Rendkívüli biztonsági övezetté alakítják át a Santa Maria Maggiore-bazilikát és környékét a Ferenc pápa sírját látogató zarándokok védelme érdekében. Az első szigorítások az amúgy is forgalmas környéken április 29-én reggel léptek életbe.
Rómában már második Szent Péter-bazilikának és második Vatikánnak emlegetik a Santa Maria Maggiorét a vasárnap óta sorban álló hívek nagy száma miatt.
A Ferenc pápa április 26-i temetését követő
Kedden ismét reggel hét órakor nyitottak, és este fél nyolcig tartottak nyitva. Korábban a bazilika napi látogatószáma átlagban háromezer körül volt.
A hatóságok számításai szerint a május elsejét követő hosszú hétvége után csökkenni fog a sorban állók száma, de nyáron ismét megemelkedhet, és az egész mostani jubileumi szentévben magas maradhat.
A Santa Maria Maggiore-bazilika a Rómába érkező zarándokok egyik kiemelt célpontjává válhat Ferenc pápa sírja miatt – mondta Lamberto Giannini római prefektus.
Már vasárnaptól megerősítették a biztonsági intézkedéseket, amelyek egyelőre csak a bazilikánál sorban állók útvonalára vonatkoznak. A következő hetekben viszont a Santa Maria Maggiorét övező egész városnegyedben, az Esquilino dombról elnevezett kerületben új biztonsági rendszert vezetnek be, amelynek első szigorításai keddtől léptek életbe.
A Santa Maria Maggiore-bazilika a város egyik legforgalmasabb pontján található, az ország legnagyobb vasútállomása, a Termini pályaudvar szomszédságában, ahol két metróvonal találkozik és tucatnyi autóbusz végállomása van. A Termini térségében naponta félmillió ember halad át.
A Santa Maria Maggiorét lakóépületek, iskolák, szupermarketek, szállodák övezik. A közelben áll a belügyminisztérium épülete is.
A hatóságok terve szerint a Santa Maria Maggiore egész térségét rendkívüli biztonsági zónává alakítják át. Növelik a rendőrök számát, és ahol lehet, gyalogosövezetet hoznak létre, helyet biztosítva elsősegélypontoknak is.
A környékbeliek aggódnak a már eddig is nagy közlekedési káosz súlyosbodása miatt, de örülnek a fokozott hatósági jelenlétnek, mivel a pályaudvar közelsége miatt az utcákon sok volt a tolvaj, a kábítószerárus és a hajléktalan.
Forrás: MTI
Fotó: ANSA (képernyőfotó videóból); Basilica Papale di Santa Maria Maggiore
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


