Slot szerint a Liverpoolnak a motiváció megőrzése a legnagyobb kihívás Mészáros Richárd2025. 05. 16., p – 22:40
Arne Slot vezetőedző szerint az jelenti a legnagyobb kihívást a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata számára, hogy az angol bajnoki cím megszerzése ellenére a játékosok motiváltak maradjanak a szezonból hátralévő két mérkőzésre.
„A fiúk megérdemeltek néhány szabadnapot, hosszú szezonon vagyunk túl. A szezon végén meg kell találni a megfelelő egyensúlyt, hogy mentálisan frissek legyünk. Azt hiszem, az őszinte válasz az, hogy igen, nehezebb motiválni őket” – mondta a 46 éves szakember pénteken azzal kapcsolatban, hogy a héten a Vörösök több futballistája – köztük a magyar válogatott csapatkapitánya is – Dubajban élvezték a pihenést. „Három nap elég, hogy a játékosok fizikálisan készen álljanak a mérkőzésekre”.
A Liverpool április végén biztosította be aranyérmét a Premier League-ben, így azóta számára tét nélküli találkozókat vív, részben emiatt 3–1-es vereséget szenvedett a Chelsea-től és a 2–2-es döntetlent játszott a második Arsenallal. Szoboszlaiék hétfőn a Brightonhoz látogatnak, az utolsó fordulóban pedig a Crystal Palace-t fogadják az Anfielden.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


