Selyés sikerek a szlovák nyelvismereti versenyen

Selyés sikerek a szlovák nyelvismereti versenyen

 Június 11-13. között  45. alkalommal került megrendezésre a modori Bor-és Gyümölcstermesztési Szakközépiskolában a Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet elnevezésű társalgási verseny országos fordulója.

Diákjaink minden évben bekapcsolódnak ebbe a nagy múltú megmérettetésbe. Idén gimnáziumunkat két tanuló képviselte az országos fordulóban: Zauko Viktor III.A, aki kerületi elsőként és Pónya Petra VI.N,  aki kerületi másodikként jutott el az országos döntőbe. A verseny a magyar tanítási nyelvű iskolák diákjainak szlovák nyelvtudását és nyelvi készségeit hivatott felmérni.

A verseny három fordulóban zajlott. Az elsőben a tanulóknak egy felolvasott igényes szöveget kellett értelmezni és hűen reprodukálni. A másodikban tíz megadott szó felhasználásával kellett összefüggő történetet megfogalmazni és előadni, az utolsó versenyfeladatban pedig a kihúzott témáról alkotott saját véleményt kellett kifejteni a szakmai zsűri előtt. Az elkészített szövegeket jegyzet segítsége nélkül, emlékezetből adták elő a diákok. A zsűri különböző szempontokat figyelembe véve értékelte a diákokat, akik a verseny megkezdése előtt sorszámot húztak, így biztosítva volt a verseny anonimitása és a zsűritagok pártatlansága.

Hírdetés

Zauko Viktor a kiemelkedő 2.helyen végzett, Pónya Petra pedig ezüstsávos besorolásban részesült.  Mindkettőnek szívből gratulálunk! Büszkék vagyunk rátok!

Felkészítő tanár: PaedDr. Matus Alica

(Sajtóközlemény)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »