Nyitókép: Körkép.sk
Amint arról az előző év elején beszámoltunk, 2024 januárjától új kezelője lett a komáromi katolikus temetőnek. A terület tulajdonosa, a katolikus egyház a korábbi kezelővel kötött 20 éves szerződése lejárta után a temető gondozásával a SOMNIA centrum szervezetet bízta meg. A 2024-es esztendőben a sírkert új kezelői igyekeztek rendezni a terület elhanyagolt állapotát, és fokozatosan javítani azon.
Több felújítás is történt, a legjelentősebbnek mondható, hogy 2024. november 1-én átadták a Reménység Háza – Szent Kereszt Kápolnáját. A szakrális tér helyszínéül szolgál az istentiszteleteknek és természetesen a temetési búcsúztató szertartásoknak.
Bár a komáromi katolikus temető felújítása, karbantartása az elmúlt esztendőben folyamatos volt, ennek ellenére előfordult, hogy tegnap, 2025. január 10-én késő délután a temető kerítéseként szolgáló téglafal az Eötvös utcai lakótelep toronyházai mögött leomlott. (További képek galériánkban)
A Körkép a leomlásnál helyszíni terepszemlét tartott. A romosodás következtében szerencsére személyi sérülés nem történt, mert közvetlenül a kerítés mellett nem tartózkodott senki. Magát az omlást talán csak az időjárási viszonyok külső hatása, a bő százéves téglafal megingása okozta.
A terepen már másnap, szombaton reggel jelen voltak a sírkert gondozásával megbízott SOMNIA centrum munkásai, akik a törmeléket szedték össze és távolították el.
A temető gondnoka, Kajan Peter a Körkép kérdésére elmondta, hogy a leomlott téglákat visszaszállítják a temető területére és ismételten fel fogják azt használni. Sajnálja a történteket, azonban a leomlás a temető korábbi hosszú távú gondozatlanságának és bő százéves állapotának a következménye.
A munkálatok jelenleg is tartanak, a kerítés megjavítása napirendre kerül.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »