Úgy fest, Lengyelország és Ukrajna kapcsolata szoros szövetségesből egyre inkább riválissá alakul át, és ez már nem csak a történelmi sérelmekről szól, bár ezek azok a katalizátorok, amelyek felszínre hozzák a két ország közti feszültséget. Legutóbb a volhíniai mészárlás kapcsán indult verbális adok-kapok a két ország között, de a háttérben kemény geopolitikai és gazdasági versengés is folyik. A lengyel közvélemény is egyre több ellenérzést táplál az ukránokkal szemben, miközben Varsó azért válik gyanakvóbbá, mert Kijev előszeretettel próbál Brüsszelen és Berlinen keresztül engedményekre kényszeríteni Lengyelországot. És egyébként: miért is nem jutott hely Donald Tusk lengyel kormányfőnek abban a vagonban, amelyben Macron, Starmer és Merz is utazott?
Lengyelország és Ukrajna kapcsolata összetett és ellentmondásos képet mutat. Míg 2022 februárjában, az orosz invázió kezdetén Lengyelország Ukrajna egyik legfontosabb és legelszántabb támogatójává vált, a két ország viszonyát mélyen átszövik történelmi sérelmek, gazdasági érdekütközések és geopolitikai feszültségek. A jelenlegi konfliktus ellenére a múltbeli traumák és versengő nemzeti érdekek jelentős kihívásokat jelentenek a kétoldalú kapcsolatokban.
A volhíniai mészárlás, az első számú gyulladáspont
A lengyel-ukrán kapcsolatok legmélyebb sebét a második világháború alatti volhíniai mészárlás okozza. 1943 és 1945 között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) mintegy 100 ezer lengyelt mészárolt le Volhíniában és Kelet-Galíciában. A mészárlás csúcspontja 1943 júliusában volt, amikor július 11-én és 12-én az UPA alakulatai egyszerre 150 lengyel falut támadtak meg.
A lengyel válaszakciókban körülbelül 10-12 ezer ukrán vesztette életét. A lengyel szejm 2016-ban egyhangúlag népirtásnak minősítette ezeket az eseményeket, míg Ukrajna továbbra is „tragédiaként” hivatkozik rájuk.
A lengyel szejm július 11-ét a volhíniai mészárlás áldozatainak emléknapjává nyilvánította, mire az ukránok nagyon éles és elég kontraproduktív módon azzal reagáltak, hogy ez a lépés „nem a jószomszédi kapcsolatok szellemében” történt. Nem sokat kellett várni a viszontválaszra.
A lengyel sajtó kommentátorai és szakértői egy emberként mozdultak rá a témára. Krzysztof Wojczal nagyon találóan a következőképp reagált az ukrán méltatlankodásra:
„A kétoldalú kapcsolatunknak nem az áldozatoknak járó tisztelet megadása árt, hanem az önök tisztelgése a gyilkosaik előtt”
fogalmazott.
A volhíniai mészárlás ma is nyílt politikai frontnak számít. Karol Nawrocki, Lengyelország nemrég megválasztott új elnöke hangsúlyozta: „A volhíniai mészárlás szörnyű bűntett volt. A lengyelek megölésére használt módszerek brutálisak voltak”. Az új lengyel vezetés azt követeli, hogy Ukrajna engedélyezze a lengyel áldozatok exhumálását. És ez csak a jéghegy csúcsa.
Lengyelország is feltételeket szab Ukrajnának
Bár a nyugati sajtó és mainstream politika elég keményen bírálja Magyarországot, amiért korábban feltételeket szabott Ukrajna uniós tagságának (ma már feltételekkel is Ukrajna uniós tagsága ellen van), azonban ugyanezt teszi Lengyelország is. Csak épp Lengyelországban Brüsszel-párti kormány regnál, ami bizonyos védettséget ad neki ezekben az ügyekben.
Az ügy egyik sarokköve a lengyel közvélemény fordulása. A lengyelek Ukrajna iránt mutatott támogatása jelentősen csökkent. 2024 folyamán a katonai segítségnyújtást támogató lengyelek aránya 54%-ról 49%-ra esett vissza. Az ukránok iránti negatív attitűdöt mutató lengyelek aránya 27%-ról 30%-ra nőtt.
A Globsec atlantista agytröszt felmérése szerint a lengyelek mindössze 48 százaléka véli úgy, hogy Ukrajna uniós tagsága számára előnyös lenne.
Az elnöki székbe megválasztott Nawrocki pedig egyértelműen kijelentette, hogy jelenleg ellenzi Ukrajna EU-csatlakozását. Szerinte
„Ukrajnának meg kellene értenie, hogy más országoknak megvannak a saját érdekeik”.
Lengyelország hagyományosan támogatta Ukrajna nyugati integrációját, de még Tuskék is feltételeket támasztanak, ha nem is túl hangosan. Nawrocki szerint ugyanakkor Ukrajna EU-tagságának előfeltétele a történelmi kérdések rendezése és a lengyel gazdasági érdekek tiszteletben tartása.
Gazdasági vonal
2023-ban Lengyelország betiltotta az ukrán mezőgazdasági termékek importját a lengyel gazdák tiltakozása miatt. A lengyel termelők azt állították, hogy az olcsó ukrán gabona „elárasztja a piacot” és tönkreteszi megélhetésüket.
A konfliktus eszkalálódott, amikor lengyel gazdák gabonát öntöttek ki ukrán áruszállító vonatokból. Ukrajna nagykövete ezt „szégyennek és gyalázatnak” nevezte.
2023 novemberétől lengyel kamionosok hónapokig blokkolták az ukrán-lengyel határátkelőket. A tiltakozók szerint az ukrán sofőrök „tisztességtelen versenyelőnyt” élveztek az EU liberalizált szállítási szabályai miatt. A blokád következtében Ukrajna 160 millió dolláros exportveszteséget szenvedett el.
A lengyel áru- és kamion blokád miatt Zelenszkij ukrán elnök odáig ment, hogy a lengyeleket (teljeseb abszurd módon) oroszpártisággal vádolta meg. Napokkal a 2023-as lengyel parlamenti választás előtt!
Mindeközben a lengyelek gázfolyosót építenek ki Ukrajna irányába, fizetik a Starlink katonai felhasználásának egy részét, és Lengyelország keleti városai közben katonai logisztikai csomópontként szolgálnak Ukrajna katonai támogatásában.
Daniel Szeligowski, a Lengyel Nemzetközi Kapcsolatok Intézete szakértője szerint „vannak objektív, gazdasági ellentétek. Lengyelország és Ukrajna egymás konkurensei”. A szakértő kritizálta Kijev stratégiáját, amely „Brüsszelnél akarta elérni, hogy az gyakoroljon nyomást Varsóra”. És pontosan ez az ukrán magatartás az, ami egyre bizalmatlanabbá teszi a lengyeleket.
Ukrajna megkerüli Varsót
2023-ban Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó elég otromba módon egy interjúban kimondta, hogy a lengyeleket lényegében addig tekintik szövetségesnek, amíg folyik a háború. Utána viszont gazdasági riválissá válnak majd.
Ezzel Podoljak kimondta azt a kínos valóságot, ami a két ország kapcsolatát meghatározza. Ennek egyik része az, hogy az ukránok elvárják, magától értetődőnek veszik a lengyelek támogatását, hiszen a közös ellenség ellen harcolnak. És az ukrán Lengyelország-politika retorikája is ezt tükrözi: nem veszi figyelembe, hogy Lengyelországnak saját érdekei lehetnek Ukrajnával szemben, amit érvényesíteni akarhat.
A másik, a gazdasági versengés szempontja. Lengyelország és Ukrajna is középhatalomnak tartja magát, de Kijev a nyugati sajtótól kapott magas ló miatt sokkal inkább nyeregben érzi magát. És ennek megfelelően nagyhatalomként tekint magára, olyan országra, amelynek hadserege ütőképesebb bármelyik európai hadseregnél (ebben azért van valami, mert ilyen harci tapasztalata egy haderőnek sincs Európában az oroszokon kívül).
Mindkét ország lakossága 30-40 millió. Ukrajnáé ma már kevesebb lehet, de ez részlet kérdés, és a valós számokat csak évek múlva tudjuk majd meg. És bár Lengyelország GDP-je jelenleg többszöröse az ukránnak, ez gyorsan megváltozhat, ha Ukrajnába még intenzívebben ömlik majd a pénz, a fegyver, a haditechnika és a nyugati hadiipari beruházások.
Varsó nem azért biztosít energiafolyosókat Ukrajnának, mert támogatni akarja – hanem hogy megszakítót építsen be az ukrán gazdaságba, ha Kijev esetleg barátból ellenséggé válna.
És ez a feszültség egyre nyilvánvalóbb. Kijev pedig egyre inkább Brüsszelen és Berlinen keresztül igyekszik érvényesíteni akaratát a szomszédos országokkal szemben ahelyett, hogy értelmes diplomáciai kapcsolatokra törekedne. Mintha tényleg nagyhatalmi játszmákat űzne.
Két érdekes tünet
Az lengyel-ukrán kapcsolatok romlásának van két nagyon érdekes tünete.
A 2023-as lengyel parlamenti választás annak ellenére nem hozott enyhébb trendet a két ország kapcsolatába, hogy Donald Tusk kormánya kifejezetten a háborús mainstreamhez tartozik. Ennek oka, hogy még Tusk sem merte kockáztatni koalíciója egységét azzal, hogy feloldja az ukrán mezőgazdasági termékek elleni blokádot, vagy lemond a volhíniai mészárlás áldozatainak újratemetéséről.
Beszédes, hogy Zelenszkij az amerikai demokraták meghosszabbított kezével, Radek Sikorskival is durván összeszólalkozott amiatt, hogy Lengyelország újra és újra elutasította Kijev felszólítását az orosz rakéták még Ukrajna területén történő lelövésére.
Kijev közben lassan, de biztosan hátat fordított egyik legfőbb támogatójának. Gazdasági kérdésekben Brüsszelen, geopolitikai kérdésekben Berlinen és London keresztül kerüli meg a lengyeleket.
Az utolsó balegyenest májusban vitte be a lengyel vezetésnek. Az ukránok szándékosan kínos helyzetet teremtettek Donald Tusk lengyel kormányfőnek. A Kijevbe tartó vonaton Tusk külön vagonba került, mint Emmanuel Macron francia államfő, Keir Starmer brit kormányfő és Friedrich Merz német kancellár.
Mivel Tusk külön vagonban történő elhelyezését Friedrich Merz kérte, és mivel Ukrajna teljesítette követelését, lényegében jelezte a lengyeleknek, hogy Berlint fontosabb szövetségesnek tartják, mint Varsót. Legalábbis, jelenleg, többek között a háború finanszírozása és a Taurus rakéták esetleges megszerzése okán.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Mstyslav Chernov
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
