Az Új Szó munkatársa is díjat vehetett át a sportújságírók dunaszerdahelyi kongresszusán

Az Új Szó munkatársa is díjat vehetett át a sportújságírók dunaszerdahelyi kongresszusán

Az Új Szó munkatársa is díjat vehetett át a sportújságírók dunaszerdahelyi kongresszusán Elek Zoltán2025. 05. 26., h – 17:08

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) május 26-án és 27-én Dunaszerdahelyen tartja éven rendes közgyűlését, amelyen többek között Somogyi Tibor, lapunk munkatársa is elismerést vehetett át.

Az MSÚSZ első alkalommal hagyta el Magyarországot, Dunaszerdahely az első város, amely a határon túl látja vendégül a magyar sportújságírókat. A MOL Arénában rendezett kongresszust a DAC Film nyitotta, amely után Nagy Krisztián, a sárga-kék klub sajtófőnöke is üdvözölte a jelenlévőket, majd hivatalosan Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a MOB elnökségének tagja nyitotta meg az eseményt.

Hírdetés

Előbb többek között a HC DAC női kézilabdacsapatának elnöke, Horváth Zoltán is rövid ismertetőt tartott a klub létrejöttéről és életéről, majd a további prezentációk után sor került a Gyulai István-díjak átadására is. 

Az Új Szó munkatársa, Somogyi Tibor is a díjazottak között volt.

Lapunk fotósa köszönőbeszédében elmondta, hogy egy ilyen megható pillanatban is inkább a fényképezőgép mögött foglalna helyet és a fotózással foglalkozna. „Nagy megtiszteltetés itt állni és ilyen kollégák mellett, ilyen nagy számú sportújságíró előtt átvenni ezt a díjat” – köszönte meg az elismerést kollégánk.

A program a közgyűlés tárgyalási részével folytatódott. Kedden a MOL Akadémián hagyományosan sportnap zárja az eseményt, amelyen a labdarúgó Hoffer-kupán, a tenisz Thékes-kupán és a Teqball Médiakupán mérik össze tudásukat a média képviselői.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »