Nyitókép: SITA
Május 3-án, szombaton a popszupersztár, Lady Gaga hatalmas ingyenes koncertet adott Rio de Janeiro híres Copacabana strandján, ahol több mint kétmillió rajongó volt jelen. A helyi hatóságok által finanszírozott eseményre már szombat reggel korán elkezdtek érkezni a vendégek, hogy biztosítsák maguknak a minél jobb helyet. A szervezők úgy becsülték, hogy körülbelül 2,1 millió ember vett részt a koncerten.
A koncert nagyon várt esemény volt, hiszen 13 év után ez volt Lady Gaga első fellépése Brazíliában. Korábban, 2017-re tervezett koncertjét egészségügyi okok miatt lemondta. A közönség hangulata fergeteges és tiszteletteljes volt, rajongói az egész világból érkeztek, hogy láthassa kedvencüket. A rajongók véleménye szerint a koncert még nagyobb közönséget vonzott, mint Madonna tavalyi előadása.
Lady Gaga a koncert során öt felvonásban mutatta be a „gótikus operáját”, új dalokat és korábbi slágereit is elénekelte. A közönség átélhette a Brazíliának tett tiszteletét is, hiszen táncosai brazil focimezeket viselték. Az esemény nemcsak a szórakoztatásról szólt, hanem a közösségi érzésről is, hiszen sokan, akiket Lady Gaga „Kis Szörnyeinek” nevezett, tematikus jelmezekbe öltöztek, amelyek a híres slágereit, például a „Poker Face”, a „Born This Way” és a „Bad Romance” dalokat idézték.
A fellépés ingyenessége lehetővé tette, hogy sokan, akik egyébként nem tudnák megfizetni a belépőt, részt vehessenek a show-n.
A koncert egyúttal a helyi gazdaságra is kedvező hatással volt, a város hatóságai szerint 600 millió eurós bevételre tettek szert a rendezvényből. Gaga koncertje emlékezetes pillanatokat teremtett, és a show a „Bad Romance” című dallal zárult, amelyhez szív alakú tűzijátékok is társultak.
Lady Gaga braziliai útja a „Mayhem” című új albumának globális promóciós turnéja része. A 39 éves énekesnő legutóbb Mexikóvárosban tartott két koncertet. A Rio-i koncert előtt, a koncert előtti estén Lady Gaga meglepte a Copacabana strand látogatóit, amikor színpadra lépett egy próba erejéig.
Körkép.sk, Guardian, CNN
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


