Elkezdték „kinyitni“ a komáromi Spiccet – 70 évig nem léphettek a területre a lakosok (GALÉRIA) Vataščin Péter2025. 05. 16., p – 13:03 Komárom |
Péntek reggel az önkormányzat szabaddá tette a Spicc, vagyis a Csallóköz legkeletibb csücskének egy részét. A tervek szerint az egész terület fokozatosan szabadon járható lesz, ill. kilátótornyot is terveznek a helyszínre.
Péntek délelőtt nem sokkal 10 óra előtt a munkások nekiálltak lebontani a Szűz Mária-szobor mögötti acélkerítést.
A szerkezet vagy 30 éves, de a komáromiak, illetve általában az „egyszerű halandók“ az 50-es évek óta nem járhattak a kerítés mögötti területen. Az önkormányzat ezt az állapotot szeretné most néhány lépésben végleg felszámolni.
A folyamatot számos tisztviselő segítette, Keszegh Béla (független) polgármester sorban megemlítette őket. Molnár Marián városi képviselő mellett Patrik Ruman KOMVaK-igazgató, Kiss Roman, a Közkikötők műszaki igazgatója, valamint Zuzana Matejičková (Smer) parlamenti képviselő és Jozef Ráž (Hlas) közlekedésügyi miniszter is segítették, hogy elindulhasson a terület átrendezése.
Még nem teljes a hozzáférés
A fejlesztés nem indult egyszerűen.
Ez most egy mérföldkő, mert áttörtünk egy olyan falat, amit három-négy évig nem sikerült
– összegezte a benyomásait Keszegh.
Hosszan részletezte, hogyan sikerült végig elkülöníteniük a most szabaddá tett területsávot. A telkek tulajdonviszonya rendezetlen volt, a Közkikötők (Verejné prístavy) állami vállalat jóváhagyását követően kerülhettek Komárom városának birtokába.
Ezt a részt tehették most szabaddá a kerítés lebontásával – ám még így sem jutnak el az érdeklődők egészen a Spicc „csücskéig“, ami a Csallóköz legkeletibb pontja. Várhatóan ez is megtörténik a belátható jövőben, ehhez azonban a közelben futó vasúti infrastruktúrát is el kell majd innen távolítani, ugyanis ahhoz tartozik egy védősáv. A töltőállomás környéke egyben vámterületnek is számít, amelyet egy újabb kerítéssel kellett elválasztani a városhoz került telkektől.
A környéket egyébként a város folyamatosan fejlesztette az elmúlt években. A Szűz Mária-szobornál pihenőhelyet alakítottak ki, valamit a Vág-híd felől ide vezető utat is felújították.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
Már idén biztonságosabbá és attraktívabbá válik a Vág-torkolat jobb partja két fejlesztésnek köszönhetően. Komárom önkormányzata arra törekszik, hogy a Vág és a Duna partja minél hozzáférhetőbbé váljon az emberek számára.
A rendezetlen terepviszonyok ellenére is népszerű helynek számít a komáromi „spicc”, ami tulajdonképpen a Csallóköz legkeletibb csücske. A Vág és Duna összefolyása érthető módon folyamatosan vonzza a turistákat is, a víz közelsége miatt pedig számos komáromi erre sétál, fut, kerékpározik vagy görkorcsolyázik. A Vág-torkolat különlegességét leginkább a mintegy 20 éve állított Szűz Mária-szobor emeli ki, más azonban nem igazán. A területnek – még – inkább ipari jellege van.
Vízparti pihenés
Néhány héten belül komoly hiányt pótolnak a „spiccnél”: a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat kivitelezésében a partoldalban egy sziklatömbökből épített lépcsőzetes pihenőhely kialakításán dolgoznak, amellyel egyben a vízparti falat is megerősítik árvízvédelmi szempontból. A vízhez vaslépcsőn lehet majd lejutni, illetve tetszőleges magasságban a sziklasávokra erősített padokon lehet megpihenni. A projektet a város készítette elő.
Rendbe teszik az utat
A „spiccnél” elhaladó úttal sok gond van: sem a szélessége, sem a minősége, de még a felülete sem egységes. A közelben levő ipari üzemek miatt ráadásul teherautók is megfordulnak erre. A képviselők elé terjesztették a szakasz felújítására vonatkozó javaslatot, mely szerint a „spicctől” egészen a Vág-parti csárdáig rendeznék az útviszonyokat. „A gyalogos, a görkorcsolyás, a kerékpáros forgalmat közelebb akarjuk helyezni a vízhez, ők ezért mennek oda, hogy ezt lássák. A teher- és autóforgalom pedig a gátfalhoz kerülne közelebb úgy, hogy mindenki biztonságosan közlekedhessen” – közölte lapunkkal Keszegh Béla (független) polgármester. Hozzátette, így a töltésen Gúta felől, valamint a túloldalon Karva, illetve Párkány irányából érkező kerékpárosok is erre juthatnak be a városközpontba, ráadásul a komáromi erődöt is nyugodtabb körülmények között érhetik el.
Az önkormányzat már hosszabb ideje törekszik a Vág és Duna partjának rendezésére, hogy azok biztonságosan, egyfajta korzóként fokozatosan hozzáférhetővé váljanak az emberek számára. A komáromi kikötő majdani átépítése során is kulcsfontosságú szempontnak tartja ezt a város. „Elindult a »spicc« környékének területrendezése. Egy vékony sávot már most vissza tudunk kapni a Szlovák Földalaptól, illetve tovább harcolunk azért, hogy a töltőállomás elkerüljön onnan” – zárta Keszegh.
Kilátótorony és személyhajó-forgalom
A következő hetekben eltávolítják a haladást akadályozó térelemeket, majd egy sétányt építenek ki a töltés tetején, és kerti padokat is kihelyeznek.
A kicsit távolabbi jövőben egy kilátótornyot is meg akar itt valósítani a város a miniszterelnöki alap forrásainak felhasználásával, ahonnan kiváló kilátás nyílna a Vág és a Duna összefolyására.
Keszegh utalt rá, hogy Nepomuki Szent János alakja is szerepet fog kapni, az ő szobrát rendszerint hidak és vizek környékén szokták felállítani.
Az elképzelések szerint személyszállító hajók is kikötnének itt, ugyanis erre haladna a még csak ötlet szintjén létező Pozsony-Budapest hajójárat. Keszegh végül megemlítette, hogy továbbra is folynak az egyeztetések a komáromi kikötő nagyszabású átépítéséről, amely nagyban hozzásegítene a régió mezőgazdasági termékeinek szállításához.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


