Kiderült, mikorra épülhet meg az új magyar reptér és a ferihegyi vasút

Kiderült, mikorra épülhet meg az új magyar reptér és a ferihegyi vasút

Egy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar közötti új gyorsvasúti kapcsolat kiépítéséről, valamint egy új cargo repülőtér megépítéséről is döntött a múlt héten a kormány. A tervezett beruházással kapcsolatos részletekről a nemzetgazdasági miniszter számolt be keddi sajtótájékoztatóján.

Rekordot döntött a Budapest Airport forgalma, tavaly 17,6 millió utas fordult meg a hazai légikikötőben. Idén újabb csúcsdöntés várható. Ahhoz, hogy ezt a forgalmat pörgetni lehessen, két fejlesztésre is szükség van – fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter. Az egyik már elindult, ez a harmadik terminál építése, ősszel megtörténik az alapkőletétel. Emellett a repülőtér elérhetőségét is javítani kell, amihez hozzájárul a gyorsforgalmi út kiszélesítése és felújítása, ugyanakkor kötött pályán is megindul a munka.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az Építési és Közlekedési Minisztériummal közösen elindítja azt a projektet, amelynek révén közvetlen vasúti kapcsolat jön létre a Nyugati pályaudvar és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. A beruházás összértéke egymilliárd euró lehet.

„Ez nem azt jelenti, hogy párhuzamos sínpár épül a Nyugatiig, hanem Kőbányától épül közvetlen összeköttetés a Liszt Ferenc repülőtérrel. A vasútvonal építését koncessziós körben gondoljuk megvalósítani, ehhez beruházókat várunk mind Magyarországról, mint külföldről” – mondta Nagy Márton, hozzátéve, hogy a konzorciumi befektetők adják majd a pénzt, a magyar kormány pedig ezért évente díjat fizet. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy jó eséllyel kínai befektetők is részt vehetnek majd a beruházásban.

A nemzetgazdasági miniszter a másik fejlesztési célként a teherszállítási (cargo-) kapacitások bővítését emelte ki. Az elmúlt években átlagosan 14 százalékkal növekedett az áruforgalom Budapesten, tavaly elérték a 300 ezer tonna/év forgalmat.

Hírdetés

Ez nagyobb, mint a müncheni és a bécsi repülőtér forgalma,

emelte ki, hozzátéve, hogy Ferihegyen a cargónak nem marad hely.

A miniszter az InfoRádió kérdésére azt is elmondta, hogy ha lehetőség lesz rá, akkor fél éven belül kiírják a koncessziós pályázatokat. Mindkét beruházás (vasút, cargo) 2027 után valósulhat meg.

Mint Nagy Márton elmondta, az új cargo repülőtér kiépítéséhez 5-6 helyszínt fognak megvizsgálni. Fontos szempont lesz az, hogy a létesítmény a lakosság zavarása nélkül, megfelelő zajvédelemmel, a ferihegyi üzemeléssel szemben időkorlátozás nélkül működjön.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »