Golovin Vlagyimir: a vb-negyeddöntő reális cél, az elődöntő szenzáció lenne

Golovin Vlagyimir: a vb-negyeddöntő reális cél, az elődöntő szenzáció lenne

Kisorsolták az ellenfeleket a november végén kezdődő kézilabda-világbajnokságra. A magyar női válogatott a B csoportban Svájccal, Szenegállal és Iránnal találkozik majd. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a nemzeti együttesnek kötelező a csoport első helyét megszereznie, a középdöntőben pedig jöhetnek a nehezebb összecsapások.

Magyarország az Európa-bajnoki bronzérmének köszönhetően automatikusan kijutott a holland–német közös rendezésű tornára. A csoportban sok az ismerős csapat, a válogatott a közelmúltban már játszott Svájccal és Szenegállal is. Svájccal legutóbb tavaly tavasszal az Eurokupában kétszer is megmérkőztek a magyarok: hazai pályán 38-26-ra, idegenben 35-27-re nyertek, de előtte a 2022-es kontinensviadalon is a mieink győzedelmeskedtek. Szenegál ellen a 2023-as vb középdöntőjében lépett pályára a magyar válogatott, és 30-20-ra verte az afrikai ellenfelet.

„Iránról keveset tudunk, de már keressük a felvételeket, hogy fel tudjunk készülni” – mondta az InfoRádióban a válogatott szövetségi kapitánya. Golovin Vlagyimir emlékeztetett, hogy Szenegál a világbajnokságon az első három mérkőzésen nagyon jó teljesítményt nyújtott, majd az utolsó mérkőzésekre elfáradt, ezúttal az afrikai rivális ellen kezdi meg vb-szereplését Magyarország.

„Idén már 36 csapatos a mezőny, sokan vannak, a középdöntőtől jönnek az igazi komoly meccsek” – fogalmazott a szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy most más országok válogatottjai is komoly ellenfélként kezelik a magyart. A középdöntőbe az első három helyezett jut, ott a Dánia, Románia, Horvátország, Japán négyes három továbbjutójával találkozhat Magyarország.

Golovin Vlagyimir kiemelte, hogy

az Európa-bajnokságon mutatott formával, azt még tovább javítva a negyeddöntőbe jutás reális célkitűzés.

„Az elődöntő szenzáció lenne, de dolgozni fogunk és mindent megteszünk azért, hogy a legjobb négybe kerüljünk” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány. A következő torna még nem jelent kvalifikációs lehetőséget az olimpiára, az új játékosoknak így lesz lehetőségük zárkozni a tapasztaltabb társaikhoz.

Hírdetés

A világbajnokság csoportbeosztása

  • A csoport (Rotterdam): Dánia, Románia, Japán, Horvátország
  • B csoport (‘s-Hertogenbosch): MAGYARORSZÁG, Svájc, Szenegál, Irán
  • C csoport (Stuttgart): Németország, Szerbia, Izland, Uruguay
  • D csoport (Trier): Montenegró, Spanyolország, Feröer-szigetek, Paraguay
  • E csoport (Rotterdam): Hollandia, Ausztria, Argentína, Egyiptom
  • F csoport (‘s-Hertogenbosch): Franciaország, Lengyelország, Tunézia, Kína
  • G csoport (Stuttgart): Svédország, Brazília, Csehország, Kuba
  • H csoport (Trier): Norvégia, Angola, Koreai Köztársaság, Kazahsztán

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »