Szlovák közmédia: A magyar pápa Orbán számára felbecsülhetetlen politikai fegyver lenne

Ferenc pápa halála és az új katolikus egyházfő megválasztása körüli események belpolitikai viták tárgyává váltak Magyarországon a szlovák közmédia szerint. Az STVR keddi beszámolója szerint a magyar kormánypárt és az ellenzék verseng egymással: ki a nagyobb keresztény, ki tiszteli jobban a keresztény értékeket, és ki az, aki kigúnyolja azokat.

A Szent István-bazilikában tartott gyászmisét egy kormánypárti szimpatizáns zavarta meg. Ugyanakkor az ellenzék egyik pártja olyan kiállítást rendezett, amely sokak szerint sértette a kereszténységet – konferálta fel a témát a közmédia műsorvezetője.

Gregor Martin Papucsek, a szlovák közszolgálati televízió budapesti tudósítója szerint Erdő Péter bíboros neve felmerült a pápaválasztás során a tíz legesélyesebb jelölt között, sőt, állítólag még az első öt között is szerepelt.

„A kommentárok kiemelték közelségét Orbán Viktor miniszterelnökhöz – aki viszont Európában nem tartozik a legnépszerűbb politikusok közé”

jegyezte meg a tudósító.

Papucsek elmondása szerint ugyanakkor az esztergom-budapesti egyházmegyében korábban elkövetett papi visszaélések eltussolása is előkerült a diskurzusban.

„Érvek és ellenérvek egyaránt felszínre kerültek, de úgy tűnik, a magyar bíboros továbbra is csak a bővebb jelölti kör része marad”

tette hozzá.

Hírdetés

Habemus Papabile? – Mi történik Ferenc pápa halála után és kik a legesélyesebb utódjelöltek?

Papucsek a közvetítés során azt mondta, hogy a hírek szerint Erdő Péter már ki is választotta a pápai nevét: ha megválasztanák, III. János Pál néven lépne hivatalba.

„A médiában azonnal elindult a vita arról, kinek kedvezne leginkább egy magyar pápa. Természetesen a jelenlegi kormányzatnak, amely keresztény-konzervatívként határozza meg magát. Több elemző és kommentátor is megjegyezte, hogy Orbán Viktor talán maga sem tudná, mit kezdjen a helyzettel, ha Erdő Péterből pápa lenne. Mindenesetre politikai szempontból ez számára pótolhatatlan muníciót jelentene”

jelentette ki az STVR tudósítója.

A híradás egyébként érezhetően enyhén negatív felhanggal tálalta Erdő Péter esélyeit, közben egy brüsszeli lap épp a magyar bíborost emelte ki és jelezte, ő lenne a legmegfelelőbb jelölt.

Egy brüsszeli lap szerint a katolikus egyháznak Erdő Péterre lenne szüksége

Annyi biztos, hogy egy vatikáni régi mondás szerint, aki pápaként vonul be a konklávéra, bíborosként távozik onnan. Így a találgatásokat félretéve kénytelen lesz mindenki megvárni, amíg felszáll a fehér füst, hogy megtudjuk, milyen irányt vesz a jövőben a katolikus egyház.

spravy.stvr.sk, Körkép.sk

Nyitókép: mti


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »