Miközben Ukrajna egyre rosszabb pozícióból kénytelen harcolni a keleti fronton, Litvánia, amely Kijev egyik legnagyobb és legvehemensebb támogatója, nem szállította le a neki szánt drónokat.
Méghozzá több ezer katonai drónról van szó, amelyeknek még a kiképzését sem kezdték el, holott papíron már 2024 decemberében át kellett volna adniuk őket Ukrajnának.
Ukrajna veszteségeivel egyenes arányban dagad a botrány Litvániában, a gyártó ugyanis állítja, hogy ő már rég leszállította a drónokat a litván államnak.
„A drónok egy részét októberben, más részét novemberben szállítottuk le, de továbbra sincs információnk arról, hogy átadták volna ezeket az eszközöket Ukrajnának”
nyilatkozta a gyártó. Annyit még hozzátett, hogy a litván állam arra sem kérte fel, hogy tanítsa be az ukrán drónkezelőket az eszközök használatára.
A litván tisztviselők sajátosan magyarázzak a kényelmetlen helyzetet: mindenről a bürokrácia tehet. Laurinas Kasciunas litván védelmi miniszter szerint hét lépésből álló eljáráson kell átesnie a szállítmánynak, mielőtt átkerülne Ukrajnába.
„A bürokrácia ilyen: vannak raktárak, ott van a Haditechnikai Ügynökség, amelynek hivatalosan át kell írnia a drónokat a hadseregre, a kormánynak pedig határozatot kell hoznia a készlet Ukrajnába szállításáról, majd megtörténik a tényleges szállítás”
magyarázta. Majd hozzátette, hogy ha egy egyik lépés csúszik, akkor az egész eljárás megáll. Majd azt hangoztatta, hogy mielőtt lehetővé kell tenni a drónok Ukrajnába szállítását, mert ezek nélkül Ukrajna súlyosabb veszteségeket szenved el a fronton.
Mindenesetre, eléggé kilóg a lóláb, ugyanis a miniszter semmilyen konkrét határidőt nem mondott a drónok átadását illetően, csak egy homályos utalás hangzott el a „mielőbbi teljesítésről”. A litván kormány ugyan ezen a héten gyorsított eljárásban elfogadott egy határozatot, amivel egyszerűsíti a drónok átadását, de ettől még a politikai szándék nem meggyőző.
Ukrajna 5 millió euró értékben kapott 5000 drónt 2024 év végéig. Abból kiindulva, hogy eddig az Ukrajnát támogató országok mindig megtalálták a módját, hogy kerüljék meg a törvényeket Ukrajna mielőbbi felfegyverzése érdekében, a litvánok mostani hivatkozása a bürokráciára minimum gyanús.
Körkép.sk, LRT
Nyitókép forrása: LRT
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »