Idén is meghirdeti nyári táborait a Szentjánosbogár közösség

Idén is meghirdeti nyári táborait a Szentjánosbogár közösség

A Szentjánosbogár közösség idén is hívja a gyerekeket, fiatalokat és a családokat a nyári lelki napokra. Az időpontokat már meghirdették – a jelentkezés májusban indul.

A Szentjánosbogár egy keresztény katolikus Szent Ignác-i lelkiségű közösség, amely mára országos méretűvé nőtte ki magát. Közhasznú egyesület formájában működik, a jezsuita rend támogatásával. Létrejötte az 1990-es évek elejére nyúlik vissza, mikor keresztény szülők egy csoportja Dunakeszin klubot hozott létre gyermekeik számára azzal a céllal, hogy a keresztény értékrendet közösségben tanulják és tapasztalják meg.

Minden nyáron Szentjánosbogár Lelki Napokat, vagyis tábort szerveznek gyerekek és kamaszok (10–16 évesek), valamint fiatalok (16–22 évesek) számára korosztályok szerinti témákkal és programokkal. Emellett családok számára is szerveznek lelki napokat.

A gyerek- és ifjúsági táborok párhuzamosan több magyarországi helyszínen, rendszerint kis településeken, nyugalmas, békés környezetben zajlanak, hogy a résztvevők kicsit kiszakadjanak a mai rohanó világ forgatagából. A gyerekek, fiatalok befogadó családoknál laknak, akik ezáltal a tábor eseményeiről folyamatosan értesülnek, a gyerekek pedig missziós szerepet töltenek be.

A táboroknak minden évben más-más témája van, részben ez adja a programok lelki tartalmát és karakterét.

A szervezők célja, hogy a gyerekek és fiatalok megtapasztalják, milyen keresztény módon, egymást tisztelve, elfogadva és szeretve élni. Megtapasztalják a biztos támaszt adó közösség erejét és közöségi élményt szerezzenek. Hitükben megerősödjenek, miközben szabadidejüket tartalmasan, közösségben töltsék.

Hírdetés

Gyerek és kamasz Szentjánosbogár Lelki Napok
időpont: 2025. június 29. – július 4.

Ifjúsági Szentjánosbogár Lelki Napok
időpont: 2025. július 13–19.

Családos Szentjánosbogár Lelki Napok
időpont: 2025. augusztus eleje
helyszín: Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium

További részletek EZEN a linken.

Beszámolóinkat korábbi táborokról ITT (ifjúsági tábor, Mocsa) és ITT (gyerektábor, Berkenye) olvashatják.

Forrás és fotó: Szentjánosbogár Közösség

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »