Bejelentették: Carlo Acutist és Pier Giorgio Frassatit együtt avatják boldoggá idén szeptemberben

Bejelentették: Carlo Acutist és Pier Giorgio Frassatit együtt avatják boldoggá idén szeptemberben

XIV. Leó pápa június 13-án, pénteken jóváhagyta nyolc boldog kanonizálását és kijelölte a szenttéavatási szertartások időpontját.

A konzisztóriumon a Szentatya bejelentette, hogy Boldog Pier Giorgio Frassatit és Boldog Carlo Acutist szeptember 7-én együtt avatják szentté.

Mindkét szentté avatást nagy várakozás övezi a hívek részéről; egyik fiatal boldog, Pier Giorgio Frassati a 20. század elején élt, a másik, Carlo Acutis az első 21. századi szent lesz.

Ferenc pápa maga jelentette be mindkettejük szentté avatását a 2024. november 20-i általános kihallgatáson, amit hatalmas tapsvihar követett a Szent Péter téren.

A 2020. október 10-én Assisiben boldoggá avatott Carlo Acutis szenttéavatási szertartását idén április 27-re, húsvét második vasárnapjára tervezték, a tizenévesek jubileuma idejére; Frassati kanonizálását pedig augusztus 3-ra, az egyhetes római fiatalok jubileuma csúcspontjára. Az első szertartás elhalasztását már Ferenc pápa halálának napján, április 21-én bejelentette a Vatikán, és általános volt a feltételezés, hogy Frassati szentté avatása is későbbre kerül.

A szentté avatások körüli kétségeket ma eloszlatta Leó pápa bejelentése, aki úgy döntött, a szentek közé emeli a két fiatalembert, akik különböző korban és eltérő életet éltek, ám egyesíti őket Krisztus iránti szeretetük és az a képességük, hogy ezt a szeretetet megosszák másokkal, mindazokkal, akiknek megérintik az életét valamilyen módon.

Hírdetés

A pénteki konzisztórium alkalmával született döntés további boldogok kanonizálásáról, melyre október 19-én kerül sor. Köztük van Malojan Boldog Ignác (Ignatius Shoukrallah Maloyan) örmény katolikus érsek, aki vértanúhalált szenvedett 1915-ben az örmény genocídium idején, illetve Peter To Rot világi hitoktató, vértanú, akit 1945-ben gyilkoltak meg, amiért a japán hatóságok tiltása ellenére folytatta apostoli tevékenységét – Boldog Peter To Rot lesz Pápua Új-Guinea első kanonizált szentje.

Három szerzetesnővért is szentté avatnak idén októberben: Vincenza Maria Polonit, a Veronai Irgalmasnővérek alapítóját; a venezuelai Maria del Monte Carmelo Rendilest, a Jézus Szolgálói Kongregáció alapítóját; valamint Maria Troncattit, a Mária, Keresztények Segítsége Leányai rend nővérét.

Ezenkívül még két világi hívő kerül a szentek sorába: Bartolo Longo, a pompeii Mária-kegyhely alapítója és José Gregorio Hernández Cisneros venezuelai orvos, a szegények gyógyítója.

Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(vn)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »