Töltsétek meg a korsókat!

Évközi 2. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 2,1–11)

Római tanulmányaim alatt egy linzi egyházmegyei évfolyamtársam ezt a címbeli, különösnek tűnő újmisés jelmondatot választotta magának pappá szentelése előtt. Már többször is bocsánatot kértem tőle, ő pedig mindig nagyot kacag ezen, s bizony őszintén el kell itt mondanom: szinte kigúnyoltam, hogy is tudott egy ilyen „snassz”, üres mottót találni egész papi életére.

Azóta persze eltelt közel három évtized, s mára már egészen másként látom: talán a szebbnél szebbnek tűnő idézetek közül éppen ez lehetett a legmélyebb, a legőszintébb: nem a mottó, hanem a mi korsónk üres! A szemléletváltást e témában nagymértékben segítette számomra a Magyar Schönstatt Családdal való komolyabb megismerkedésem.

Térjünk is a tárgyra, a mai vasárnap evangéliumára! Az Úr Jézus Krisztus ma első csodatételének helyszínére, a galileai Kánába kalauzol minket. A víz borra változtatásának csodája egy menyegzőn történik. Az ifjú pár, illetve a velük együtt ünneplők vidám szívének, önfeledt boldogságának feltétele, hogy Mária közbenjárjon szent Fiánál, és figyelmeztesse:

Tavaly szeptemberben a Schönstatt Család meghívására egy csodás lelkigyakorlaton vehettem részt a Balaton-Felvidéken, Óbudaváron. Ott és akkor egyre inkább éreztem: a nagy nehezen kikapcsolt mobiltelefon helyett valami másra van szükségem, nem térerőre (az ott úgyis eléggé szakadozott): ez a hely sokkal inkább igazi lelki erőtér volt számomra. Jó volt ott töltögetni pár napon át a korsóinkat! A Szűzanya bátran jelezte Jézusnak, hol hiányzik a bor, az igazán nemes, az életünkből, s persze segített abban is, hogy újra feltöltődjünk.

Hírdetés

Ezzel az ember kitörő öröme éppen Isten örömében lesz teljessé.

Carlo Maria Martini bíboros csoda szép gondolatát idézem befejezésül: „Kánában a bor Krisztus szimbólumává lett. (…)

És mi történik az ifjú kánai házaspárral? Semmi sem hiányzik már boldogságukhoz. Jézus kisegíti őket egy nehéz helyzetben, és mindezért cserébe nem kér tőlük semmit. Ő egyszerűen ad. Jelenlététől tehát nem kell tartani, épp ellenkezőleg: jelenléte mindig kívánatos. Áll ez ma is minden házaspárra (…) a világon, a legkisebb faluban vagy a legnagyobb városban.” (In: Benkő Antal szerkesztésében: Eukarisztikus emlékkönyv)

Szerző: Bognár István

Fotó: Merényi Zita

Magyra Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »