Orbán Viktor pozsonyi látogatására időzítve a progresszív Korčok csúcsra járatja a magyarellenes propagandát

Orbán Viktor pozsonyi látogatására időzítve a progresszív Korčok csúcsra járatja a magyarellenes propagandát

Amint arról korábban a Körképen is beszámoltunk, Orbán Viktor magyar miniszterelnök április 28-án, hétfőn Pozsonyba látogat, ahol Robert Fico (Smer-SD) kormányfővel tart kétoldalú tárgyalást. A magyarfóbiájáról is híres korábbi államfőjelölt, Ivan Korčok (PS), aki már a liberális PS egyik arca, rögtön meg is kezdte a hangulatkeltést a találkozó kapcsán. Ezúttal a magyar himnuszon akadt ki. Érdemes kiemelni, hogy Korčok már 2023-ban, elnökjelöltségének bejelentésekor jelezte, hogy a magyar-szlovák történelmi sérelmeket a két ország kormánya közti viszony rombolására akarja használni. Ennek a stratégiának látjuk most az új epizódját.

„Szlovákia és Magyarország miniszterelnöke a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről, valamint az Európai Unió előtt álló aktuális gazdasági és geopolitikai kihívásokról fog tárgyalni”

közölte múlt héten a kormányhivatal. Közleményük szerint Fico és Orbán az EU többéves költségvetéséről, az energetikai együttműködés lehetőségeiről és az illegális migráció megakadályozását célzó intézkedésekről is tárgyalni fog.

Ivan Korčok, aki már külügyminiszterként is felelt az addigi jó szlovák-magyar országközi kapcsolatok megromlásáért, hétfőn reggel egy videót tett közzé, melyben ismét a magyarok és Orbán Viktor ellen hergel.

„A magyar miniszterelnök Nagy-Magyarországos sálja, a magyar diplomácia által osztogatott atlaszok, amelyeken Szlovákia nem létezik, vagy éppen az épületeink megvásárlása után most Budapestről a jó szomszédi kapcsolatoknak egy újabb figyelemreméltó megnyilvánulását kaptuk.”

kezdi Korčok felemlegetve azokat a „bűntetteket”, melyeket még külügyminiszterként rótt fel a magyar félnek (ezek mindegyike rosszindulatú csúsztatás vagy hazugság, de a progresszívoknál ez bevett módszer).

„A magyar állami televízióban, az M1 csatornán – ahogy nálunk is – minden nap lejátsszák az állami himnuszt, amelyet illusztrációs felvételek kísérnek. Bár bizarrnak tűnik, ezek között szerepel a pozsonyi vár és a szlovák állami zászló is. Más szavakkal, egy olyan ikonikus és nemzeti jelentőségű objektum, mint a mi pozsonyi várunk, a szomszédaink saját állami szimbólumuk, az állami himnuszuk alá sorolták.”

folytatja Korčok, majd felszólítja a szlovák kormányfőt, hogy tiltakozzon „e provokáció” ellen.

„Felszólítom Robert Fico miniszterelnököt, aki ma Pozsonyban vendégül látja barátját és az Európai Unióval szembeni szövetségesét, Orbán Viktort, hogy mutassa meg azt a büszkeséget és szuverenitást, amelyről olyan sokat beszél, és még ma tiltakozzon e provokáció ellen.”

Hírdetés

zárta.

Korčok egyébként még a videója elején azt mondja, hogy a Magyarországon élő szlovákoktól kapta a videót a közmédiában lejátszott magyar himnuszról. Érdekes, de nem meglepő, hogy bár nem most először került be a felvétel a televízióba, mégis épp most, Orbán Viktor pozsonyi látogatása előtt jutott eszükbe beszámolni róla.

A nagypolitika – ez globalista mesterkedés

Két dolgot érdemes kiemelni az ügy kapcsán. Az egyik, hogy Korčok provokációja rendkívül erőltetett és gyengén kivitelezett. Tekintettel arra a tényre, hogy Pozsony a Magyar Királyság koronázóvárosa volt, amit a szlovák történelem sem tagad.

A másik, hogy Korčok nem véletlenül próbál éket verni a két ország kormányai közé, ahogy azt egyébként már 2023-ban is ígérte. Jelenleg a háborúpárti globalisták számára a Budapest-Pozsony tandem rendkívül kényelmetlen. Bár Szlovákia álláspontja rendkívül puha a háború, a hitelfelvétel és Ukrajna uniós csatlakozása kapcsán, viszont egyelőre kitart amellett, hogy ha Magyarországot meg akarnák fosztani a szavazati (és vétó) jogától, akkor az a szavazás Szlovákián elbukna.

Már pedig nem babra megy a játék. Ukrajnára és a háborúra hivatkozva több ezer milliárd eurós kölcsönöket akar felvenni az európai globalista mainstream az az adófizetők terhére. Magyarország áll egyedül az útjukban. Magyarország ellen ezért indították el a 7-es cikkely szerinti eljárást, amely során az országtól megvonhatnák a szavazati jogot – és így nem tudná blokkolni az uniós globalista célokat. Csakhogy a szavazati jog elvételéhez szintén a 26 tagállam egyhangú döntésére lenne szükség (Magyarország kivételével, persze), ahol viszont Szlovákia blokkolná a döntést.

Ezek a fő motivációi Ivan Korčoknak és a PS-nek. A kérdés már csak az, hogy a Magyar Szövetség miért akar egyáltalán tárgyalni egy ilyen párttal az esetleges együttműködésről?

Körkép.sk

Nyitókép forrása: facebook.com/Ivan Korcok


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »