Ősi kert nyomaira bukkantak Jézus hagyomány szerinti temetkezési helyénél

Ősi kert nyomaira bukkantak Jézus hagyomány szerinti temetkezési helyénél

2025. 03. 25.

 Ősi kert nyomaira bukkantak Jézus hagyomány szerinti temetkezési helyénél, Jeruzsálemben a Szent Sír-templom alatt – megegyezően a János evangéliumában írta meg a hírt – az angol nyelvű The Times of Israel-ban. idézve.

A régészek hamarosan befejezik Jeruzsálem óvárosában a Szent Sír-templom padlózatának feltárását és felújítását, melynek során számos fontos felfedezést tettek.

A Golgotánál, Jézus hagyomány szerinti keresztre feszítésének helyénél a padlózat alatt mintegy kétezer évvel ezelőtti olajfák és szőlőtőkék nyomait találták meg, ami megfelel János evangéliuma szavainak: “Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, Jézus miatt még senkit sem helyeztek el. (János 19:41-42)

Az egykori kert létezését régészeti növénytani és pollenanalízis vizsgálatokkal, vagyis a templom padlója alól, a kétezer éves, még a kereszténység előtti korok rétegben talált virágporok elemzésével megállapították, azonban a pontos kormeghatározáshoz a radiokarbon-vizsgálatot nem végeztek el.

“Tudjuk, hogy a terület Hadrianus császár idejében, a 2. század első felében a város része volt, miután a rómaiak felépítették Aelia Capitolinát”- közölte a The Times of Israellel Francesca Romana Stasolla, a római Sapienza Egyetem professzora, a 2022-ben kezdődött ásatások vezetője. “Azonban Jézus idején a terület még nem volt a város része” – tette hozzá.

Aelia Capitolínát az időszámítás szerint 70-ben, a zsidók felkelése miatt lerombolt Jeruzsálem helyén építették fel a rómaiak. A keresztény hagyomány szerint a Szent Sír-templom azon a helyen áll, ahol Jézust megfeszítették (a Golgota, vagyis koponya alakú hegyen) és az ahhoz közeli sír fölött, ami a mai fontos 1810-ben felépített edikula, vagyis kis szentély jelölt a templomban.

2019-ben, több évtizedes vita után a templommal rendelkező három központi közösség, az Ortodox Patriarchátus, a Szentföld Őrzőinek katolikus rendje és az Örmény Patriarchátus beleegyezése a Szent Sír-templom jelentősebb felújításába, ezen belül a 19. századi padlózat felújításába, melynek során a templom múltjának megismertetése.

Az ásatásokat a helyszín érzékenysége és a biztosítása érdekében mozaikszerűen történtek, a La Sapienza Egyetem kutatói egy-egy részt vett feltárnak és felújítottak, az adatokat és a leleteket Rómába küldik feldolgozásra, közben ideiglenes padlót raknak le a zarándokok számára.

Hírdetés

“Bár nem volt lehetőségünk arra, hogy egy pillantással lássuk a templom teljes feltárását, az új technológiák lehetővé teszik, hogy laboratóriumainkban újraalkossuk a nagyobb képet” – közölte Stasolla. “Csak egy darabot ássuk ki egyszerre, de végül egy teljes multimédiás rekonstrukciót fogunk kapni a teljes képről” – tette hozzá.

A Szent Sír-templom helyén az első keresztény épületet a negyedik században a római császárok közül a kereszténységre elsőként áttért Konstantin emelte. Ezt a templomot a perzsák felgyújtották a hetedik században, majd az újjáépített szent helyet al-Hakim kalifa támadta meg 1009-ben. A keresztes lovagok idejében 12. században az átépítették és felújították, jelenlegi azóta áll a templom.

Stasolla szerint a templom padlója alatt rejtőző rétegek egy könyv oldalaihoz hasonlóan különleges krónikáját adják Jeruzsálem történetének a vaskortól kezdődően (időszámítás előtt 1200-586).

“A templom egy kőbányára épült, Jeruzsálem óvárosának jelentős részéhez hasonlóan” – közölte a professzor asszony. “A kőbánya már a vaskorban működött. A feltárás során kerámiákat, lámpásokat és más mindennapi tárgyakat találtunk, ami abba az időszakba nyúlnak vissza.”

Később mezőgazdasági művelésre használták ezt a területet. “Alacsony kőfalakat építettek, és a közöttük lévő teret földdel töltötték ki” – mesélte a szakember. “A régészeti-botanikai leletek különösen érdekesek. János evangéliuma említ egy zöld területet a Golgotától a sírig, és beazonosítottuk ezeket a megművelt földeket” – hangsúlyozta a kutatás legfrissebb eredményeit.

Jézus idején a korábbi kőbányát temetkezési helyként használták, más jeruzsálemi helyekhez hasonlóan több helyen sziklasírt vájtak a kövekbe. “Fokozatosan elhagyták a kőbányákat, és különböző szintjein sírokat vágtak ki” – mondta Stasolla. “Konstantin kiválasztotta azt a sírhelyet, amelyet Jézus sírjaként tiszteltek, és körülötte ásták ki a jelenlegi rotundát, elszigetelve a többi temetkezési helyet” – tette hozzá a Szent Sír-templom rotundájára, a Jézus sírja fölé emelt kör alakú templomrészre utal.

“A jelenlegi edikula alatt találtunk egy kör alakú alapot, amely a sír fölé emelt első, márványból emlékműnek volt a része” – mondta. “Ez érdekes, mert az edikulát az 5. és 6. századból származó legrégebbi ábrázolásai kör alakúnak írják le. Így azt hiszszük, hogy ez a kör-alap az eredeti struktúra része volt, amelyet Konstantin épített.”

Évekig fog tartani a feltárás eredményeinek tudományos dokumentálása, benne a megtalált mintegy százezer cserépdarabbal, de a régészeti munkák néhány hónapon belül befejeződnek. “Csak az északi oldalsó hajó egy részét kell még kiásnunk” – mondta Stasolla.

“A felfedett valódi kincs azoknak az embereknek a története, akik itt fejezték ki a hitüket, és ezzel megteremtették ezt a helyet” – mondta a régész. “Akár hiszünk, akár nem hiszünk a Szent Sír történetében, tény, hogy generációk hittek benne. Ennek a helynek a története Jeruzsálem története, és legalábbis egy bizonyos pillanattól kezdve Jézus Krisztus imádatának története is” – tette hozzá.

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »