Robert Fico szlovák miniszterelnök a Izvesztija orosz lapnak adott nagyinterjújában éles kritikát fogalmazott meg az Európai Unió külpolitikájával és katonai törekvéseivel szemben, különösen a háborús retorika és az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás kapcsán. Fico jelezte, Szlovákia egyértelműen elkötelezett a béke mellett, és hangsúlyozta: Szlovákia nem kíván fegyvereket vagy katonákat küldeni Ukrajnába.
„Szlovákia szuverén országként saját külpolitikát folytat. Nem akarunk részt venni semmilyen katonai koalícióban, amely Ukrajnába menne, és nem kívánunk sem ingyen fegyvereket adni, sem katonákat küldeni”
– jelentette ki Fico, hozzátéve: Szlovákia álláspontja szerint Ukrajna NATO-csatlakozása veszélyt jelentene az egész világra.
Fico hangsúlyozta: Európa ahelyett, hogy tárgyalásos úton próbálná lezárni az orosz-ukrán háborút, egyre mélyebbre süllyed a fegyverkezési spirálban. Kritikusan szólt az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen által javasolt újrafegyverkezési programról, amely 800 milliárd eurót fordítana védelmi kiadásokra.
„Milyen háborúra készülünk? Milyen áron? Kinek az életszínvonala fog ezért csökkenni?”
– tette fel a kérdést.
Külön kitért arra, hogy az EU rossz úton jár, amikor egyre durvábban bünteti a tagállamokat az eltérő véleményekért. Ezzel kapcsolatban megvédte Orbán Viktort is, akivel közös döntésük eredményeként javultak a magyar–szlovák kapcsolatok.
„Magyarország szuverén ország, és ha Orbán Viktor betartja, amit a választóinak ígért, akkor senkinek sincs joga őt ezért bírálni.”
Fico világossá tette, hogy elutasítja azt a szándékot az EU részéről, hogy külpolitikai döntések esetén a konszenzust a minősített többségi szavazás váltsa fel.
„Ha már nem kell mind a 27 tagállam egyhangú támogatása, akkor a nagy országok döntenek majd helyettünk. Ez nem a szuverén politika útja.”
A szlovák kormányfő az orosz–szlovák kapcsolatokról is elmondta: továbbra is számítanak az orosz gázszállításokra, különösen a Török Áramlaton keresztül. Kiemelte, hogy az ukrán fél leállította a gáztranzitot, ami Szlovákia számára is komoly gazdasági veszteséget jelentett.
„Oroszország megbízható partner, és az energiapolitikában nem engedhetjük meg magunknak az ideológiai alapú döntéseket.”
Az orosz-ukrán háború kapcsán Fico hangsúlyozta: minden félnek történelmi távlatból kell értékelnie a konfliktust, különösen a 2014-es odesszai tragédia fényében. Kifogásolta, hogy az EU továbbra is újabb szankciókat vezetne be Oroszországgal szemben, holott szerinte ezek kontraproduktívak, és többet ártanak az európai gazdaságnak, mint Oroszországnak.
Végül Fico elmondta, hogy támogatja a tárgyalásos megoldást és a párbeszédet, akár Donald Trump és Vlagyimir Putyin kétoldalú egyeztetései révén is. Szerinte Európának saját béketervet kellett volna kidolgoznia, ahelyett, hogy vakon követte a Biden-adminisztrációt.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Úrad vlády SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


