Fico: Soha nem fogunk beleegyezni a vétó eltörléséhez vezető változtatásokba az EU-ban

Fico: Soha nem fogunk beleegyezni a vétó eltörléséhez vezető változtatásokba az EU-ban

A Szlovák Köztársaság soha nem fog beleegyezni az alapszerződések olyan módosításaiba, amelyek az uniós tagállamok vétójogának eltörléséhez vezetnének. Ezt Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök mondta újságírói kérdésre válaszolva, miután Orbán Viktor magyar kormányfővel tárgyalt. A vétó eltörlése Fico szerint az EU megszüntetése felé tett lépés lenne.

– mondta Fico.

Az EU működése szempontjából fontos, hogy tiszteletben tartsák a tagállamok szuverenitását. Fontosnak tartja azt is, hogy az országok és a nemzeti vezetők ne féljenek előadni a véleményüket, még akkor sem, ha azok eltérnek egymástól.

„Nem azért megyünk oda (az EU Tanácsába – szerk. megj.), hogy nemet kiáltsunk. (…) Nekünk mindig vannak valamilyen javaslataink (…) Ezek a javaslatok az Európai Unió javát szolgálják, és nem az Európai Unió ellen vannak” – mondta. Szerinte a legnagyobb veszélyt az jelentené az EU-ra nézve, ha olyan kormányokból állna, „amelyek egyetértenek azzal az egyetlen politikai kötelező nézettel, amely ma az Európai Unióban viseltetik”.

Hírdetés

Orbán Viktor arra figyelmeztetett, hogy a vétó eltörlése a nemzetek szuverenitásának végét jelentené.

„Jelenleg a hatáskörök mindenféle finom változtatásával megfosztják a tagállamokat a kompetenciáiktól, és mi ezt nem akarjuk. Azt akarjuk, hogy Brüsszel ugyanolyan tiszteletet adjon nekünk, mint az összes tagállamnak, nemcsak szimbolikusan, hanem úgy, hogy figyelembe veszik az érdekeinket”

– mondta.

Teraz.sk

Nyitókép: AP Photo/Petr David Josek


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »