A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai misét mutattak be a hétfőn elhunyt Ferenc pápáért szerda este a budapesti Szent István-bazilikában.
A szertartást vezető Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke a mise elején kiemelte: nekünk, magyaroknak különösen hálát kell adnunk Ferenc pápáért, aki számtalan alkalommal adta jelét a magyar nép iránti figyelmének és tiszteletének.
Michael Wallace Banach apostoli nuncius homíliájában arról beszélt: húsvéthétfő békéjét és nyugalmát „áttörte” Ferenc pápa halálának fájdalmas híre. Bár már régóta súlyos tüdőgyulladásban szenvedett, eltávozása mégis váratlan volt.
Ferenc pápa annyira az életünk részévé vált, hogy halála miatt elhagyottnak érezhetjük magunkat. A remény és az együttérzés egy hangja – amelyből túl kevés van ma a világon – elcsendesedett – mondta.
Ferenc pápa merészen és radikálisan igyekezett az irgalmasságot az egyház tanításának és tevékenységének középpontjába helyezni – mondta. Hozzátette: irgalmasnak lenni annyit jelent, hogy „szívünk a szenvedőkért dobban”. Erre gondolt Ferenc pápa, amikor úgy beszélt az egyházról, mint tábori kórházról.
Az Isten irgalmába vetett mély bizalomból fakadt a második legerősebb jellemvonása, a remény. Ferenc pápa 2025-re meghirdette a remény szentévét. Arra hívott minket, hogy a remény zarándokai legyünk, és ő maga is a remény zarándokaként hagyott el minket. Húsvét vasárnapján – orvosa utasítása ellenére – még egyszer megjelent nyilvánosan a Szent Péter-bazilika erkélyén és pápamobiljával körbement a tömegben. Olyan volt – tette hozzá, mintha elbúcsúzott volna tőlünk és még egyszer, utoljára arra buzdított volna, hogy legyünk olyan férfiak és nők, akik nem a hatalomban vagy a tulajdonban reménykednek, hanem Krisztus megváltásának örömében.
Megjegyezte: a szinodalitás megvalósítása akár Ferenc pápa utódjának kulcsfontosságú feladata is lehet, hogy az egyház megmutassa az egyre polarizáltabb és megosztottabb világban, hogy lehetséges az egymáshoz való viszonyulás más módja.
Járjuk tovább a Ferenc pápa által megvilágított utat, az irgalmasság, a remény és a szinodalitás útját – kérte Michael Wallace Banach.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »





