Olvadozik Fico alkotmánymódosító többsége, a KDH-ban egyre több a lázadó Lajos P. János2025. 06. 11., sze – 15:26 Pozsony |
Már egyáltalán nem biztos, hogy az alkotmányba sikerül beleírni, hogy csak két nem létezik: férfi és nő. A koalíciós és néhány ellenzéki képviselő által alkotott 91 fős alkotmányos többség szétesni látszik. Várhatóan ezt a javaslatot is őszre halasztja a koalíció.
Már egyáltalán nem biztos, hogy Robert Fico kormányfőnek sikerül módosítania az alkotmányt. A koalíció által javasolt módosítás esetében a legjelentősebb változásnak a nemzeti identitás védelmére szolgáló rendelkezések számítanak, amelyek rögzítenék, hogy bizonyos kérdésekben elsőbbséget élvez a szlovák jog az uniós, nemzetközi rendelkezésekkel szemben. Emellett tartalmazza a férfi és a női nem kizárólagos elismerését, az iskolai oktatás alkotmánnyal való összhangját, a meleg párok adoptálási lehetőségeinek ellehetetlenítését, valamint a béregyenlőséget.
A javaslat elfogadásához 90 képviselőre lenne szüksége Robert Ficónak, de jelenleg a koalíció csak 79 szavazatot tud biztosítani, azt sem minden esetben.
A hiányzó 11-et a KDH 10 és a Szlovákia párt 2 képviselője dobta volna össze, vagyis a szükségesnél még eggyel több szavazat is lett volna.
Kapcsolódó cikkünk
Miután a kormánykoalíció rendezte a sorait, sorra kerülnek a szimbolikus témák a parlamentben: például az a két párhuzamos, kulturális-etikai témákban zajló kezdeményezés, ami többek között a nemek státuszát is rögzítené az alkotmányban. A Smer javaslata mellé állt első körben a Keresztény Unió két képviselője is, másodszorra a KDH-ra lesz szükségük.
A téma már csak azért is fontos, mert a Fico-kormány hatalomra kerülése óta kevés példa akadt arra, hogy együtt tudna működni egymással az ellenzék és a kormány. A KDH (és a Szlovákia mozgalom frakciójában ülő Keresztény Unió politikusainak) ideiglenes oldalváltása az etikai témában jelezné, hogy a Smer képes együttműködni legalább egy ellenzéki formációval, viszont súlyos precedenst jelenthet a jövőre nézve.
Két elképzelés versenye
A nemek számának alkotmányba öntésével foglalkozó elképzelések hónapok óta részét képezik a közbeszédnek. A Smer alkotmánymódosítási tervezete január végétől hever az asztalon: Robert Fico miniszterelnök a kultúrharcos témákat abban az időszakban dobta be, mikor még az sem volt világos, hogy a kormánykoalíció megtartja a parlamenti többségét – nemhogy összeszedi az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmadot.
Fico névleg a progresszív ideológiáknak akart gátat szabni, ezért dolgozta ki az öt pontból álló javaslatcsomagot. Ebben lefektette a szlovák törvények elsőségét az uniós szabályozásokkal szemben a kulturális és etikai kérdésekben, a férfi és a női nem kizárólagos elismerését, az iskolai oktatás alkotmánnyal való összhangját, a meleg párok adoptálási lehetőségeinek ellehetetlenítését, valamint a béregyenlőséget.
A KDH eredeti javaslatát februárban nyújtották be. A kereszténydemokraták szintén alapvető kultúretikai kérdéseket szerettek volna szabályozni a saját javaslatukban. A KDH kötelező népszavazást javasolt volna az uniós és NATO-kilépés kérdésében, valamint a nemzeti identitás és a szuverenitás nevében országos hatáskörbe rendelte volna a kulturális és etikai kérdéseket – így a házasságra, családra, béranyaságra vonatkozó kérdésekben sem lett volna mérvadó az uniós szervek döntése. A kereszténydemokraták egyben a kaotikus jogalkotás ellen is felléptek volna a törvényalkotási folyamatok erősebb szabályozásával.
Az egyiknek sikerült, a másiknak nem
A Smer és a KDH az elmúlt hetekben több alkalommal is kommentálták a másik párt javaslatát – némi kezdeti bizonytalanság után mindkét párt cáfolta, hogy hajlandó lenne támogatni a kezdeményezéseket. Az alapvető problémát az okozta, hogy a kulturális és etikai kérdéseken túl mindkét javaslatcsomag olyan szabályozásokat is tartalmazott, melyekkel a másik pártnak problémája volt. A Smer esetében például a béregyenlőség, a KDH-csomag kapcsán pedig a törvényalkotási szigorítások bizonyultak elfogadhatatlannak a másik fél számára.
A törvényjavaslatok próbáját a parlament szerdai szavazása jelentette, amelyen kiderültek a valós politikai erőviszonyok. A KDH javaslata, melyet elsőként vettek napirendre, végül viszonylag simán elbukott. Bár a kereszténydemokraták korábban minden párttal egyeztetni szerettek volna a kérdésben, egyedül a Szlovákia mozgalommal sikerült, ezzel pedig összesen 25 támogató szavazatot szereztek (a szövetségesek közül ketten is hiányoztak). Ez messze elmarad a második olvasatba kerüléshez szükséges hetvenhattól.
A Smer csomagja ugyanakkor második olvasatba került, méghozzá – elsőre meglepőnek tűnő módon – két ellenzéki képviselő támogatásával. Az egységesen szavazó kormánykoalíció mellett a Szlovákia mozgalom frakciójában ülő Keresztény Unió (KÚ) két képviselője, Richard Vašečka és Anna Záborská is támogatta a csomagot. A KÚ korábban szabad kezet kapott a Szlovákia mozgalomtól, amely jelezte, hogy nem fogja támogatni Fico „hamis játékát a konzervatív szavazók megnyerésére.”
A KDH a mérleg nyelve
Bár a Smer törvényjavaslata a szavazással második olvasatba került, a megismételt szavazás már problémásabb lehet a kormánykoalíció számára – ezen a voksoláson ugyanis alkotmányos többségre, kilencven képviselő támogatására lesz szükség. A kormánykoalíciónak a 79 saját képviselője és a KÚ két képviselője mellett még egy párt támogatására szükség lehet. Mivel a Szlovákia mozgalom elhatárolódik a kezdeményezéstől, kizárólag a KDH jöhet számításba partnerként – a kereszténydemokraták tartózkodtak a mai szavazáson, de tizenegy képviselőjük elvben bebiztosítaná az alkotmánymódosításhoz szükséges többséget.
Richard Glück (Smer) a voksolás után jelezte, hogy a Smer hajlandó egyeztetni az ellenzékkel a továbbiakról, beleértve a KDH-t. A párt frakciója és hátországa sem egységes a kérdésben, Milan Majerský pártelnök viszont korábban jelezte, megpróbálnak módosító javaslatokat fűzni a Smer indítványához, amennyiben azt az első körben megszavaznák.
Olvadó KDH, mínusz egy Hlas
A KDH-nak ugyan 11 képviselője van, de František Mikloško már korábban jelezte, hogy nem hajlandó összefogni a Smerrel az alkotmány módosítása érdekében. A Sme információi szerint most újabb KDH-s képviselő is nemet mondott az alkotmány módosítására, és egy további erősen gondolkodik azon, hogy Mikloškóhoz hasonlóan nem szavazza meg a módosítást.
A lap neveket nem adott meg, de ha igaz a két képviselő mínusz, akkor már csak 89-en támogatják a módosítást.
Már az sem biztos azonban, hogy a Hlas tudja biztosítani az elvárt szavazatszámot. A párt egyik rebellis képviselőjének számító Ján Ferenčáknak elsősorban a nemzetközi szerződések „lefokozásával” van problémája, de az sem tetszik neki, hogy kultúretikai kérdések miatt akarják korlátozni a szabadságjogokat.
Ha a módosításba bekerülnek olyan kultúretikai kérdések, amelyek korlátozni fogják a szabadságot, ha bekerülnek olyan kérdések, amelyek az Európai Unióval való kapcsolatunk szempontjából korlátozzák az alapvető nemzetközi megállapodásokat, akkor az számomra problémát jelent
– mondta a hlasos képviselő a Sme napilapnak. Szerinte azonban az alkotmánymódosításról csak ősszel fognak szavazni a képviselők, pedig előzetesen abban egyeztek meg, hogy már jövő héten ez lesz a terítéken a parlamentben. A Smenek ezt a lehetőséget több parlamenti képviselő is megerősítette.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


