A Német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) ezeroldalas jelentésében az Alternatíva Németországnak (AfD) pártot „bizonyíthatóan szélsőjobboldalinak” minősítette.
A jelentés, amelynek részleteit a Bild és a Spiegel is közölte, 353 AfD-tag kijelentéseit dokumentálja, és azt állítja, hogy a párt tudatosan az etnikai nemzetfelfogást képviseli, ezzel megsérti az emberi méltóságot védő alkotmányos alapelvet.
A dokumentum szerint az AfD tagjai megkülönböztetik a németeket „őshonosokra” és „útlevelesekre”, miközben a muszlimokat és a bevándorlókat alsóbbrendűként kezelik. A hírszerzés felhívja a figyelmet a párt kapcsolatára olyan állítólagosan szélsőjobboldali csoportokkal, mint a Compact médium vagy az Egy százalék nevű szervezet.
Az AfD visszautasítja a vádakat, ezért közigazgatási keresetet nyújtott be. A per lezárultáig a BfV nem hozhatja nyilvánosságra az új értékelést. A jelentés nyilvános és titkosszolgálati forrásokra támaszkodik, és hét fő fejezetből, valamint 203 alfejezetből áll.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy az AfD egész politikai narratívája és támogatottsága arra épül, hogy kétségbe vonja azt a mainstream politikai felfogást, ami támogatja a migrációt. Más szavakkal, az Alkotmányvédelmi Hivatal „vádirata” gyakorlatilag azt rója fel a pártnak és azért ítéli el az AfD-t, mert nem azt vallja a migrációról és az alkalmazkodni kicsit sem akaró bevándorlókról, amit a mainstream pártok, és tiltakozik a terrorfenyegetés növekedését okozó illegális migráció ellen.
Az egész jelentés – ha igazak a Bild értesülései – hasonlóan elfogult, mesterkélt és átlátszó, mint az a román titkosszolgálati dokumentum, ami alapján eltörölték a tavalyi román elnökválasztás eredményét. Az olyan vádakat tartalmazott, mint például hogy az orosz tévé is foglalkozik a román elnökválasztással, és mert az oroszok máshol is beavatkoztak, biztos most is megtették. Erre hivatkozva kaszálták el Calin Georgescu győzelmét, majd a megismételt elnökválasztás előtt a jelölését is.
Arról ne is beszéljünk, hogy Németországban az előző kormány idején a hazafiasság és a nemzet olyan szavak voltak, amelyek miatt a karhatalom szinte azonnal lejáratókampányt indított. A most is kormányra kerülő SPD például hangoztatta, hogy a „nemzet” már elavult fogalom Németországban. Felmerül a kérdés, hogy ilyen körülmények között kiket is kezeltek másodrendű állampolgárokként Németországban?
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Markus Schreiber
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


