Száj- és körömfájás: Összesen csaknem 8600 állatott kellett leölni, a háztájik vesztesége 237 állat Lajos P. János2025. 06. 18., sze – 15:20
A mezőgazdasági minisztérium összegezte a száj- és körömfájás járvány okozta veszteségeket, néhány hónap alatt csaknem 8600 állatot kellett leölni, a többségét a 6 gócpontban. A háztáji gazdaságokban 237 állatot kellett elpusztítani.
Március 21-én jelent meg Szlovákiában a száj- és körömfájás, Baka, Csiliznyárad és Medve térségében, majd a Csallóközben még két településen, Lúcson és Dercsikán.
Habár a Csallóközben volt a gócpontok túlnyomó többsége, a legtöbb állatot, több mint 3500-at a Plavecký Štvrtok-i (Detrekőcsütörtök) telepen kellett elpusztítani.
A mezőgazdasági minisztérium szerint sikeres volt a védekezés, mert a terjedést sikerült időben megállítani, habár a kár így is elég nagy. Állatokat kellett elpusztítani Alistálon is, ahol 851 szarvasmarhát öltek le, habár a járvány még nem ütötte fel a fejét itt. Az intézkedésre azért volt szükség, mert szoros kapcsolatot találtak a dercsikai és az alistáli telep között, és a faluban van egy másik telep is, ahol több mint százezer disznót nevelnek. Ezt akarták megvédeni a kisebb és veszélyeztetett telep gyors felszámolásával.
Kártérítést eddig csak a háztájik kaptak
Az állam egyelőre csak a háztáji gazdákat fizette ki, a gócpontok 3 km-es körzetében ugyanis a háztájiban tartott, a betegségre érzékeny állatokat is el kellett pusztítani. Összesen 237 állatot öltek le: 141 sertést, 52 juhot, 35 kecskét és 9 szarvasmarhát.
Az állatok 39 gazda tulajdonában voltak, nekik összesen 59 572 eurót fizetett ki az állam, vagyis egy állatért átlagosan 250 eurót adtak.
Az állatok értékét a járvány kitörése előtti piaci ár alapján számolták ki, állítja a mezőgazdasági minisztérium.
A vállalkozások kára azonban ennél sokkal nagyobb, de az állam a kártérítésüket még nem kezdte meg. A farmok fertőtlenítése jelenleg is folyik, a tervek szerint július végéig fejezik be, de előfordulhat, hogy valahol csak augusztus végén. Az állatok telepítésére azonban még tovább kell várni.
A gazdaságok kárának megtérítésére vagy enyhítésére a kormány uniós alapokat is igénybe akar venni.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter szerint Szlovákia jól kezelte a száj- és körömfájást, ezért éjféltől megnyílhatnak az eddig lezárt határátkelők is. Már csak a telepekre vonatkoznak korlátozások.
Az országos válságstáb ma megszüntette a legtöbb korlátozó intézkedést, amelyet a ragadós száj- és körömfájás-járvánnyal kapcsolatban hozott. Kedd éjféltől megnyílik az összes, eddig lezárt kishatárátkelő a magyar és az osztrák határon is. A rendőrség holnapra elbontja a fertőtlenítőkapukat is azokon az átkelőkön, amelyek eddig nyitva voltak.
A csaknem két hónappal ezelőtt kezdődött száj- és körömfájás-járvány gyakorlatilag befejeződött, jelentette be kedden délután Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter.
Az inkubációs időben nem történt újabb fertőzés, ez azt jelenti, hogy legyőztük a járványt
– mondta a miniszter.
A Magyarországról érkezett fertőzés összesen 6 gócpontban jelent meg, ezek körzetében voltak a legszigorúbb intézkedések. Šutaj Eštok szerint jó intézkedéseket hoztak, ezeket sikerült a megfelelően elmagyarázni az érintett mezőgazdászoknak is. „A központi válságstáb mindig a szakemberekkel való konzultáció alapján hozta meg az intézkedéseket, világosan elmagyarázták azokat, ezek nem változtak napról-napra, ezért nem veszítettük el a nyilvánosság és a mezőgazdászok bizalmát sem” – tette hozzá a miniszter.
Megköszönte mindenkinek a segítséget, akik részt vettek a válság kezelésében, elsősorban a rendőröknek, a tűzoltóknak, állatvédelmi egységeknek. „Külön meg akarom köszönni azoknak, akik részt vettek az állatok leölésében, mert ez egyáltalán nem volt könnyű munka, pszichikai szempontból sem” – emelte ki a miniszter.
A védőintézkedéseknek köszönhetően ezt a válságot 99 százalékban olyan jól kezeltük, ahogyan csak lehetett
– fűzte hozzá.
Ma megnyílnak a kishatárátkelők
A helyzet kiértékelése alapján úgy döntött a válságstáb, hogy ma éjféltől megszüntetik a járvány miatt bevezetett határellenőrzéseket a magyar és az osztrák határon is. Ez azt is jelenti, hogy megnyitják a járvány miatt lezárt kishatárátkelőket is ezeken a határszakaszokon. Napközben egyébként Ausztria is bejelentette, hogy megnyitja a kishatárátkelőket a szlovák szakaszon.
Ma éjféltől 60 átkelőnél szűnik meg az ellenőrzés vagy nyílik meg az átkelő a gépkocsik számára is
– jelentette ki Jana Maškarová országos rendőrfőkapitány. Eltávolítják az útakadályokat és a korlátozó közlekedési táblákat is. „Az országon belül marad a preventív ellenőrzés, az intézkedések betartására” – fűzte hozzá.
A tenyészetekben maradnak a védőintézkedések
Bizonyos védőintézkedések a tenyészetekre vonatkozóan érvényben maradnak.
Továbbra is érvényes a tenyészetek szigorú biológiai védelme, továbbra is tilos illetékteleneknek belépni a tenyészetekbe, nyilvántartást kell vezetni az ott dolgozókról és továbbra is fertőtleníteni kell a járműveket
– tájékoztatott Martin Chudý, a Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság igazgatója.
Megszűnnek ugyanakkor a védőzónák, vagyis a gócpontok környezetében már nincsenek korlátozások. Megnyílhatnak az állatkertek is.
Egyszerűsödnek az állatok szállítására vonatkozó intézkedések is, már szabad a szállítás a tenyészetek között, a vágóhidakra és a külföldre is. Az állatszállítmányokat azonban továbbra is ellenőrizni fogják, és továbbra is megkülönböztetik a korábbi fertőzött zónát a nem fertőzött zónától.
A szomszédos országok, Ausztria, Magyarország, Csehország és Lengyelország is megszünteti az eddigi szigorú állatvédelmi intézkedéseket.
Baka: 1 313 szarvasmarha (2025.03.26. – az állatok leölésének befejezési napja)
Lúcs: 268 szarvasmarha (2025.03.28.)
Medve: 706 szarvasmarha (2025.03.30.)
Csiliznyárad: 806 szarvasmarha (2025.04.01.)
Plavecký Štvrtok: 3 521 szarvasmarha (2025.04.07.)
Dercsika: 876 szarvasmarha (2025.04.10.)
A 6 gócpontban összesen 7 490 szarvasmarhát öltek le.
Alistál – kapcsolódó állomány – a fertőzést nem mutatták ki: 851 szarvasmarhát öltek le (2025.04.14.)
A háztáji gazdaságokban elpusztított állatok száma: 237 állat – 141 sertés, 52 juh, 35 kecske és 9 szarvasmarha.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


