A Földközi-tenger évezredek óta határozza meg Kis-Ázsia, Észak-Afrika és Európa történelmét. Hogyan nevezték a régi korokban és milyen jelentőséggel bírnak a nevei?
A Földközi-tenger évezredek óta a civilizációk, nyelvek és kultúrák közötti érintkezési pont. A Földközi-tenger geopolitikai, gazdasági és ökológiai jelentőségén túl izgalmas nyelvészeti kérdést is felvet. Hogyan nevezték el a partjait benépesítő népek? – teszi fel a kérdést a muyintersante.com cikke.
Ősi nevek
A legkorábbi írásos feljegyzésekben a Földközi-tenger nem rendelkezett egységes, minden közösség által elismert névvel. A bibliai héberben egyszerűen „tengernek” hívták, az elnevezés azonban a hétköznapi használatban kontextusfüggővé vált.
Később, hogy méretét és földrajzi helyét hangsúlyozzák, minősítő jelzőket adtak hozzá: „a nagy tenger”, „a nyugati tenger” vagy „a filiszteusok tengere”. Ezek nem pontos földrajzi nevek voltak, a héber nyelv inkább a kulturális és területi azonosításra használta.
Egyiptomban is használták a „filiszteusok tengere” elnevezést, a feljegyzésekből viszont nem derül ki, hogy a tenger egészére, vagy csak annak keleti peremére vonatkozott. Az asszírok ennél pontosabbak voltak. Három névvel is illették a tengert: Tâmtu rabîtu („nagy tenger”), Tâmtu elîtu („felső tenger”) és Tâmtu ša šulmi šamši („naplemente tengere”).
Az ókori görög nyelvben sem volt konkrét megnevezése. Hérodotosz egyszerűen „tengernek” nevezte, Sztrabón pedig „az oszlopokon belüli tenger” néven említette – utalva a Gibraltári-szorosban található Herkules-oszlopokra. Később két kifejezést használnak a Földközi-tengerre, amit Mesógeios Thálassa vagy Mesogeiakós Okeanós néven említenek, mindkettő „középső tengert vagy óceánt” jelent.
A rómaiak, akik nem különösebben kedvelték a hajózást, Mare Nostrumként („a mi tengerünk”) vagy Mare Internumként („belső tenger”) hivatkoztak rá. A napjainkban ismerősen csengő „Mare Mediterraneum” kifejezés a Kr. u. 6. században, Sevillai Szent Izidor írásaiban jelent meg, de csak a reneszánsztól terjedt el. Rumold Mercator, 16. századi flamand kartográfus 1590-ben készített térképén már ez az elnevezés szerepel.
Egy tenger sokféle névvel
A 10. századtól kezdve az arab geográfusok új neveket adtak, amelyek a különböző térképészeti iskolák szerint nagyon változatosak voltak. A Földközi-tenger többek között „Damaszkuszi-tenger”, „Szíriai-tenger”, „Egyiptomi-tenger”, „Bizánci-tenger”, „Nyugati-tenger” és „Fehér-tenger” néven szerepel a térképeiken. Ez utóbbi elnevezést még ma is használják az arab nyelvben, ahol al-Bahr al-Abyad al-Mutawassit („a középső fehér tenger”) néven említik.
A modern török nyelvben Ak Deniz („fehér tenger”), míg az albánban Mesdheu Deti („a középső föld tengere”). A modern héber nyelvben az általánosan használt kifejezés a yam tikhon, ami szintén „középső tengert” jelent.
Ezek a minták számos ma élő nyelvben ismétlődnek. A latin nyelvek a Földközi-tenger, míg a német a Mittelmeer („középső tenger”) nevet használja. Az elnevezések tükrözik a Földközi-tengerről alkotott európai elképzeléseket.
Miért így nevezzük?
A Földközi-tenger megnevezésére használt nevek négy fő jellemző köré csoportosulnak: méret, birtoklás, szín és elhelyezkedés. Az olyan kifejezések, mint a „Nagy-tenger”, a tenger impozáns dimenzióját tükrözik. Míg az olyan kifejezések, mint a „filiszteusok tengere” vagy a „bizánci tenger” a szimbolikus ellenőrzés egy formájára utalnak. A szín, mint a „Fehér tenger” esetében, inkább kulturális, mint fizikai értelmezéseken alapul. Egyes tudósok szerint egyes arab kontextusokban a fehér a nyugatot szimbolizálja. A Mediterraneum kifejezés (a latin medius + terra, ‘a föld közepén’) az az Európa-központú látásmódot testesíti meg, ami az imperializmus és a tudományos ismeretek földrajzi terjeszkedésének idején uralkodott.
A mediterrán térség közös nyelve
A Földközi-tenger partján fekvő országok és népek soha nem rendelkeztek egységes nyelvvel, a Földközi-tenger vidéke mégis figyelemre méltó érintkezési nyelv bölcsője volt. A mediterrán lingua franca a keresztények, muszlimok és oszmánok közötti kereskedelmi és rabszolga-kapcsolatokból kialakult nyelv volt, amit sabirnak is neveznek. Grammatikája kezdetleges, szókészlete pedig viszonylag sok nyelvből adódott össze. Az olasz, spanyol, katalán, francia és portugál szavakon túl görög, török és arab szavakkal is kiegészült.
A nyelv a keresztes háborúk időszakából eredeztethető (11-13. század), elterjedése pedig a 13. századra tehető, amikor Velence és Genova volt a Mediterraneum ura. A 19. századig létező lingua franca Henry R. Kahane szerint az egyetlen igazán mediterrán nyelv.
A Földközi-tenger hosszú történelme
A Földközi-tenger számos neve tükrözi, hogy a kultúrák milyen különböző módon értelmezték, érzékelték és határolták el ezt a közös teret. Minden név a környezetről, a másikról és önmagáról is közvetít egy-egy elképzelést.
Ma a „mediterrán” elnevezés uralkodik, amelynek széles körű használata mindenekelőtt a felvilágosodás után szilárdult meg, amikor a Földközi-tengerről nemcsak mint tengerről, hanem mint régióról, civilizációról és életmódról is beszélni kezdtek.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
