„Édesanyám nagyon meghatódott, hogy a családját nem felejtették el Fóton, de nem ment be a kastélyba, egyszerűen nem akart bemenni, nem akarta látni, milyen lett. Felkavarta a látogatás. Megható volt számára, hogy több ismerős jó szívvel emlékezett rájuk, de egyben szomorú is volt, hogy minden megváltozott” – meséli Jankovich Ilona a vele készített interjúban szülei 1971. évi magyarországi látogatásáról.
Völgyesi Zoltán: „Nagyon nehéz feladat volt az élet újrakezdése egy új országban” című interjúja Jankovich Ilonával és Jankovich-Blanquet Ilonával, az ArchívNet internetes folyóirat 25. évfolyamának 2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Az alábbiakban olvasható két interjú együttes közlését indokolja, hogy az interjúalanyok, akiket szoros rokoni kapcsolat fűz össze (Jankovich Ilona unokahúga Jankovich-Blanquet Ilona), ugyanazt a családtörténeti szálat fűzik tovább, fontos adalékokkal világítva meg, hogyan alakult egy kényszerűen Franciaországba emigrált magyar arisztokrata család sorsa.
A történet központi szereplői: Károlyi Fruzsina grófnő (1899–1993), a fóti uradalom és kastély egykori urának, gróf Károlyi Lászlónak (1859–1936) és feleségének, Apponyi Franciska grófnőnek (1879–1958) a lánya, akinek az alakját mindkét interjúalany felidézi, valamint Fruzsina férje, a horvátországi birtokait az első világháború után elvesztett, s lényegében vagyontalanná vált gróf Jankovich Dénes (1904–1976), akik 1935-ben kötöttek házasságot. Négy gyermekük született, sorrendben Jankovich István (1937–2017), Kinga (1939– ), Katalin (1941–) és Ilona (1942– ). Károlyi Fruzsina az 1971-es magyarországi hazalátogatását követően, 1973-1976 között megírta emlékeit családtörténeti keretbe ágyazva, „Elveszett Paradicsom” címmel. Memoárját sok évtizeddel később, 2011-ben lánya, Jankovich Ilona „Lost Paradise” címmel jelentette meg magánkiadásban angol és francia nyelven, szerkesztőként jegyezve a kötetet.
Völgyesi Zoltán: „Nagyon nehéz feladat volt az élet újrakezdése egy új országban” című interjúja Jankovich Ilonával és Jankovich-Blanquet Ilonával, az ArchívNet internetes folyóirat 25. évfolyamának 2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »


