Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
A házasság nem csupán egy férfi és egy nő társadalmi és közösségi szinten elismert, világos határokkal rendelkező, hosszú távra elkötelezett kapcsolata. Valójában a kapcsolat kialakulása és megélése hatással van egy tágabb jelen lévő közösségre és annak jövőjére is (például a férfi és a nő családja ennek révén rokonokká válik). A házassággal az egyik fél új környezetbe kerül, befogadást nyer egy másik család tagjai által, s egyúttal kapoccsá válik két család között. Mindkét fél és a legközelebbi családtagjaik számára is olyan határélményt jelent a házasság, amelyben valami megszűnik, és valami új veszi kezdetét: új kapcsolat, új kapcsolatrendszer, „új szövetség” jön létre.
Érdekességként megjegyzem, hogy a különböző népek házassági szertartásaiban a határhelyzetek rítusai leginkább ünnepi lakomákhoz kapcsolódnak, illetve azokban csúcsosodnak ki. Így érthetők számunkra Rút és Noémi párbeszédének sorai: „Noémi ekkor így szólt hozzá: »Íme, sógornőd visszatért népéhez és isteneihez, menj vele!« Ő azonban ezt felelte: »Ne légy ellenemre azzal, hogy hagyjalak el és távozzam, mert ahova te mégy, oda megyek én is, s ahol te laksz, ott lakom én is. Néped az én népem, Istened az én Istenem. Azon a földön, amelyen te meghalsz, s amely téged befogad, ott haljak meg, s ott nyerjem el én is temetésem helyét. Úgy segítsen az Úr engem most és mindenkor, hogy egyedül csak a halál választ el engem és téged!«” (Rút 1,15–18)
Hasonló jellegű Tóbiás könyvének leírása: „Megparancsolta feleségének, hogy sok kenyeret süssön, maga pedig kiment a nyájhoz, behozott két üszőt, négy bárányt, levágatta őket, és megkezdték az előkészületeket. Majd hívatta Tóbiást és kijelentette neki: »Tizennégy napig nem mégy el innen, itt maradsz, egyél, igyál velem, örvendeztesd meg leányom szívét a sok gyötrelem után. Vedd vagyonom felét, és menj egészségben apádhoz. Ha meghalunk, én és feleségem, akkor a másik rész is a tiéd lesz. Bátorság, fiam! Én apád vagyok, Edna pedig anyád, tieid vagyunk és nővéredé mostantól fogva mindig. Bátorság, fiam!«” (Tób 8,19–21)
A Szentírásban különösen szóhoz jut, hogy a férfi és a nő egymás iránti vonzalma Isten teremtői parancsa és ajándéka (vö. Ter 1,27; 2,21–34; 5,2; 24,67; 29,20; 1Sám 18,20; Én). A prófétai irodalomban lesz a házasság, illetve a menyegzős lakoma (vö. Iz 25,6–10) Isten népe iránti elköteleződésének jelképévé (szövetség).
A Jézus életéről beszámolók közül János evangélista az, aki elbeszéli a kánai menyegzőn történteket. A többi evangélista viszont feljegyezte számunkra azt, hogy Jézusnak is fontos volt a menyegző, mint Isten és az ember közötti kapcsolat jelképe (vö. Mt 22,1–14).
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
