Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be az önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében az önkormányzatok eldönthetik, hogy ki vásárolhat ingatlant a településen, illetve ki költözhet be. A javaslat mentesítéseket is tartalmaz.
„A túlzott mértékű lakosságbővülés vagy a tömeges ingatlanvásárlás több településen a fiatalok kiszorulását és a település jellegének sérülését vagy elvesztését eredményezték. Az új jogi eszközökkel a közösségek hatékonyabban védhetik meg életformájukat a kívántnál nagyobb mértékű betelepülés és ingatlanvásárlások negatív hatásaival szemben” – áll a Navracsics Tibor által kidolgozott, Semjén Zsolt által benyújtott törvénytervezetben.
A törvényjavaslat célja, hogy a települések szabályozhassák a betelepülést, valamint szabályozzák a településen kívülről érkezők ingatlanvásárlásait – írja az Index. Ez az önkormányzatoknak akár többmilliós helyi adónövekedést hozhat, ugyanakkor a lakás- és háztulajdonosoknak hátrányokat is okozhat, amennyiben korlátozzák a lakások adásvételét. Navracsics Tibor korábban kijelentette:
a törvényt nem lehet majd arra használni, hogy azzal csökkentsék egy település lélekszámát.
Ha egy település már most túlnépesedett, akkor maximum annyit tehet, hogy a jelenlegi lélekszámban állapítja meg ezt a határt.
A parlament elé terjesztett törvényjavaslat értelmében mentesül a szabályozás alól, aki
Az önkormányzatok csak abban az esetben jogosultak alkalmazni a törvény szerinti jogvédelmi eszközt, ha rendeletben megállapították a kívánt lakosságszámot, és ez elérte vagy meghaladta a megjelölt küszöböt.
Az önkormányzatok a jogvédelmi eszköz alkalmazása érdekében a lakcímnyilvántartás adatai alapján nyomon követhetik a település lakosságszámának alakulását.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


