezni, mert váratlanul foglaltak lettek a kijelölt sportlétesítmények. Ha ilyen helyzet adódik, nem veszik el a rendezést az adott nemzeti szövetségtől, és várost sem cserélnek, ezért fordulhatott elő, hogy hivatalosan pozsonyiként futott a kontinensviadal továbbra is. Különben a helyszín nagyon jó volt.
Elég csak néhány Eb-mérkőzést látni, s máris feltűnik, hogy ellepték kontinensünket a szovjet utódállamok birkózói. Alig akad ország, ahol nem honosítanak. Mit kezd ezzel a sportág vezérkara?
A nemzetközi szövetség már hozott egy szabályt, ami nem volt túl népszerű.
Eszerint, ha valamelyik nemzeti szövetség két honosított sportolót indít, akkor két hazait is szőnyegre kell küldenie azon a versenyen.
A következő évben úgy kellett volna folytatódnia, hogy a honosítottak számához viszonyítva már duplaannyi hazait kellett volna indítani. Aztán ez hirtelen megváltozott, mert nagyon sok az olyan ország, ahol nincsenek hazai, csak honosított birkózók. Felháborodtak, fellebbeztek, megtámadták a szabályzatot, amiről kiderült, hogy jogilag nem volt eléggé megalapozott. Idén újrakezdték az egészet. Akiknek megvan az útlevele 2024 végéig, azok nem számítanak a honosítottak kvótájába. Egyelőre csak az új útlevelesek tartoznak bele. Tehát a következő négy évben a vártnál lassabb, de folyamatos lesz a változás, és a rengeteg posztszovjet sportolót le fogják szabályozni. Hogy a következő olimpiáig vagy ugyanannyi, vagy kevesebb honosított birkózó legyen, mint hazai.
Kapcsolódó cikkünk Somorja |
Vasárnap lezárult Somorján a birkózó-Eb, újabb három magyar éremmel.
Hogy a somorjai Európa-bajnokság utolsó napjához értünk, azt több dolog is jelezte az x-bionic birkózócsarnokká alakított lovardájában: a biztonságiak már fel sem néztek, mikor a médiabejáraton beléptünk; a presscentrumban síri csend honolt; volt szervező/önkéntes, aki az asztalra borulva, volt, aki a médiatribünön elnyúlva pihent, egyikük pedig a könyvébe mélyedt bele.
A lelátón sem hágott tetőfokára a hangulat, szépen csendben pörögtek az utolsó versenynap éremcsatái. Komolyabb hangzavart — nem először a héten — a georgiai szurkolók okoztak, akik belehajszolták versenyzőiket a sikerbe.
Bronz meccs nélkül
Míg szombat este még „csak” az volt biztos, hogy két érmet még biztosan szereznek a magyar kötöttfogású birkózók, addig az esti program megkezdése után kevéssel a harmadik is valósággá vált. Miután a 97 kg-os Szőke Alex a vigaszágon legyőzte a cseh színekben induló Omarovot, érkezett a hivatalos információ, hogy bronzérmes lett. A négyszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, örmény Alekszanjan ugyanis sérülés miatt visszalépett. Így a 25 éves Szőke első felnőtt Eb-érmét szerezte meg.
Videózás a köbön
Ugyanez vonatkozott Lévai Leventére, aki óriási szenzációt okozva jutott be a döntőbe a 72 kg-osoknál: 19 évesen, pályafutása első felnőtt Eb-jén. Ellenfele a világbajnok francia Ghanem volt. Lévait egy maroknyian biztatták időről időre hangosabban bekiabálva — a zsűrit ők sem tudták meghatni, a challenge dacára egy „közös” akciójukat követően 2:1-re vezetett a francia, a félidei szünetre pedig kapott még egy pontot (3:1).
Rögtön utána ígéretes akciót vezetett Lévai, de a játékvezető nem ítélt pontot, ellenben kevéssel később passzivitás miatt újabb strigulát húztak be a franciának (4:1). 4:2-nél, az utolsó percen belül Ghanemet a földre küldte a bíró, Lévai pedig a teljes lelátó őrjöngését kiváltva egyenlített, majd a lelkileg megbillent franciát gyorsan kitolta a szőnyegen kívülre. Az újabb, ezúttal rendkívül hosszú videózás után ugyan maradt a 4:4, de a franciának már csak 24 másodperce maradt a pontszerzésre. Mivel ez nem sikerült, az utoljára szerzett pontokkal Lévai lett az Európa-bajnok.
Ghanem azonban nem volt hajlandó középre menni, a francia csapat folyamatosan reklamált, majd újabb videózás következett (miközben a közönség „Szép volt, Levi” skandálással jelezte a véleményét a látottakról). Nagyjából ötperces közjáték után a zsűri megerősítette a korábbi döntést, Ghanem kis gondolkodás (és nézők pfújolása) után végül gratulált ellenfelének.
„Teljesen kikapcsoltam akkor, csak néztem a főbírókat, a felsőbb vezetést, és nem is tudtam, mi történt, min gondolkodhatnak. A fejemben tisztán megvolt, hogy a meccsen mi történt, és tudtam, hogy mást nem hozhatnak ki győztesnek, csak engem
– nyilatkozta lapunknak Lévai fülig érő mosollyal, miután előbb pár percig az öltözőjébe futott, amolyan „nem hiszem el” tekintettel. –
Volt több olyan akcióm is, amire nekem kellett volna kapnom az egy pontot; volt egy válldobásom, amire még biztosabban azt hittem, hogy én leszek az eredményezettebb, de ez a birkózás, a bírók máshogy látták. Csak történtek a dolgok, alig tudtam fölfogni, mi történt. amit viszont fölfogtam, az az volt, amikor kiléptettek, és ez a lényeg.”
Akkor még nem sejthette, hogy utólag holtversenyre módosítják az eredményt, azzal az indoklással, hogy elszámolták a pontokat meccs közben. Azaz két aranyérmese lett a 72 kg-os súlycsoportnak. Vártak is eleget a díjátadóra az érintettek, mivel hirtelen egy tartalék aranymedált kellett keríteni. Lévai örömét pedig picit elrontották azzal, hogy két himnusz helyett csak a nemzetközi szövetség szignálja hangzott fel.
„Legalább fele-fele arányban lejátszhatták volna őket, de azt mondták az illetékesek, hogy ez nem lehetséges”
– jegyezte meg Lévai.
Zárásként magyar ezüst
Szilvássy Erik (82 kg) ukrán, svéd és török versenyző legyőzése után azeri ellenféllel került szembe a döntőben. Gurbanov nem túl látványosan, apránként építgette az előnyét az első három percben (érdekes módon majdnem síri csendben).
3:0 után, a folytatásra már megjött a közönség hangja. Szilvássy továbbra sem talált fogást ellenfelén, a videó pedig már az 5:0-ás állást erősítette meg. A vége 6:0 lett, Szilvássy szomorúan gratulált Gurbanovnak néhány másodperccel a meccs vége előtt. Eb-ezüstérmesként viharzott el a mixzónában.
A díjátadó után azonban, amikorra már igen foghíjassá vált a lelátó, összefoglalta röviden az érzéseit az Új Szónak:
„Beleestem ugyanabban a hibába, mint a tavalyi vb-döntőben, még ha most kicsit jobban is birkóztam. Remélem, sikerül áttörnöm ezt a falat, és a következő világversenyemen már aranyérmes leszek.”
Kapcsolódó cikkünk
Először szombaton este negyed tízkor csendült fel a magyar Himnusz a somorja-csölösztői fedett lovardában. A birkózó Európa-bajnokságon a kötöttfogásúak 87 kilós súlycsoportját megnyerő Losonczi Dávid tiszteletére. Fél órával később újabb magyar állt a dobogón, az esztergomi Vitek Dáriusz a 130 kilósok között lett bronzérmes.
Dávid, Dávid!
Zúgott a lelátón a „Dávid, Dávid!” ütemes szurkolás, amikor a 87 kilós súlycsoport döntőjében Losonczi Dávid a bolgár Szemen Novikovval csatázott. A szőnyegen a világbajnok és magyar felnőtt Eb-újonc mögé kerüléssel és kiléptetéssel pontozott, majd aktivitásával parter-helyzetbe is kényszerítette riválisát, aki nem más, mint az ukránból lett bolgár, Párizs olimpiai bajnoka és 2020 kontinenselsője volt. 4:0-val zárult az első menet Losonczi javára. Szünet után felkapaszkodott az ellenfél, pörgetéssel 4:3-ra feljött, de többre már nem futotta erejéből. És a hat perc elteltével robbanásszerű, határtalan magyar öröm tört fel a csarnokban. Az újdonsült Európa-bajnok együtt pörgött a levegőben Lőrincz Viktor szövetségi kapitánnyal, jómaga meg a szőnyegen mutatta be, hogy szaltóival tornászként sem lenne utolsó.
Ujjongó, gratuláló sokaság kísérte a vegyes zónába a nadrágban maradt Európa-bajnokot. Nem volt nehéz szóra bírni.
„Ezt a forgatókönyvet vártam. Tudtam, hogy fogja diktálni az iramot, bele is hibázott.
Egy válldobásba – darálta szavakban az átélteket Losonczi. – Éreztem, hogy erősebb vagyok nála. Sikerült őt megfognom. Utána a második menetben leküldtek, tudtam, ebbe belemehetek. Számoltam ezzel is, és kivédtem. Boldog vagyok, hogy így sikerült. Már csak megtartottam az eredményt. Egész tornán fejben mindvégig ott voltam, a taktikát is rendre betartottam. Ezért lettem Európa-bajnok. Novikovota fejemből teljesen kizártam, előtte háromszor megvertem, most negyedszer. Négy győzelemmel megérdemelten lettem a súlycsoport legjobbja.”
Bronz Vitek-módra
Még tartott Losonczi ünneplése, amikor szőnyegre szólították a 130 kilósok mezőnyében bronzért harcba szálló Vitek Dáriust, Lévai Zoltán védencét. Ide jutása sem volt egyszerű, hiszen a vigaszágon kellett próbálkoznia. Ugyanis a korábbi Eb-bronzérmes esztergomi birkózó már a selejtezőben technikai tussal kikapott az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok orosz Szemjonovtól. Ráadásul még az első menetet sem birkózták végig. Miután legyőzője könnyedén a döntőbe került, Dárius a vigaszágon folytathatta. Ott 6:3-ra verte az olasz Sotnikovot, majd következett a bronzmeccs és a fehérorosz Zarubszki. Dárius nem hagyta kibontakozni ellenfelét, mégpedig szépen pontozva 6:0-ra nyerte a mérkőzést, és másodszor lett kontinens-harmadik.
Elsőként lapunknak nyilatkozott.
„Nagyon elfáradtam, de úgy éreztem már a meccs elejétől kezdve, hogy ez meglesz
– magyarázta fölényes diadalát. – Ugyanolyan taktikával mentem a szőnyegre, mint az olasz elleni előző összecsapáson szerettem volna. Ott sajnos, nem sikerült elsőre megintetnem, ezúttal viszont igen, meg másodjára is, így jöhetett a győzelem. Nagyon sokat jelent számomra ez a bronzérem, mert január óta nem volt olyan hetem, hogy valami ne hátráltatta volna a felkészülésemet. Hol betegség, hol sérülés. Mindezt a bronzérem kárpótolta. Mindig azt várom magamtól, hogy hiba nélkül tudjak birkózni, és annak biztosan lesz eredménye. Így jött össze, mert hibáztam is, de mindenképpen kedvező verseny volt számomra ez az Eb.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


