Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
„…minden bölcső koporsó, és minden koporsó bölcső.”
(Jókai Anna)
Emlékezni nemcsak a tudat (és a tudatalatti), hanem egy szöveg maga is képes – kivált, ha az emlékezés/emlékeztetés manővere egy másik szövegre irányul…
A kaposvári Somogy folyóirat 2024/4. (évzáró) számában Filip Tamás négy verset publikált, ebből az egyik, a Holttér című egy igen tanulságos Baudelaire-utalással véteti észre magát. Idézem a vonatkozó részletet:
„A romlás virág.”
Mi történik? A francia költő birtokos jelzős szintagmájából (A romlás virágai) magyar utódja kezén alanyi–állítmányi szószerkezet lesz, a birtoktöbbesítő jel (-ai) elvétele (mint esztétikai érdekű szövegrontás) Baudelaire kultikus verseskötetének címét mint hiányos mondatot nyelvtanilag teljes egyszerű mondattá alakítja át.
Kivirágzik a mondattan a szövegromlástól; a grammatikai megfosztás szemantikai gazdagodásra vezet.
A kijelentés egyébiránt meggondolkodtató oximoron – azaz talán önellentmondásnak látszik, de botanikai és poétikai vonatkozásban is izgalmasan továbbgondolható; sőt elmúlás és keletkezés összjátékára evangéliumi tanulság is kínálja magát: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem” (János 12,24).
S nem mondhatjuk, hogy nem lettünk időben tájékoztatva. Hogy ilyes paradox beteljesülések bármely textussal bármikor megeshetnek, arra éppenséggel a vers legelső – ugyancsak szójátékos – sora figyelmeztet:
„A szöveg: romlásveszély.”
Fotó: Merényi Zita; Wikipedia
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. február 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
