Mezei virág az orosz frontról, Erzsikének Veres István2025. 05. 14., sze – 10:53
A battyáni Jassó István egy apró virágcsokrot küldött kislánya egyéves születésnapjára az orosz frontról. Ő maga viszont már nem tért haza, csak az üzenete…
„Árván maradtam, miután apukám nyolc hónapos koromban elment a frontra. Anyukám összeomlott a várakozásban. Barátaim eljuttatták hozzám a Vasárnap újságot, ezért közlöm önökkel szomorú történetemet. Mellékelem az egyéves születésnapomra kapott kis csokrot, amelyet apukám küldött a háborúból.”
Tisztelettel: Lengyel Erzsébet (született Jassó), Tiszacsernyő
Március végén levél érkezett a Vasárnap szerkesztőségébe. A tömött borítékban, vonalas papírra, kézzel írott levél, egy újabb a második világháborús családi történeteket bemutató sorozatba. De a borítékban mást is találtunk. Családi fényképeket (eredetiben), tábori levelezőlapokat, egyéb leveleket, bírósági jegyzőkönyvet, Jassó István történetének dokumentumait. És egy vastagabb borítékfélét, szintén tábori pecséttel. „Erzsikének! Tartalma: mezei virág.” Széthajtogatva pedig egy kartonlapra erősített, pici, színes csokor. Ezt a csokrot egy magyar katona 80 évvel ezelőtt szedte, kötötte és küldte a kislányának a szovjet harctérről. Ezt tartjuk most a kezünkben 2025-ben, egy márciusi hétfőn, állapítottuk meg a boríték tartalmát nézegetve a kollégákkal. Nagyon sok érdekes, szívszorító történetet kapunk, de erre nem voltunk felkészülve. Végül úgy döntöttünk, abba a lapszámba soroljuk, amelyik május első hetében, a háború befejezésének 80. évfordulójakor jelenik meg.
Ungvár, szülészet, 26-os ajtó
A borítékból előkerült néhány fénykép, amelyek még a háború kitörése előtt, illetve Jassó István frontszolgálata előtt készültek. A legkorábbi a beregszászi állami reálgimnázium 1929-es érettségizőinek tablóját ábrázolja, köztük Jassó Istvánnal. Egy másik, 1938-as képen Jassó épp csehszlovák katonai szolgálatát tölti Szepesolasziban. Az egyik képen motorbiciklin ül, a következőn feleségével a babakocsiban fekvő, újszülött lányukat nézik.
Az első Csehszlovák Köztársaságnak Kárpátalja is része volt, a bodrogközieknek Beregszász vagy Ungvár elérhető közelségű városok voltak. Egy 1943. június 11-én kelt zárt levelezőlap „Nagyságos Jassó Istvánné Úrasszonynak” címezve éppen az ungvári szülészet 26-os ajtójába szól. A battyáni kántortanító otthonából küldi ezeket a sorokat, megköszönve feleségének a szülést „…a fájdalmas áldozatot, amit boldogságunk érdekében tettél. (…) Ha fájdalmaid nem érezhettem, Veled voltam mindig gondolataimmal és aggódtam Értetek. Bár ott lehetnék melletted, megsimogatnám édes orcádat, s gyönyörködnénk a mi kis gyermekünkben. (…) Most már, ha a jó Isten segítsége továbbra is Veletek lesz, rövidesen hazahozlak a mi kedves otthonunkba, amelyet Ti fogtok felvirágoztatni.”
A csokor és a keresés
Egy évvel később kelt a következő levelezőlap, 1944. június 3-án, „Valahol Galíciában” helymegjelöléssel, amelyet feladóként már Jassó István karpaszományos őrvezető jegyez. „Édes kicsi Erzsikém! Most, amikor életednek első évét töltöd be, édesapád messze Tőletek végtelen szeretettel gondol Rád és kéri a jó Istent, hogy tartson meg Téged szerető szüleid örömére. Szeretetteljes jókívánságaimon kívül itt küldöm ezt a pár szál mezei virágot annak jeléül, hogy itt a messze idegenben a virágok is Rátok emlékeztetnek. Isten éltessen édes kis Erzsikém, légy Édesanyád vigasza, míg aputok ismét köztetek lehet. Sokszor csókol édesapád.”
Majdnem három hónappal később, 1944. augusztus 27-én Battyánban kelt egy géppel írott levél. „Kedves Százados Ur. Jassó István tanitóm és igen kedves jó barátom eltűnéséről szóló levelét hálásan köszönöm, mert a nagy bizonytalanságban kissé eligazított. Azonban volna egy pár kérdésem, amelyre még szíves válaszát kérném, de ugyanezt kéri Jassó Istvánnak nagyon összetört felesége is. Milyen volt a farlövés? Sejtjük, hogy könnyebb sebesülés lehetett, ha tovább harcolt vele és még őmaga felszállhatott a gépkocsira… (…) Mi a neve és a címe annak a honvédnek aki Jassót kötözte? Az irodagépkocsin csak Jassó és a kérdéses honvéd volt? A későbbiek folyamán az irodagépkocsit látta a százados úr? Vagy mások látták? Az elégett romokban nem fedeztek fel valami jelet, amiből következtetni lehet Jassó elégésére? Az a honvéd aki Jassót kötözte és látta Jassó fejlövését hogyan menekült meg a gépkocsiról, és csak ő menekült meg? A fejlövés milyen természetű lehetett? 1941. évben az orosz harctereken tábori kórházban működtem és sok fejlövést láttam bámulatos szerencsével. (…) … írjon meg mindent őszintén, mert csak így tudnék könnyíteni a Jassó család sorsán.”
Hazatért… az üzenete
1948 novemberében a magyarországi Nyíracsád községben felvettek egy jegyzőkönyvet, melynek leirata szintén ott van a Lengyel Erzsébet által küldött borítékban. A jegyzőkönyvet, amelyben Pipó István helyi lakos nyilatkozik „Jassó István volt battyáni lakos karp. őrv. elhalálozásának megállapítása tárgyában.” Pipó eszerint 1944. július 24-én Lengyelországban, Majdanszeredni községben találkozott Jassóval. „…elmondta, hogy Lomancsin községben sebesült meg. Az oroszok elfogták és kocsival a fenti helyre szállították. Sebesülve következőképpen volt: mellén a szív környékén 6 géppisztoly, jobb felső karján és bal farán robbanó lövedéktől okozott sérülés volt. (…) Jassó sebesülés súlyosságának tudatában volt s ezért 27-én engem kért meg arra, hogy általa diktált búcsúlevelét megírjam. Ugyanez alkalommal nekem átadott egy darab ezüst zsebórát és pár darab fényképet azzal, hogy hogy ha ő meghalt azt feleségének, a nyakában levő arany nyakláncát kisleányának juttassam haza. Jassó István július 28-án a bentírt helyen meghalt, hol ez ideig én ápoltam. A nyakláncot nyakából kivenni nem tudtam, mert azt kikapcsolni nem lehetett, kiszakítani nem akartam, így az nevezett nyakában maradt. (…) Pár nap elteltével az elhalttól kapott zsebórát az oroszok tőlem elvették, míg a búcsúlevelet és fényképeket megőrzés, illetve eljuttatás végett Szegő Ferencz debreceni lakosnak átadtam. Az elhaltnál még meglevő egy darab esküvői fényképet a fentirt községben szállást adó gazda magához vette emlékként.”
Nagyjából azokban a hetekben, amikor ezt a jegyzőkönyvet felvették, kaphatta meg a család az említett Szegő Ferenc levelét is, amely 1948. október 20-án kelt. „Kedves Nagyságos Asszony! Hosszú idő eltelte után Isten megsegített és hazajöhettem. A legszívesebben személyesen kerestem volna fel, de ehhez jelenleg mód nincs.” A következőkben tömören beszámol Jassó István halálának körülményeiről, valamint arról, hogy civil temetést kapott. Elmondása szerint Jassó István lediktálta neki a búcsúlevelét, amelyet a levélhez átiratban mellékel. „…kérem értesítsen, hogy egészségben van-e, és kislánya él-e. Tehát kérem nyugodjon meg Isten akaratában és igyekezzen ismét boldognak lenni” – zárja levelét Szegő.
„Hűséges hitvesi szeretettel gondolok rátok életemnek talán utolsó órájában. Ezelőtt két nappal kaptam halálos sebet, most már csak Istenben bízok – megnyugodtam szent akaratában. (…) Isten akaratában nyugodjatok meg ti is, imádkozzatok értem. Éljetek boldogan. Legyen vigasztalásod aranyos kislányod. Köszönöm sok-sok jóságod, mellyel rövid együttlétünk alatt elhalmoztál. Több levelet nem tudok írni ezért ezen az egyen veszek búcsút mindenkitől. (…) Számtalanszor csókol titeket örökre a ti aputok.”
„Nem tudom, hogy nőttem fel”
„Magyarországról jött értesítés, hogy mi történt apukámmal” – meséli ismét az otthoniak történetét Lengyel Erzsébet. „Itt maradtunk Battyánban, apukám ebben a faluban volt iskolaigazgató és kántor. Még szerencse, hogy a falu hagyott minket a tanítói lakásban. A rokonok Csapon éltek és Ungváron, mielőtt lezárták a határt, a nagymama eljött hozzánk, ő kapott 180 korona nyugdíjat, ebből éltünk. A rokonok segítettek, ahogy lehet. Nem tudom, hogy nőttem fel. Nem tudom kaptam-e anyukámtól szeretetet. Anyukám összeomlott és a képekről levágta apukámat, összetörte a gyönyörű menyasszonyi képeket. Nyolcvanhárom évesen halt meg, nagyon nehéz volt vele, félt minden férfitől. A férjemet ki se állhatta, két fiam született, azokat nagyon szerette.
Küldtem Magyarországnak kérelmet, mert szoktak ilyen esetben küldeni ötven valamennyi eurót havonta, ilyen výživné-félét. Két tanúval igazoltam, hogy apám elment a háborúba és nem jött vissza, Magyarország elutasította ez sem járt. Ilyen a sorsom, amely elég mostoha volt hozzám.”
Továbbra is várjuk olvasóink második világháborúhoz kapcsolódó családi történeteit a [email protected] címre vagy szerkesztőségünk postacímére.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
