Bölöni könnyei Orosky Tamás2025. 01. 14., k – 17:45
Hányan sírtunk együtt Bölöni Lászlóval a hétfő esti gondolatai után? A budapesti Operaház közönsége tapsolt, mi, határon túli magyarok meg a tévé előtt elérzékenyültünk, mert együttéreztünk vele, sorstársként éltük bele magunkat a helyzetébe.
Életműdíjat adtak annak a volt romániai labdarúgónak, kiváló edzőnek, aki valahol bennünket is képviselt, odavitt mindannyiunkból valamit a hagyományos sportgála színpadára. A határon túliakból, az anyaországon kívül rekedtekből, akik nagyszüleik, szüleik kitartása révén itt nőttünk fel, itt élünk, nekünk ez a sors adatott meg. Mi (Cseh)szlovákiában, Bölöni, aki büszke arra, hogy nem nyelte el nyugat-európai futball mélysége, székelyföldi-romániai-franciaországi magyarként.
Nem véletlen, hogy futballékszerünk, a DAC himnuszára érkezett a színpadra. Róla is szól(t) a Nélküled. Mindannyiunk befogadásáról abba a közegbe, amely magáénak tartja és évente a magasba emeli az anyaország sportkiválóságait. Ebbe bekerülni, életműdíjat átvenni, mindent felülmúlt, még Bölöninél is, pedig bő hét évtized alatt átélt sikereiből bőven lett volna mit kiemelnie. Nem tette, mert érzelmei nem engedték, hogy másra gondoljon.
1998-ban a budapesti atlétikai Európa-bajnokság alatt megrendezett Külhoni Magyar Sportcsillagok I. Világtalálkozóján (kár, hogy többször már nem valósult meg) találkoztam először és eddig utoljára Bölönivel. Már Franciaországban edzősködött, túl volt játékos-pályafutásán, beleértve a bukaresti Steauával elért BEK-győzelmet és a 109-szeres román válogatottságot. Interjút is készítettem vele. Mosolygós, rokonszenves, jó megjelenésű úriembernek ismertem meg, amihez ezúttal megfontoltsága is párosult. Rendkívül kényes területre is elkalandozott, s ugyanazt mondta, üzente, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Én minden pillanatban éreztem, hogy magyar vagyok. Engem annak neveltek… Amikor engem ide meghívtak, azért tették, mert több éven keresztül becsületesen szerepeltem a sportpályákon, s ezáltal a Bölöni név révén a magyarság jelen volt azon a játéktéren, azon a nívón, ahol megfordultam.
Hát, ilyen magyar hírnökei is vannak a sportnak, s ezért érzékenyülünk el attól, amikor az „egy vérből valók vagyunk” szavait énekeljük, halljuk. És nem csak a DAC-stadionban.
Kapcsolódó cikkünk Budapest |
A tévé előtt mindenki átélhette a hétfő esti 67. M4 Sport Az Év sportolója-gálát, a jelöltek és vendégek vörös szőnyeges érkezésétől kezdve az élő adás bakijain keresztül egészen a köszönőbeszédekig. Szubjektív benyomásaink következnek az Opera III. emeleti középülésének egyik jobb oldali székéből.
Ez már megint hosszú lesz
– sóhajtott fel az egyszeri tudósító, amikor kiderült, hogy minden egyes kategória jelöltjei külön vonulnak be a párjaikkal, kísérőikkel a műsor elején, szép lassan betöltve az ismét a színpadon elhelyezett két „lelátót”. A tippünk helyesnek bizonyult, a két és fél órán is túlnyúló gála vége felé már eléggé feszengtek a nézők az Operában. Mégis, a hosszas bevezetőnek szerintünk volt értelme: ráirányította kicsit a figyelmet azokra, akikről gyakran alig esik szó: a házastársakra, szülőkre, családtagokra, barátokra és barátnőkre, akik megteremtik a sportolóknak és a szakembereknek a hátteret, hogy teljes mértékben a „munkájuknak” élhessenek. A sok lemondással, kezdetben nem egyszer anyagi áldozattal járó támogatásért joggal jutott nekik is a tapsból és füstgépekkel teremtett rocksztár-érzésből.
Bár az egész este a legjobbak ünnepléséről, a dicsőségről szól, Szöllősy György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökének megnyitó beszédében hangsúlyos szerepet kapott a szolidaritás: a súlyos beteg Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász gyógykezeléséhez sportos ereklyék árverésre bocsátásával is hozzájárultak. S természetesen pár pillanat erejéig megemlékeztünk Keleti Ágnesről is. A világ legidősebb olimpia bajnoka évről évre állandó vendége volt a gálának, s volt olyan alkalom, hogy Mészáros György kollégánktól néhány széknyire ülte és kommentálta végig a műsort a maga sajátos stílusában. A sors kegyetlen fintora, hogy már egyikük sem tud mesélni az élményeiről.
Kapcsolódó cikkünk Budapest |
Hétfő este a Magyar Sportújságírók Szövetsége 67. alkalommal díjazza az év legjobb magyar sportolóit, edzőit, csapatait. A díjátadást a Magyar Állami Operaházban rendezik, a sportolók már megérkeztek a helyszínre. A díjazottakon kívül 257-en lépnek majd színpadra a műsorban.
A legjobb edzőnek választott Golovin Vlagyimir a díjat megköszönve akaratlanul is megvillantott valamit abból, minek köszönhetően halmozza a sikereket. A női kézilabda-válogatott odesszai születésű szövetségi kapitánya utánozhatatlan módon töri a magyart, ebből is következően egyedien és mindig lényegre törően fogalmazza meg a mondanivalóját, amire mindenki odafigyel: hétfő este épp azt, hogy az ő díja egyúttal minden edzőé. S hogy mennyire nem csak szóvirágnak szánta mindezt, jól jelezte, hogy hirtelen ötlettől vezérelve lekoppantotta maga mellé a frissen kapott serleget, és maga is megtapsolta kollégáit. Bravó!
Spontaneitásból mellesleg a vártnál jóval nagyobb adagot kaptunk a gálán. Mindig szokott akadni egy-egy lazább, show-menesebb díjazott/díjátadó – ezúttal Risztov Éva nyitotta a sort, aki Schmidt Ádám bókjára vágta rá csípőből, hogy „Ezzel egyetértek” és jelentette be az államtitkár helyett a kategória győztesét. Emellett azonban számtalan kisebb-nagyobb bakit kellett rögtönözve korrigálni. Mégsem amatőrizmusnak éreztük elsősorban a történteket. Megéltünk már merev és vérprofi műsorvezetést is az évek folyamán, Molnár Mátyásnak köszönhetően most leginkább az emberi jelző jut eszünkbe. Néha sutábban, néha egészen frappánsan vágta ki magát a váratlan helyzetekből, de mindig szeretnivalóan és viccesen tette azt. A társházigazda Csisztu Zsuzsa is mosolyt csalt az arcunkra, igaz, más okból: a jó messzire maga elé nyújtott karja, hogy el tudja olvasni a műsorvezetői segédlapocskáit vagy a mikrofonba kopogó fülbevalója már kevésbé tanúskodik felkészültségről.
Kapcsolódó cikkünk
A férfiaknál Kós Hubert, a nőknél pedig Gulyás Michelle lett a 2024-es év sportolója Magyarországon. A női kézilabda-válogatott, a párbajtőrözők és Csoboth Kevin sem maradt díj nélkül a gálán.
A férfiaknál három olimpiai bajnok úszó, Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf közül került ki a győztes. A díjat az olimpiai bajnok, Európa-bajnok és rövid pályás világbajnok Kós Hubert nyerte.
A nőknél az ötkarikás aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle, a kézilabdázó Klujber Katrin és a Párizsban szintén diadalmaskodó tekvondós Márton Viviana került a legjobb három közé, közülük végül Gulyás Michelle-é lett a kitüntetés.
Az év csapata az egyéni sportágak versenyében a férfi párbajtőr-csapat (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely) lett, míg a hagyományos csapatsportágak közül az EB-bronzémes és olimpiai hatodik helyezett női kézilabda-válogatottat választották a legjobbnak.
Az év sportpillanata Csoboth Kevin utolsó perces gólja lett a labdarúgó Eb Magyarország–Skócia csoportmérkőzésen.
Az év edzőjének Golovin Vlagyimirt, az Eb-bronzérmes női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát választották, aki Szokolai László úszóedzőt és Dancsházy-Nagy Tamást, a férfi párbajtőrözők edzőjét előzte meg.
Az év fogyatékkal élő sportolói Konkoly Zsófia (kétszeres párizsi paralimpiai bajnok úszó) és Kiss Péter Pál (párizsi paralimpiai bajnok kajakos KL1 200 méteren) lettek. Csapatként a női kerekesszékes vívóválogatott győzött.
A Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíjasa Bölöni László labdarúgóedző lett.
Kapcsolódó cikkünk Budapest |
Hétfő este a Magyar Sportújságírók Szövetsége 67. alkalommal díjazza az év legjobb magyar sportolóit, edzőit, csapatait. A díjátadást a Magyar Állami Operaházban rendezik, a sportolók már megérkeztek a helyszínre. A díjazottakon kívül 257-en lépnek majd színpadra a műsorban.
S azért essen szó még a főszereplőkről. Azokról a sportolókról és szakemberekről, akik a színpadon (a próbával együtt) végigült három óra után készséggel állták az újságírók rohamát és válaszolgattak a kérdésekre még jóval este 11 után is. (Persze vannak kivételek, de ne legyünk ünneprontók.) Kós Hubertet szigorú amerikai edzője már a másnap kora reggeli géppel várta vissza Amerikába, az Év férfi sportolója mégsem viharzott el, hogy minél több időt ünnepelhessen a családjával, hanem a legutolsó médiás kérését is teljesítette, a női győztes Gulyás Michelle-lel egyetemben. A 71 éves Bölöni László pedig mint egy csillogó szemű kisgyerek, szinte folyamatosan magához szorította, egyetlen pillanatra sem eresztette el az Életműdíjat, még interjúzás közben sem. Elvégre, ahogy meghatóan a beszédében is mondta, az édesanyjához készült vele másnap.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
