Az Amnesty International szerint 2024-ben romlott az emberi jogi helyzet a világban

Az Amnesty International szerint 2024-ben romlott az emberi jogi helyzet a világban

Nyitókép:  SITA

Az autoriter gyakorlatok és a társadalmi egyenlőtlenségek észrevehetően növekednek a világban, miközben a nők, a kiskorú lányok és az LMBT+ közösség jogai gyengülnek, a nemzetközi közösség pedig nem tud foglalkozni a klímaválsággal. Ez áll az Amnesty International (AI) nemzetközi szervezet ma közzétett éves jelentésében. Az IS szerint ezeket a folyamatokat Donald Trump amerikai elnök cselekedetei gyorsítják fel, amit a nonprofit szervezet „Trump-effektusnak” nevezett. Az emberi jogok nemcsak Ukrajnában és a Gázai övezetben, hanem Szudánban és Burmában is sérülnek.

„Évről évre az emberi jogok visszaszorulására figyelmeztetünk. Az elmúlt 12 hónap eseményei – különösen a palesztinok elleni gázai népirtás, amelyet az egész világ élőben nézett, mégis ignorált – mutatják, milyen félelmetes világ az, amikor a hatalmas államok semmibe veszik a nemzetközi jogot és figyelmen kívül hagyják a nemzetközi intézményeket”

Hírdetés

– mondta Agnès Callamard, az AI főtitkára a jelentésben.

A jelentés több mint 150 ország és régió helyzetét értékeli.

Bővebben az AI jelentéséről ITT lehet olvasni.

Körkép.sk, ČTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »