Ha béke lesz, akkor jól járunk, és ha az új amerikai adminisztrációval Magyarország mellett Európa is képes megtalálni a közös hangot, akkor azzal is jól járhatunk – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Atlanti Tanács (MAT) tisztújító közgyűlésén.
A miniszter – aki a csütörtöki eseményen vette át a szervezet Antall József-díját a transzatlanti gondolat pártolásáért, támogatásáért és a MAT munkájának elősegítéséért – kérdésre válaszolva kijelentette: Magyarország számára könnyebbség az Egyesült Államokban történt változás.
Arról beszélt: az előző amerikai adminisztráció Magyarországhoz fűződő viszonya kifejezetten barátságtalan volt, és a demokrata kormányzat előszeretettel tett azért, hogy „ők döntsék el (…), kik legyenek kormányon”. Gulyás Gergely megjegyezte: az Obama-kormányok alatt a viszony azért még szövetségesi volt, a változást 2021 januárja, azaz Joe Biden hivatalba lépése utánra tette.
Szólt arról is: van egyfajta kontinuitás az amerikai külpolitikában, mégpedig az, hogy az Egyesült Álamok nem kívánja Európát megvédelmezni, legalábbis elvárja a kontinenstől, hogy rendelkezzen a maga megvédéséhez szükséges, korábban évtizedeken keresztül elhanyagolt képességekkel.
A díj névadóját méltatva Antall Józsefnek a köz szolgálatához való viszonyát emelte ki, hangsúlyozva: az egykori kormányfő példája megmutatta, hogy a haza szolgálata egy nehéz időszakban teljes személyes odaadást kíván.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy szinte semmilyen hasonlóság nem látható a rendszerváltoztatás kora és napjaink politikai élete között. Mint mondta, Antall József idejében a tisztelet hangja érvényesült a közéletben, érvekre érvekkel válaszoltak a szereplők. Szavai szerint ez mostanra megszűnt, nincs többé. Ez a demokrácia szempontjából komoly veszteség – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint az akkori és a mostani törvényhozás jegyzőkönyveit összehasonlítva azt érezhetjük, hogy azok két különböző világ termékei.
Gulyás Gergely annak a véleményének adott hangot: a mai politikai klíma nem feltétlenül teszi vonzóvá ezt a pályát a fiatalok számára, ugyanakkor kellenek olyan testületek, egyesületek, közösségek, amelyek a politika és a viták változásaitól függetlenül a változatlanságot képviselik. Hozzátette: az ilyen szereplők biztos, hogy a magyar közéletnek nagy szolgálatot tesznek.
Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a MAT alelnöke méltató beszédében kiemelte: Gulyás Gergely alakja azt sugallja, hogy a párt víziója nem egyetlen időszakra, a rendszerváltoztatás nagytakarítására szorítkozott. Hozzátette:
a díjazott olyan nemzeti, keresztény, konzervatív, protestáns értékrenddel bír, aminek hosszú távon is helye van a magyar politikai palettán.
Németh Zsolt emlékeztetett: a Fidesz a kommunizmus felszámolására jött létre, de ez a munka hosszadalmasabbnak bizonyult, mint azt első lendületükben az alapítók gondolták.
Mint mondta, ebben a munkában vett részt „operatív problémamegoldó emberként” szerteágazó területeken a bámulatos lexikális tudással rendelkező Gulyás Gergely, legyen szó a 2006-os események áldozatainak védelméről, az alaptörvény megalkotásában való részvételről, vagy éppen a németajkú államokkal fennálló, Magyarország számára létfontosságú kapcsolatok ápolásáról.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



